„Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt, a nő férfit” – tudjuk Karinthy Frigyestől. A tizenöt évnél idősebbek pedig már azt is értik, hogy a nemek és az emberek közti különbségek a párkapcsolatban végzetesek is lehetnek. Persze az egyezések is.
Ehhez jön még az időzítés problémája: ritka, hogy két ember egyidejűleg nagyjából hasonló intenzitással rajongjon a másikért, és ennek esélye az évek múltával egyenes arányban csökken. A Hiteles másolatban a Juliette Binoche és William Shimmel által eljátszott házaspár már a leszállóágnál tart. Vagy mégsem? Van köztük még szikra, némi megszokás, sok harag, még több elégedetlenkedés. Azok a kulturális, nyelvi, szociális, habitusbeli és érzelmi ellentétek, amelyek egykor oly vonzóvá tették őket egymás számára, most már közéjük állnak. Mégis, mintha a férfi utolsó szempillantásában megcsillanna újra a régi gyöngédség. De vajon meg tudjuk-e bocsátani minden régi sérelmünket, meg kell-e menteni egy látványosan tökéletlen házasságot (hiszen a rossz férj is férj), megváltozhatnak-e az emberek idősebb korukban, fel tudjuk-e adni az állandó hatalmi harcokat, s egyáltalán mi az igaz szerelem? A kérdéseket nyitva hagyja Abbas Kiarostami, az iráni író-rendező, dolgozzon csak meg a néző a saját válaszaiért. Alighogy megszeretünk valakit, megpróbáljuk megváltoztatni, persze jobbító szándékkal. S ha ez nem megy, – úgy érezzük joggal – kiszeretünk belőle. „Ha megvan, eldobom, szeretem keresni” – Lovasi Andrással szólva. Ám, ha csak a keresés lenne a lényeg, senki sem élne hosszabb kapcsolatban, és nem akarná megmenteni kapcsolatát párterápiával, második nászúttal, vagy nagy fogadkozással. Egyet semmiképp se tegyenek: ne menjenek ugyanoda második nászútra, ahová az első alkalommal! A nő képes még az ágynemű mintájára és illatára is emlékezni, míg a férfi csak örülne a szabadságnak, ám egyre inkább sarokba szorítva érzi magát a Ki tud többet a kapcsolatunkról? kvízjáték döntőjében. A nő persze ettől csak még jobban megsértődik, és véget nem ér a „bezzeg amikor még szerettél” felhánytorgatása. Juliette Binoche annyira érzékletesen alakítja ezt a gyönyörű, de kibírhatatlan feleséget, hogy szinte megsajnáltam filmbeli férjét. Ilyenre csak roppant intelligens, komikai bájjal is megáldott színésznő képes – alakításáért tavaly meg is kapta az Arany Pálmát.
Miközben figyeljük a házaspár szumóbirkózását, megértjük az elhanyagolt, de még szerelemre vágyó asszony félresikerült próbálkozásait, ahogy a nyomás és a szemrehányások miatt egyre távolodó, egyre kudarcosabb férfit is. A rendező nem áll egyikük pártjára sem, hanem hagyja, hogy megküzdjenek egymással, derekasan, olykor mulatságosan, olykor tipikusan, olykor fájdalmasan.
A film legszebb motívuma a másolatkérdés, vajon ilyen-e az igazi szerelem, vagy ez csak egy jól-rosszul sikerült utánzat? A filmbeli házaspár gúnyolódik a nő testvérén, aki számára egyszerű férje maga az isten, és ő is olyan áhítattal rebegi neje nevét, hogy Ma-ma-ma-marie. Pedig ahogy a legnagyobb műalkotások, úgy a boldogság titka is éppen az egyszerűség lehet, a bonyolítással ellentétben. Ezt pedig érdemes lenne másolni, sőt, sokszorosítani is.
(Forgalmazza a Cirko Film)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
