Tudja, mit jelent szjg-snek lenni? És hogy Corteznek hívják a világ leghelyesebb fiúját? Vagy hogy miért éghet éjjel kettőkor a zseblámpa a 10 éves magyar kislány takarója alatt? Nem? Akkor azt sem tudja, hogy mi az, hogy Szent Johanna Gimi. Megmondjuk: egy könyvsorozat, amiért tinik tízezrei rajonganak.

 
Németh András Péter felvétele

Múlt pénteken és szombaton szinte meg sem lehetett közelíteni a Pesti Magyar Színház környékét, ahol a most hétfőn megjelent Szent Johanna Gimi című ifjúsági sorozat 8., záró kötetét mutatták be, persze vásárlással és dedikálással egybekötve. Sok gyerek távozott üres kézzel és lógó orral, hiszen átlag öt órába telt könyvhöz jutni és dedikáltatni a szerzővel, Leiner Laurával. Bár az eseményre a korábbi tapasztalatok alapján nagyobb helyen és több könyvvel készültek, de a szervezők sem számítottak ekkora rohamra. Nem egy gyerek vidékről érkezett szüleivel és már hajnalban beállt a sorba, hogy a hivatalos megjelenés előtt pár nappal kézbe vehesse a kétkötetes sorozatzáró könyvet.

Nóri, Viki, Barbi és Eszti Diósdról és Érdről érkezett, a 8. osztályos társaság szerencsés volt, kivárták a számukra négyórás sort, már bogarásszák is a megszerzett könyvet, közben lelkesen magyaráznak arról, miért is „szjg-sek”. „Magyar és rólunk szól” – érkezik egybehangzóan a vélemény, ezzel összegzik is a siker vélhető okát. Aztán ők is (ahogy a rajongók többsége) a jól megírt karaktereket említik, amellyel a szakmabeliek már vitatkozhatnának – de nem teszik: a könyvek igazi kritikát szinte nem is kaptak, csupán a lelkes rajongók kommentelik tele a vonatkozó oldalakat: „nem lehet letenni”, „mi lesz velem, ha véget ér” típusú megjegyzésekkel. Magán könyvesblogokon lehet még belefutni amatőr recenziókba, amelyek nagy része pozitív, a szülők leginkább azért éltetik a könyvet, mert örülnek, hogy a gyerekük végre olvas. „Már szólt a tanár, hogy Vivien elalszik az órán” – meséli egy, a színház előtt ácsorgó anyuka hozzátéve, hogy az SZJG-könyvek előtt 11 éves lánya szinte egyáltalán nem olvasott, most meg a sort kiálló, szintén rajongó nagymama kezéből tépi ki a könyvet és már falja is az első oldalakat. Panni nagymama közben sorolja, hogy ő miért vált a sorozat rabjává: igazi közösség a könyvekben megjelenő osztály, a szereplők jó példát mutatnak a gyerekeknek (nem ciki tanulni és olvasni, ellenben elítélendő az ivás és a drogozás). Közben pedig igazán szórakoztató stílusban árad a naplóformájú olvasmány, sok-sok humorral – mondja. Annak, aki még nem vette kezébe a könyvet, ez a sok lelkesedés még mindig egy teleshop típusú áradozásnak hangzik: megváltozott tőle az életem, nagyszerű, párját ritkító, hiánypótló termék.

Nehéz megfejteni, hogy mi az igazi titka a sorozat sikerének. Arató László, a Magyartanárok Egyesülete elnöke szerint a sorozatjelleg az egyik kulcs, illetve az, hogy nem jelent meg hasonló típusú hazai ifjúsági könyvfolyam, holott a nemzetközi trendek már mind ez irányba hatnak. Arató szerint az elitgimnáziumnak számító Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumba jelentkező általános iskolások 70 százaléka olvasta és szereti a Szent Johanna Gimi-sorozatot, melynek olvasottságával csak a Rumini-könyvek vetekednek. Hogy mennyire magyar(os) a sorozat, vitatható.

A könyv mottója – „Egy sorozat, amely itt és most játszódik” – a megkérdezett gyerekek szerint találó, a felnőttben azonban felmerül a kérdés: mennyiben tükrözi a valóságot egy budai francia tagozatos magángimnázium zárt világa. Az ellenmondást Till Katalin, a sorozat szerkesztője azzal oldja fel: „Ez egy stilizált világ, olyan iskola, ahova az olvasók szívesen járnának, olyan élet, amit a gyerekek szívesen élnének, miközben persze ugyanúgy szerelmesek, csalódnak, barátkoznak stb., ahogy a könyv szereplői.” Kicsi csalás ez, ami a jelek szerint remekül működik.

A sorozat szereplői nem találkoznak igazi társadalmi és szociális problémákkal, nincsenek alkoholista szülők, sem egzisztenciális problémák (ha például Virág, az egyik szereplő szakít emós stílusával, minden probléma nélkül kap új ruhatárat; a gyerekek azzal szórakoznak, hogy tízesével rendelik egymásnak a pizzákat) és nem lesznek közöttük lányanyák. Az egyetlen társadalmi kérdés, amelynek Leiner Laura kitüntetett figyelmet fordít a toleranciáé, a gyerekek például egy emberként védelmezik (kínainak nézett) japán osztálytársukat, és teljesen elfogadnak mindenféle másságot.

A történet, amely nyolc kötetben jelent meg (egy kötet egy iskolai félév) Reni naplója. A csöndes, jótanuló lány falja a könyveket (a sorozat egyik legfőbb érdeme az a hatalmas olvasmánylista, amelyet az olvasók Renitől kapnak), segít másoknak a tanulásban és szerelmes a suli legmenőbb fiújába, Cortezbe. Rajta keresztül megismerjük a magángimnázium meglehetősen rózsaszín hétköznapjait, a 12 fős B osztályt, ami a suli legmenőbb csapata, és a karikírozott tanárfigurákat.

Bár kezdettől fogva bízott a sorozat sikerében, ilyen fogadtatásra még Till Katalin sem számított. Az ő (Ciceró Könyvstúdió-beli) ajtaján kopogtatott be ugyanis az akkor még ismeretlen és igen fiatal Leiner Laura a gimnáziumi sorozat ötletével. A szerkesztő három fő erényét emeli ki a könyveknek, ő ezekben látja a siker okát: „Szemben a kezdő írók szokásos gyermekbetegségével, nem erőltetett a stílusa, hanem végtelenül természetes. Emellett Laurának rendkívül jó a humora, ami végig megmutatkozik a könyvekben. És ami a legfontosabb: nagyon ismeri ennek a korosztálynak a gondolkodásmódját.”

A sorozat körüli rajongás kitermelte a szokásos kapcsolódó jelenségeket is: szent johannás ajándéktárgyakat, rajongói oldalakat és közösségeket. A szerző személye tovább növeli a kultuszt: nem hajlandó interjút adni, viszont olvasóival napi szinten tartja a kapcsolatot a különböző internetes fórumokon. Nemsokára pedig elindul egy virtuális Szent Johanna Gimnázium is, ahol a regisztrálók osztályokba rendeződnek majd és házi feladataik megoldásához is segítséget kaphatnak. Egy jó márkához illően megjelentek már a koppintások is, amelyek azonban egyelőre meg sem közelíti az eredeti színvonalát.

„Laura jól tudja, mi kell a fiataloknak! Nagyon szomorú vagyok, hogy véget ért, ez életem legjobb könyve” – hangzik a sommás vélemény a 10 éves Rozitól, aki az első kötetet másfél hét alatt, az utolsó könyvet pár hónappal később egy nap alatt olvasta ki. Miért kételkednénk a véleményében? Csupán sejtjük és reméljük, hogy lesznek még más legjobb könyvek is az életében, de talán az elsőt tényleg nem felejti el.

TÖMEGHISZTÉRIA egy-egy könyv megjelenésekor – mi egyebet kívánhatnának az irodalom szerelmesei? Mára nem szokatlan a jelenség, ahogy a fiatalok egész éjszakákat toporognak a boltok előtt, hogy a megjelenés napján mihamarabb kezükbe vehessék kedvenc sorozatuk legújabb kötetét. A jelenség nem új keletű, a hisztéria viszont először talán a Harry Potter-sorozat boltokba kerülésekor vált igazán feltűnővé. Igaz, az első két-három kötet még viszonylag „normális” keretek közt jelent meg, ahogy telt az idő (és természetesen elkezdődött a filmek forgatása is), egyre nagyobb várakozás előzte meg az új könyvek megjelenését. Ebben óriási szerepe volt az ügyes marketingkampányoknak is: a patikamérlegen adagolt információk a cselekményből, a misztikus ködbe burkolt féligazságok a szereplők sorsáról, a boltokat elárasztó Harry Potter-logóval ellátott mütyürök (a csúcspont talán a mindenízű drazsét leutánzó gumicukor volt, paradicsom és torma ízesítéssel) mind alkalmasak voltak arra, hogy igazi lázba hozzák az olvasókat. Ahogy haladtunk a történet befejezése felé, úgy nőtt a nyomás is: az utolsó kötetet már páncélszekrényben őrizték, mielőtt a boltokba került, de természetesen valakinek sikerült ellopnia, feltöltenie az internetre, hamar megjelentek a kalózfordítások, szóval állt a bál. Hogy az ilyen típusú történetekből mennyi volt igaz, és mennyi a reklámfogás, az sosem derül már ki, az azonban biztos, hogy Harry Potter a mai napig bármikor lázba tudja hozni az embereket. Bár kevésbé hosszú, de mégis hasonló imádat övezte a Twilight-sorozatot, amit az ügyes szakemberek ki is használtak alaposan. A sorozat kemény és puha borítóval is megjelent (utóbbi épp egy ezressel került többe), és a lelkes rajongók közt bizony szép számmal vásárolták meg mind a két verziót. A varázslós füzetborítókat leváltották a vámpíros tolltartók, Daniel Radcliffe helyett mindenki Robert Pattinsonba lett szerelmes. Az Alkonyatszéria sikere pedig megkérdőjelezhetetlen. Jól látszik ez abból is, hogy az elmúlt évek másról sem szóltak, csak a vámpírokról. Tucatnyi hasonló könyvsorozat is indult – kisebb, de még így is jelentős sikerrel, elég csak az egyelőre végeláthatatlannak tűnő Vámpírnaplókra gondolni, amelyből például tévésorozat is született már. Úgy tűnik, minél hosszabb egy-egy sorozat, annál több idő van arra, hogy igazi hisztéria és trendi kultusz teremtődjön körülöttük.

Címkék: kultúra, olvasás, irodalom

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!