A nagy falatozás

„Még a városba is be kell mennem aláírni az irodában egy szerződést, gyógyszertár, fatelep, a szekuritis cég, meg kell írni a levelet a jogásznak, a kínai kiadónak, a Vasárnapi Híreknek valami karácsonyi izé, meg ez, meg az” – kezdi Péterfy Gergely kínai útinaplóját a csomagolási/ ügyintézési hajszával, mielőtt gépre szállna feleségével, Péterfy-Novák Évával, hogy a Lu Xun Akadémia vendégszeretetét élvezve egy hónapot eltöltsenek Pekingben, pár napos sanghaji kitérővel. Sajnos a VH-s karácsonyi izé nem készült el 2017 novemberében, „kárpótlásul” viszont Évával interjút készítettünk visszatértekor (VH, 2017. december 16.), és Gergely is beszámolhatott élményeiről az áprilisban megjelent irodalmi mellékletünk, a Nyitott mondat utazási összeállításában – sőt ott ebből a közös könyvvé összeálló úti naplóból is közöltünk részletet!

Merthogy „Ah tire Fiji Miguel guy” és „ Iraq baby Ah Gaelic temperature Yin Wood detailed thou” – ahogy a Google translator optikai felismerője lefordítja kínai írásjelekkel névtáblára rögzített nevüket – mindketten blogolják a kalandot, Gergely a librarius.hu-n, Éva a wnm. hu-n, s e kettőből kerekedett ki aztán az áprilisi budapesti könyvfesztiválra a kötet.

Amit nagy várakozás előzött meg részemről, talán túlzott is, merthogy azt hittem, szerettem volna, ha Kínáról kapok revelatív felismeréseket, ráadásul a férfi-nő, férj-feleség, író-író szinkronitás tördelésileg is látványos formájában. Ám ebben csalódnom kellett, mert főleg Gergely bejegyzései olvashatók, Éva szövegei csak párszor kaptak helyet a könyvben, és az olvasási kép is lineáris. A blogokról bennmaradt elírásokról most szót sem ejtek…

Bár azt vártam, amiről a kinnlét egyik konferenciáján Gergely előadott, miszerint az utazás „az irodalom alapmetaforája”: „Az idegen a városban, aki a létezés élményére éhes”, főleg az utóbbi kerül előtérbe a sok-sok apró-cseprő turistanyűg (hideg van, meleg van, merre menjünk, mit vegyünk stb.) mellett, csak közvetve. Péterfyék esznek. Állandóan. Kóstolnak, falatoznak. Éttermekben, kávézókban, piacokon. Fogyasztanak – ez a beszámolóik fő tengelye. Bár lehet, hogy – a panda ölelésével illusztrált – kínai politikai terjeszkedés, az ironikusan jelzett pozitív elvárások okán, és hogy utólag se legyen baja az írótársaknak vagy bármelyik beszélgetőpartnernek, aki csúnyát mondott a rendszerre, de ez sovány vigasz annak, aki nemcsak a hasán keresztül szeretné megismerni a nagy fal országának 2 és fél magyarországnyi lakosú fővárosát. Parkokban vígan ücsörgő vagy tornázó öregek, szmog, pár nevezetes épület, rend és fegyelem, metrózási szokások, alkuképes plázai boltok, kiszólások a magyar hatalomnak, ami mellett a kínai nem is tűnik olyan vészesnek – amúgy pedig evészet.

Lehet, hogy nem erre gondolt Gergely, amikor azt írta Kína megismerhetőségén merengve, hogy „Jobb, ha a kis falatoknál maradok”, de a napló mégiscsak gasztroturista sorvezető lett, még ha a múzeumokat járva be is bizonyosodik, a kínai kultúra egyik alapjáról van szó („a több ezer éves bronzedények és boroskancsók… ékesen bizonyítják, hogy a kaja-pia iránti extatikus érdeklődés már az ókori Kínában is központi helyet foglalt el”). Ahogy A panda ölelésében is ez bizonyosodik be. No persze a túl nagy falat könnyen az ember torkán akadhat. Így viszont tényleg egy ízletes, könnyed olvasmányt kapunk sok és ötletes fűszerrel. (Kalligram, 2018. 240 o.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!