Nem hencegésként, de sikerült megértenem kormányunk kommunikációs stratégiáját, s rájönnöm: miért ilyen fene módon sikeres a társadalommal folytatott diskurzusuk.

 

A megfejtést az argumentum ad ignorantiam jelenti, vagyis a nem tudás mint érv. Nem bonyolult ez, arról szól, hogy valaminek a nem tudásából következő állítás mindaddig igaz, ameddig nem bizonyított, hogy hamis. Ha belegondolunk, ez történik szakmányban: a Fidesz-kormány büszkén kihúzva magát hirdeti a nem tudást, s miután már régen elzárta a vita lehetőségét, a legvadabb állításaik is igazolva maradnak.

Nézzünk néhány friss példát. Módosították ugyebár a Btk.-t, miszerint aki hivatalos személyt magánidejében (magánhelyén) zaklat, az bűncselekményt követ el. És akkor ezt még szépen meg is magyarázzák: a hivatalos személyeket – hogy ne mondjam, a politikusokat – is megilleti az a jog, hogy például otthonukban, szabadságuk alatt nyugodtan tudjanak pihenni, ne zaklassák őket.

Ez eddig nagyon is rendben van, kár, hogy erről a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága mit sem tud. Képzeljék el, amilyen ostoba emberek ülnek ott, ők úgy gondolják, hogy a társadalom három rétege három különféle módon védheti magán- vagy személyiségi jogait. A legegyszerűbben a legfelső réteggel bántak el – királyok, hercegek, első- és főtitkárok, elnökök tartoznak ide –, az ő személyiségi jogaik nem léteznek. Ha jól emlékszem a törvényszövegre, akár becsmérelni is lehet őket, mert olyan jogosítványaik vannak, amelyek csak a legélesebb kontroll mellett gyakorolhatók. A középső réteg – az úgynevezett közéleti szereplők – tűrni kötelesek a személyüket érő erős kritikát is, ám az egyszerű embereknek nincs félnivalójuk: az ő jogaikat – szavaikat, leveleiket, hangjukat, képmásukat – a törvény vasszigorával védi.

Hogy milyen más a megítélése egy vezetőnek és egy civilnek, arra jó példa, hogy nemrégiben elnézést kért Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök Barack Obamától. Duterte egészen pontosan a k… anyjába küldte a korábbi amerikai elnököt, most viszont azt mondja: „Ma már helytelen lenne ezeket a szavakat használnom Mr. Obamával szemben, mivel már csak egy civil, szóval bocsánatot kérek tőle.”

Viszont dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár még hivatalban van, így hiába fáj neki, hogy kiderült: két gyereke nem állami iskolába, hanem olyan magánintézetbe jár, ahol fejenként közel 2 millió forintba kerül egy tanév. Szegény azt hiszi, hogy ez magánügy, holott ő pontosan annak a minisztériumnak az egyik vezetője, amely folyamatosan azt mantrázza, hogy minden rendben van az állami iskolák színvonalával, így legalább a látszatra vigyázhatott volna.

Miniszterelnökünk a keleti nyitás jegyében tekintette meg Kirgizisztánban a Nomád Világjátékokat, ahol is találkozott a török, az azeri, a kazah, az üzbég és a kirgiz államfővel. Nyilvánvaló, hogy megbeszéléseik középpontjában csakis a kereszténydemokrácia építése állt – a felsoroltak valamennyi híres kereszténydemokrata vezetők –, de az azért mindenkit meglepett, amikor Orbán kijelentette, hogy a magyar nyelv a türk nyelvekkel áll rokonságban. (Türk nyelven az egykori Türk Birodalom népei által beszélt, illetve a mai török nyelvet értjük.) A kijelentés óta Magyarország megfigyelői státust nyert el a Nemzetközi Türk Akadémián, ami remek dolog, talán majd ott kiderül, hogy sajnálatos módon nincs kapcsolat a magyar és a türk nyelv között, így nincs nyelvrokonság sem.

Márciusig az egész ország területén marad a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, mert a migráns tömegek beáramlása továbbra is fenyeget, mondja, mert nem tudja a Magyar Közlöny. Kár, hogy nem olvassák a rendőrség statisztikáját, miszerint az elmúlt 30 napban 13 migránst fogtak el az ország területén. Rajtuk kívül pedig naponta egy ember érkezik a határra, és csönget be illedelmesen, a kapun.

És végül, de nem utolsósorban. Nagyjából 4000 tanár és tanító hiányzik az induló új tanévben, egészen pontosan: 4325. A KLIK ezt nem tudja, sőt ez egyáltalán nem igaz, hiszen a pedagógusi pálya egyre vonzóbb. No, teszik hozzá, legfeljebb a 170 ezres tanári létszám talán 2 százaléka hiányzik. Nos, kedves KLIK, ha nem tudná, a 170 ezernek a 2 százalékát úgy hívják, hogy 3400. Tévedjünk hozzá még fél százalékot, s meg is vagyunk…

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!