Wayward Pines, FOX
A nyár legnézettebb sorozata lett Amerikában a nálunk picit csendesebben vetített Wayward Pines, melynek misztikus, hegyekkel körbebástyázott kisvárosi hangulata valóban hajaz a Twin Peaksre, csakhogy előbbit kevésbé a művészi, mindinkább a kereskedelmi szempontok alakították egészen kitűnőre. Ezért látunk a főszerepekben húzóneveket, mint Matt Dillon, Juliette Lewis vagy az Oscar-díjas Melissa Leo, és az egyes részek rendezői közt Hollywoodban már elismert thriller- és horrorfilmeseket, mint M. Night Shyamalan, James Foley vagy éppen Antal Nimród.
Mivel a koncepció önmagában is erőteljes, a különböző rendezői kéznyomok a több szálon és helyszínen futó történetet csak színesítik – idézőjelben, mivel a képi világot leginkább a szürkés, nyomasztó homály és a sejtelmesen világító, nem evilági kékség uralják, mintha mindvégig sötét felhők burkolnák be az idilli kisvárost, és bármelyik pillanatban elszabadulhatna egy természetfölötti vihar.
A lúdbőröztetően fura karakterek – mint a helyi kórház egyetlen, szadista nővére, a sunyi serif vagy a hátborzongatóan tökéletes feleségként élő exügynöknő – mellett maga a kisváros rejtélye, az itt történt iszonytató halálesetek, a külvilágtól való látszólag teljes elzártság és a talányos, többsíkú időkezelés biztosítják az állandó drámai feszültséget.
Szinte cseppenként adagolják az új információkat, de közben olyan finoman beszippant bennünket a mesterien baljós hangulat, hogy nem is sürgetnénk a megfejtést. És mert egyelőre még attól is tarthatunk, hogy az ígéretes indulás a végére csalódást okozva, ügyes, de üres csomagolásként hullik alá. Csakhogy ritka az olyan sorozat, amelyért ennyire szívesen vállalnánk ezt a kockázatot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
