„Van. Lebeg. Karnyújtásnyira, srégen jobbra. Bármikor érte lehet nyúlni” – válaszolja Simon Márton a (magyar) költészet (jelenkori) hely(zet)ét firtató kérdésünkre.
A fiatal költő – akinek tavaly jelent meg első kötete – szerint a versek történelmi kortól függetlenül mindig is a kultúra perifériáján találták magukat, ami nem tragédia, hiszen nem is igazán alkalmasak „egy tízpercenként adódó szerepre”.
Ugyanakkor megszólított költőtársaihoz hasonlóképp vallja, hogy a jó vers úgyis megállít, ereje van, hitet és bizalmat ad – éppen ezért gyanús és veszélyes is lehet egyesek szemében. Az persze más kérdés, mekkora igény van rá. Csobánka Zsuzsa mindenestre mindent megtesz azért, hogy a versek megértésének esetleges hiánya ne tántorítsa el a fiatalokat a kortárs költészettől. Az első, Bog című kötetét 2009-ben jegyző magyartanárnő nemcsak gimnáziumi óráin, de a hálózati digitális kommunikáció lehetőségeit kihasználva, blogolva elemezi kortárs alkotóink műveit. „Azt tapasztalom, hogy a diákok olyan verseket olvasnak szívesen, amelyek személyesen megérintik őket. Viszont ezt a versolvasási nyitottságot már a gyermekkortól a hétköznapi élet részévé kellene tenni, és akkor nem rétegprogram lesz” – foglalja össze tapasztalatait.
Pollágh Péter ennél jóval borúlátóbb a versolvasási szokásainkat illetően. Az eleddig négy kötettel jelentkező költő szimptómatikusnak tartja, hogy a Szép versek című éves kiadású, a kortárs magyar költészet színe-javát bemutató antológia, míg a ’80-as években százezer példányban tudott megjelenni, most kétezerben.
Bizony, még az ismertebb szerzők verskönyve is csak néhány száz példányban fogy el, kevesen érik el az ezres példányszámot. Kiugró példaként Varró Dániel köteteit lehet említeni – tudtuk meg a Magvető Kiadó szerkesztőjétől, Péczely Dórától, aki hozzátette: tőlünk nyugatabbra is hasonló a tendencia a kortárs költők könyveinek példányszámát tekintve.
Az biztos, hogy az internet megsokszorozta a költészet megjelenési formáit, biztosítva a gyors visszacsatolást az olvasók részéről. Lanczkor Gábor Gérecz Attila-díjas költő verseskötetét, a Fehér Daloskönyvet például előbb jelentette meg online, mint nyomtatott formában, Hodossy Gyula a Facebookon egyenesen olvasóival szerkeszttette meg újabb kötetét, a 2005-2009 között létező Telep Csoport virtuális költészeti műhelyként működtette versblogját.
Krusovszky Dénes sem vitatja „a digitális kihívás” előnyét, ugyanakkor szerinte ez „még inkább rámutat a könyvtárgy sajátságos, mással nem helyettesíthető erényeire”. A Junior Prima-díjjal elismert kétkötetes szerző szerint „az internet inkább a tömegekről szól, a közösségekről, a kommunikációról, s ilyen szempontból ez a lírának is nagy lehetősége, míg a könyv továbbra is, és még inkább, az elvonulás terepe lehet”. A tavaly már második kötetével (Bauxit) jelentkező Nemes Z. Márió hasonlóképp látja: „A nyomtatott könyvműnek van egy olyan érzékisége, ami fiziológiai élménnyé varázsolja a versolvasást”, nem megfeledkezve arról, hogy „a költők immár nincsenek befalazva a papír alapú kultúrába”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!