Vakrandi. Ez jutott először eszembe a Sétálj velem! nevű fővárosi programról. A pszichoboom és az önsegítő szakkörök világában ugyanis különleges programnak tűnik a séta egy magát városi serpának nevező idegennel. Aki amúgy terapeuta és mentálhigiénés szakember. Az már az e-mail váltásunkból kiderült, hogy 2-3 órányi andalgás vár rám.
A mínusz fokokra tekintettel szinte eszkimónak öltözve érkezem a kezdőponthoz, a Déryné-szoborhoz. Mivel nem ragaszkodom útvonalhoz, kísérőm ajánl egyet, ám már a néhány bemutatkozó mondat végére feladom: alig halljuk egymás szavát a süvítő szélben, és hiába a sokrétegnyi ruha, vacogok. Szégyenkezve mondom, megszegném a séta szabályait: lehetne, hogy zárt helyen folytassuk elakadásaim felfejtését? Így történik meg az, hogy a nem hagyományos „segítői” találkozó különlegessége, a séta elmarad. Ám a beszélgetés nem volt haszontalan.
Az elejétől tegeződünk, nem úgy, mint egy hagyományos terápián, ezzel is kimutatva az egyenrangú viszonyt, és segítve a párbeszédet. Hamar túljutunk a harmincasok egyedinek nem mondható problémáin: gyerekvállalás, karrier, szülői elvárások. Két értékes mondatot is kapok, amelyet magammal viszek. Ezek után izgalmasabbnak tűnt rátérni arra, hogyan lesz az ötvenesnek kinéző úrból városi serpa. Kiderült, megtetszett neki a „légy turista a saját városodban” ötlet, s mivel amúgy is a hobbija a sétálgatva beszélgetés, 2013 nyarán létrehozott egy Facebook-oldalt. Egy hét alatt 170 „tetszik”-et gyűjtött, ma már 3700 fölötti a kedvelők száma. Az eleinte heti 1-2 séta 2014 őszétől felkapottabb lett: most heti 10-12 az átlag, s mivel egy menet 2,5-3 óra, ennél több már bele sem férne. A séta könnyebb műfaj, a kinti környezet, a természet közelsége segíti a koncentrációt és könnyebben megoldja a nyelvet. Nem véletlen, hogy ma már értekezleteket, csapatépítőket is tartanak a természetben, a „kinti” tanulásnak hagyománya is van: Csokonai például a debreceni Nagyerdőbe vitte egykoron diákjait, Arisztotelész iskolájáról nem is beszélve…
A serpa figyelme és beleérző képessége már gyerekkorában megmutatkozott, 14 évesen szinte szenvedett attól, hogy a lányok csak „lelki szemetesnek” használták. „Mindig is valamilyen segítőfoglalkozásban vettem részt: 30 év személyiségfejlesztő és segítő kapcsolat van a hátam mögött, tíz évig tevékenykedtem a háborítatlan szülés területén.”
Tanárok, orvosok, pszichológusok is felkeresték már, de akadt ismert műsorvezető is. „Egy jogásszal – a kérésére – az állatkertbe mentem; egy, a terhességének 41. hetében lévő hölgy a WestEndben akart sétálni; de gyakori helyszín a Margitsziget, a Normafa és a Kopaszi gát.” Konkrét tanácsot nem ad, azt mondja, a legtöbbször a kliensben ott rejtőzik a válasz saját kérdéseire, csak maga előtt is titkolja vagy valamiért „nem fér hozzá”. A serpa feladata, hogy ezt tudatosítsa és bábáskodik, hogy előjöjjön, de az is előfordul, hogy más szakemberhez irányít. A többség párkapcsolati kérdésekkel és életközép-krízis probléma miatt keresi meg. A sétapartnerek általában 28 és 55 közötti hölgyek, a 40 pluszos nőkből van a legtöbb, a klienseknek csak egyharmada férfi.
A séta addig tart, amíg mindkét fél azt nem érzi, megérkezett valahova.
Nálam ez az érzés – a séta „bojkottja” vagy a túlzott szkepticizmusom miatt – még várat magára. Mi tagadás, egy meleg kávézóban, forró tejeskávéval a kezemben jobban érzem magam és a problémáimmal is könnyebben szembenézek, mint a városi zajjal megspékelt, torokszorító hidegben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!