A Vasárnapi Hírek karácsony előtt olvasóink segítségével öt, a vörösiszap-katasztrófában otthonát vesztett családnak nyújtott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közreműködésével anyagi támogatást, köztük a kolontári Meitzinger famíliának.
Mindenük odaveszett – de ők mind élnek. Ervin születése óta, 34 éve Kolontáron lakik, családja évszázadok óta ide tartozónak vallja magát, így eszébe sem jutott, hogy a katasztrófa után elmenjenek innen. Állítólag májusra-júniusra lesz készen új otthonuk a dombtetőn épülő kis lakóparkban, addig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által bérelt ajkai lakásban élnek. Eddig az önkormányzaton és plébánián át kaptak a kármentő alapból és az egyházi segélyszervezettől 100, illetve 150 ezer forintot, s nagyon köszönik azt a segítséget, amit olvasóinktól kaptak.
Idén a szülői házban, a Petőfi utcában lesz a közös karácsony. Lesz fenyőfa és ajándék is a gyerekeknek: Kitty már nagyon babázós, Máté pedig lovagvárra, kis robotra vágyik. Ervin édesanyja, Slemmer Mária mi mást is akarna főzni, mint hagyományos töltött káposztát, meg halászlét, s nem lehet meg az ünnep mézeskalács, bejgli nélkül sem. Anitáék tíz évig náluk laktak, most is mindenben számíthatnak rájuk: a nagyi szinte minden nap bejár unokázni még Ajkára is, hogy Ervin munka után részt vehessen odahaza a helyreállításban, Anita meg a család ügyeit intézhesse. Az együtt töltött ünnep – úgy érzik – most még többet jelent és ér majd mindannyiuk számára, mint bármikor eddig: valóban a szeretet, az élet ünnepét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!