„A szépírásban a szent szándéktalanság lényeges. Az írásnak többet kell tudnia, mint az írójának, s jóval többet, mint amennyit a leírt betűk közvetlenül mondanak” – mondta egy interjújában Nádas Péter. Ezt csupán kiegészíthetem: az olvasónak pedig mást kell tudnia az íróhoz képest, ahhoz, hogy az írás többlete megmutatkozhasson. Nincs ez különbül a frissen kiadott, Az élet sója című könyv kapcsán sem. A 2014 áprilisától egy éven át a litera.hu-n megjelenő összefüggő tárcák sorozata köteté szerkesztve, bármilyen csekély (ívnyi) terjedelemmel is bírjon, oly gazdag jelentéseket generál és asszociációs lehetőségeket nyit meg, hogy újabb és újabb olvasásra kényszeríti lapjainak forgatóját.
Habár mindössze ötvenkét (barokk kori) lépcsőfokon kell felmásznunk egy román stílusú templom kapujáig, hogy beléphessünk a sójáról méltán híres német városka dómjába a szerzői idegenvezetés közepette – a település neve nem szerepel a szövegben, de könnyen beazonosítható a baden-württembergi Schwäbisch Hallként –, tehát térben annyira nem mozgunk, időben mégis kétezer év történelméről lebben föl itt-ott a fátyol, elsősorban a 16. századi reformáció korára koncentrálva.
Hogy mindemellett megtudhatjuk a szerzőről, ki nem állhatja a közös pancsikolásokat a fürdőkben; hogy két évtizede szeretne eljutni Noirmoutier szigetére, ahol Kuncz Aladár raboskodott; hogy elmélyült (elméletben) a harangöntés művészetében, vagy hogy jelentős ismeretekkel rendelkezik a sóvirágok keletkezéséről; hogy egy idő óta nem használ a saját szövegében se felkiáltójelet, se kérdőjelet – hab a tortán.
Ám a számunkra legfontosabb, aminek mentén aztán ismételten átvesszük a szöveget, az „az egyéni készségek és a közös igények” „pászentossága”: ahogy a városka polgársága évszázadok kemény munkájával lerázza a világi és az egyházi szupremációt, s teremti meg a saját hatalmát, koedukált és mindenkire kiterjedő oktatással, betegellátással.
Míg az ezt létrehozó (ön)tudatos városi nemességre magyar szót sem talál nyolcvan oldallal korábban az író, ugyanis „magyar nyelven a városiasodás processziója egészen más utakon járt, s még nemhogy le nem zárult, de a legvárosiasabb helységekben sem ért a félidejéhez.”
Szép és pontos, fontos és fűszeres olvasmány Nádas Péter íves tárcája – jól tart a jövő ősszel megjelenő memoár, a Világló részletek kézbevételéig.
(Nádas Péter: Az élet sója. Forgách András rajzaival. Jelenkor Kiadó, 2016. 115 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!