Ismét kiderült, hogy a hazai szórakozóhelyek nem csak színvonalasak, de nemzetközileg is elismertek. Összesen 13 300 szavazatot gyűjtött a budapesti Duna-szakaszon ringatózó A38 Hajó, így a világ legjobb bárjának választották a Lonely Planet versenyén. A szavazáson a világ egyik legolvasottabb útikönyvkiadójának válogatása alapján 20 ország 100 legfelkapottabb szórakozóhelyére lehetett voksolni.

  <h1>A díjnyertes hajó a Dunán</h1>-
  <h1>Balogh Guszti gitározik és Bordás Péter hegedül az A38 fedélzetén</h1>-
  <h1>A Szimpla Kert méltán népszerű</h1>-

A díjnyertes hajó a Dunán

- – Kép 1/3

„Nagyon örülünk neki, hogy idén minket választottak a Lonely Planet szavazásán a világ legjobb klubjának” – nyilatkozta lapunknak Kozlov Sándor, a koncerthajó programszervezője. „Ennek talán az a legfőbb oka, hogy nagyon sokféleképpen tudunk eljutni a közönséghez. A koncertek, felolvasóestek, kiállítások mellett étterem és bár is várja a vendégeket – azaz mindenki meg tudja találni az A38-on azt, ami igazán érdekli. Sok a nemzetközi fellépőnk, ők is reklámoznak minket. Mike Patton, a Faith No More együttes egykori fontembere például miután fellépett nálunk, egy másik koncertjén már A38-as pólót viselt. Körülbelül 600 tévéfelvétel készült az eddigi rendezvényeinken. Ezek nagyon sok helyre eljutnak, felkerülnek az internetre is, vagy éppen megjelennek DVD-n. Az ilyen megmozdulások sokat segítenek abban, hogy külföl­dön is megismerjenek bennünket az emberek.”

Természetesen számítanak arra, hogy a kitüntetés eredményeképp a jövőben még nagyobb figyelem irányul majd a hajóra, bár eddig sem panaszkodhattak: változatos programjaik, igényes rendezvényeik mindig felkeltik az érdeklődők figyelmét.

„Nem csak az A38-nak nagy lehetőség ez, hanem egész Budapest, egész Magyarország számára kiemelkedő turisztikai jelentőségű megtiszteltetés, hogy miután nyáron a Szigetet választották Európa legjobb fesztiváljának, most a három legjobb klub közül kettő magyar” – mondta a programszervező. „Már nagyon készülünk a nyárra. Miután a Zöld Pardont bezárták, egy kissé kiürült a XI. kerület, mármint az éjszakai életet tekintve. Ezért még több, még látványosabb és érdekesebb programmal készülünk, hogy tényleg megérje mindenkinek eljönni a hajóra, mindenki találjon olyat a programfüzetben, ami érdekli” – tudtuk meg Kozlov Sándortól. 

Harisnyaszaggatók

A budapesti éjszakai élet „nagy öregje”, a 2002-ben nyílt Szimpla Kert lett a világ harmadik legjobb klubja. A dobogós helyezésen nem lehet meglepődni, hiszen a Szimpla a romkocsmák prototípusa, mindennek az alfája és az ómegája egyben, egy olyan kulthely, amit mindenki ismer. A mindenki alatt pedig itt tényleg mindenkit kell érteni, nem csak a hazai közönséget, de a külföldről érkező turistákat is. Külön szolgáltatássá vált mára a romkocsmákat felfedező túrák szervezése – aki unja a Parlamentet és a Hősök terét, alternatív városnéző körúton tekintheti meg a hunga­ri­kumnak számító, lepusztult bérházak belső udvarát elfoglaló, eklektikus (azaz inkább kiselejtezett bútorokból álló) berendezéssel underground hangulatot teremtő, de azért olcsónak cseppet sem nevezhető helyeket. Lassan külön iparág épül a romkocsmák felfedezésére, hiszen mindenki látni akarja őket. Mára tucatnyi, vagy még annál is több ilyen helyen szakíthatjuk ki a harisnyánkat a lepattogzott székeken, botorkálhatunk sörrel a kezünkben a göröngyös padlón, falhatunk zsíros kenyeret, pingpongozhatunk, vagy éppen csocsózhatunk vadidegenekkel.

Ennek a turisztikai látványosságnak, és egyben pihentetően kötetlen szórakozást nyújtó hangulatnak „ágyazott meg” az ezredforduló hajnalán a Szimpla, amikor megnyitotta kapuit. Bár rengeteg hasonló hely nyílt azóta, népszerűsége töretlen, hiszen mindig az első számít a legjobbnak. Aki nem oda tart, az éppen onnan jön, csak egy sörre tolja oda a biciklijét, vagy egész éjszaka várja, hogy valamelyik ismerőse odaüljön az asztalához. Minden hazai vendégre nagyjából két külföldi jut, főként az egyetemisták, vagy a frissen végzett értelmiségiek törzshelye, de nem kell meglepődni néhány idősebb arcon sem. Az évek óta tartó sikertörténeten tovább lendít a Lonely Planet szavazásán elért siker – a Szimpla híre még messzebb jut, és még több embert csábít majd Budapest egyedülálló szórakozóhelyeire.

 

A Lonely Planet a Singha Sör céggel társulva választotta ki a világ bárjai közül a száz legjobbat. Az útikönyvkiadó londoni munkatársa lapunknak elárulta, a legkiválóbbakat nem egy reprezentatív felmérés keretében választották ki, hanem azokat a bárokat gyűjtötték össze, amelyeket ők a legjobbnak találtak. Ehhez fellapozták eddig megjelent kiadványaikat, hiszen azokban olyan bárok szerepelnek, amelyeket szakértő szerzőik már meglátogattak. Az A38 Hajót azért választották be a legjobbak közé, mert úgy gondolják, kiváló hely az italozáshoz és egy izgalmas budapesti éjszaka eltöltéséhez. A nyertes bárok nem kaptak díjat, a klubokra szavazók azonban jelentkezhettek egy játékra, amelyen egy ötezer dolláros utazási kupont nyerhettek. A Lonely Planet munkatársa szerint a listán kizárólag a legjobb helyek szerepelnek, az pedig külön öröm, hogy két magyar szórakozóhely – az A38 és a Szimpla – is dobogós lett.

(K. O.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!