Cixin Liu: A sötét erdő. A Háromtest-probléma 3/2
Az (kelet-európai fehér) ember elsőre nem is hinné, milyen nehezen akklimatizálódik olvasóként egy kínai regényben. Nekem legalábbis több mint furcsa volt (nem megszokott) azonosulni az ázsiai karakterekkel a Hugo- és kilencszeres Galaxy-díjas szerző, Liu Cixin elbeszélésében.
A Háromtest-probléma 2007– 2010 között jelent meg a mérnök és számítógép-technikusból lett író 4., 5. és 6. köteteként, angol fordításban pedig 2014-től olvasható. A 2017 elején leköszönő amerikai elnök, Barack Obama is egyik kedvenc olvasmányának nevezte és a New York Timesnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a napi küzdelmei a Kongresszussal eltörpültek az univerzum sorskérdései és a Földet fenyegető idegen invázióról olvasva – ami remek kikapcsolódást jelentett számára. A trilógia első kötete – amiből már leforgatták a kínai filmet Fanfang Zhan rendező vezényletével, a bemutató idén várható – 2016 telén jelent meg magyar nyelven Pék Zoltán fordításában, a másodikat, A sötét erdőt pedig az idei könyvhéten vehettük kézbe.
Míg az első kötet a 20. századi Kína politikai és tudományos-technikai világába nyújt történelmi betekintést, miközben létrejön egy idegen civilizációval a kapcsolatfelvétel, ami aztán az invázió ígéretével zárul, addig a második kötet a megszálló hadiflotta érkezéséig eltelő 400 év első felének földi történéseit veszi sorra. Ha nagyon egyszerűsíteni szeretném, akkor a regény elején elhangzó két axióma – 1. a civilizáció elsődleges szükséglete a túlélés, 2. a civilizáció folyamatosan növekszik és terjeszkedik, de a világegyetemben lévő anyag mennyisége állandó –, a kozmikus szociológia alapvetéseinek kibontását (az emberiség vázlatos jövőbeli történelmét) olvashatjuk 600 oldalon át, hogy végül egy metaforánál kössünk ki, miszerint az univerzum egy sötét erdő, melyben a galaktikus civilizációk vadászokként lopakodnak az árnyékban. És csak egyetlen elfogadható, kényszerű törvény létezik a megmaradásuk érdekében, ez pedig a magáról jelet adó másik elpusztítása.
A kínai regény(ek) erényét nemcsak az asimovi Alapítvány (pszicho)históriájához való hasonlóság jelenti, mely révén az emberiség lehetséges jövőjét csodálhatjuk vagy borzongh a t u n k tőle, hanem a nagyléptékű (és mértékt a r t o m á n y o k a t – hangyától az „istenségekig” – finoman megvilágító) írói elképzelés (ebben a tekintetben meg tolkieniánus), melyben mindez formát ölt: a többnézőpontúság mozaikszerűségéből kell az olvasónak „összerakosgatnia” az időben-térben szétszórt történéseket. Mindez azonban nagyon is olvasmányos és közérthető módon, mindenféle metanyelvi reflexiót nélkülözve. Az utóbbi idők sci-fijei közül a Térség-sorozat vagy John Scalzi Vének-szériája (ebben azért jócskán van nyelvi lelemény és irónia) mellett Cixin trilógiája a legszerethetőbb és legérdekesebb regényfolyam. Remélhetőleg a 3., befejező kötet is hamarosan olvasható lesz nyelvünkön. (Ford. Dranka Anita. Európa Kiadó, 2018. 655 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
