„Nem kell mindenkit megmenteni” – mondja Gigor Attila filmjének hősnője, Marcsi (Kurta Niké), csakhogy akadnak „balekok”, akik mégis megpróbálják, mint Laci (Jankovics Péter), pedig neki is inkább a saját bőrét kellene, miután az apja benzinkútjára beállít egy kisbuszos banda – kurvák és az őket szállító verőlegények, útban a svájci kuplerájba. A kocsi rejtélyes okból lerobban, és a fura társaság meg az öreg kutas, a fia és a rokkant kutassegéd – akár tíz kicsi néger – kényszerűen összezárva találják magukat a poros, piától és rothadástól bűzlő helyen.

  <h1>Jelenet a Kút című filmből - Forrás: Vertigomedia</h1>-
  <h1>Gigor Attila</h1>-

Jelenet a Kút című filmből - Forrás: Vertigomedia

- – Kép 1/2

A senki földje mint díszlet el is emeli a történetet a valóságtól, mintha itt bármi megtörténhetne, következmények nélkül. Az agresszió és a szex, az ösztönlények mindennapi rituáléi egyszerre hatnak sokkolóan brutálisnak és mesebelien szürreálisnak. Minden nyomorúság és szörnyűség közepette is akadnak groteszk pillanatok, melyeken feloldást vágyva felnevetünk, és kialakul egy lehetetlen románc, a legnagyobb szerelmi történetek alapmotívuma.

Noha a film végig a magányos kúton játszódik, látvány- és színvilága megkapóan kifinomult, hangulata beszivárog a bőr alá. Még erősebben hat ránk az erős dialógusokkal és frappáns fordulatokkal teli forgatókönyv, Gigor specialitása, és a színészek vakmerően kockáztató játéka. Jankovics űzött pillantása akkor is mesél, ha meg se szólal. Az első perctől szeretni kell őt, valahogy mégis mindenki „rosszul szereti”, miközben ő tálcán nyújtja a szívét. Nem csak a mesében, az életben is hős lenne, mert feltétel nélkül szeret és bármilyen irracionális tettre képes azért, amiben hisz. De „mutassatok nekem egy hőst, és írok nektek egy tragédiát” – ezt F. Scott Fitzgerald helyett Gigor is mondhatta volna. Ettől persze sokkal boldogabbak nem, de bölcsebbek még lehetünk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!