A stílus csókja

A hatalmas üvegajtó mögül öltönyös biztonsági őr közelít felém – átsuhan rajtam a gondolat: elküld, mert már messziről lerí rólam, hogy egy forintot nem hagyok itt? De nem, csak udvarias mosollyal tárja szélesre előttem a kaput. Megcsap a luxus illata – ha van ilyen egyáltalán, akkor az Il Bacióban biztosan ezt érezzük –, hirtelen azt sem tudom, merre induljak. Tágas terek, fényárban úszó szobák: telepakolva a divatipar legszebb, legjobb és persze legdrágább darabjaival. Dekoratív lányok és fiúk – egyenruhában és egyensminkben –köszönnek rám innen is, onnan is, nem zaklatnak, nem kérdezik, miben segíthetnek, azonnal látják, nincs miben. Ha kellenének, úgyis kéznél lesznek. Így legalább egyedül fedezhetem fel az ötemeletnyi luxust – nem is baj, félve érek mindenhez, találgatva, vajon hány évig kellene itt ingyen takarítanom, ha bármiben is kárt tennék?

Az Andrássy út 19. alatti palota az egyetlen a párizsi Champs-Élysées mintájára tervezett sugárúton, ami teljességében látogatható. Mi több, az épület műemlékvédelem oltalmát élvezi – több mint két év szükségeltetett hozzá, hogy jelenlegi tulajdonosai a divat és stílus templomává szenteljék. Szeptember eleje óta ugyanis multibrand üzletházzá alakult – monobrand stílusban. Mert bár öt emeleten több mint negyven nemzetközi márka kapott helyet, a stílus minden szobában azonos. Kicsit úgy is érzi magát az ember, mintha a múlt század egyik nagyon gazdag polgárának vendége lenne, aki csak úgy mellesleg nyitva hagyta a ruhásszekrénye ajtajait, fiókjait, hogy látogatói lássák: így is lehet élni.

Az étkezőben terített asztal vár, itt is, ott is kényelmes fotelek csábítanak maradásra, könyvek, albumok várják, hogy fellapozzák őket. „Első körben az volt a célunk, hogy kicsit közelebb hozzuk az Il Bacióba betérő számára a budapesti kultúrtörténet egy szeletét – tudom meg Magyari Tamástól, az üzlet társtulajdonosától. – Úgy állítottuk vissza, hoztuk rendbe a házat, ahogy az valaha az itt élőket szolgálta. Szerettük volna, ha már maga az épület is egyfajta kommunikációs eszközként funkcionáljon.” Magyari Tamás egyébként nem is nagyon szereti, ha luxusáruháznak tekintik az Il Baciót. Tény, prémium termékeket kínálnak, árban azonban találunk olyan ruhát, kiegészítőt is, ami egy-egy bevásárlóközpont drágább üzletében is a kezünkbe akadhat. Igaz, abban a közegben az a felső határ, míg itt a félszázezer forintos áron a kínálat legszerényebb termékeihez juthatunk hozzá… Pedig míg az Andrássy egyéb üzleteire kicsit magasabb ár jellemző, itt olcsóbban megkaphatjuk az áhított ruhadarabot, mint például Bécsben.

Apropó, külföld. Mi tagadás, nem vártam, hogy az eladókon kívül más is megszólal majd magyarul az üzletben. Ehhez képest egyetlen aprócska kínai csoportot leszámítva csak az anyanyelvemen beszélőkkel találkoztam az áruház termeiben. Bár a véleményük korántsem volt azonos… Míg a földszinten egy idős hölgynek épp öltönyös fia segített bokacsizmát vásárolni, addig egy emelettel feljebb táskákkal megrakott középkorú barátosnék mutogatták egymásnak hüledezve az árakat.

Magyari Tamás úgy kalkulál, a vevők felefele arányban érkeznek majd határon innen és túlról. „Felmérések szerint a magyar társadalomnak van olyan rétege – igaz, vékony réteg, de tény és való, hogy jelen van a piacon –, akinek igénye van a prémium kategóriás termékekre. Ezt az igényt pedig ki kell elégíteni. Talán még kevesen is vagyunk, akik ezt a tehetős, divatra éhes és igényes közönséget ki tudja szolgálni.” Mert az Il Bacio ars poeticája a szolgálat. „Célkitűzésünk, hogy jót tegyünk az emberekkel” – avat be a titokba Magyari Tamás. Arckifejezésem elárulhatja gondolataimat: nem éppen így képzelem el a karitatív munkát 2013-ban Magyarországon. Pedig így is lehet. Itt például a leggazdagabb magyarokét. „Mottónk: többet adni, mint ami jár. Nálunk ez a kényeztetés éppenséggel luxuskörülmények között zajlik, de ezzel példát is mutatnánk. Szolgáltató szektorban dolgozunk, tehát szolgáljuk azt, aki betér hozzánk. Milyen jó lenne, ha máshol is ilyen figyelmességet tapasztalhatnánk. És nem csak az, aki nagyon sok pénzt tud otthagyni egy-egy étteremben, kocsmában, vagy éppen ruhaboltban.”

Ez a kiszolgálás azonban csak a legjobb személyzettel működhet. Nem meglepő, az üzletben dolgozó eladóknak legalább három rostán kellett átmenniük, hogy Magyari Tamás elé kerüljenek. És hogy ő mi alapján választja ki leendő munkatársait? „Jó embereket keresek. Nem jó szakembereket, jó embereket. Akik őszintén tudnak mosolyogni a vevőkre, akik akár birkatürelemmel szolgálják ki a vevő minden óhaját.”

Krisztián jó pár éve szolgálja már ekképpen a divatrajongókat, tengeren innen és túl. Tapasztalata tehát van, és úgy tűnik, még jó ember is, hiszen élvezi főnöke bizalmát: a férfiosztály vezetője. „Nem szeretem ezt a szót, nem vagyok én vezető – javít ki nevetve, mikor pozícióját firtatom –, inkább csak koordinátor.” Itt mind a hatvan eladó egyformán értékes, egyformán számítanak a munkájára. Nem bízták a véletlenre: több mint háromhetes tanfolyamon sajátíthatták el, milyen is az igazán jó Il Bació-s kiszolgáló. A valutaváltáson át a nemzetközi divatmárkák összes apró részletén keresztül az anyagismeretig mindent megtanultak, sőt még azt is, hogyan hordják frizurájukat és miképp sminkeljék magukat a lányok. A szigor nagy: egyetlen körömlakk és rúzsárnyalat az engedélyezett. (Még a karbantartók is vörös csokornyakkendőben végzik tennivalóikat.) Egyet nem tanultak: hogyan adjanak el. Hiszen egész lényük e célt szolgálja. „Ha bejön egy érdeklődő – beszélgetésünk alatt Krisztián végig tudatosan kerüli a vásárló szót – nem érezheti azt, hogy neki most vásárolnia kell. Ne érezze a nyomást, de fogadjon minket bizalmába, kérje ki a véleményünket.” Ők pedig készségesen megmutatják, mire hagyja ott a pénzét… Mert bármennyire is bájos a közeg, az üzlet az már csak üzlet. Valamivel az országban kell tartani a milliomosokat, megmutatni nekik, Budapest is lehet Milánó vagy Párizs. Még ha csak egy utcahossznyira is.

Pedig sokan nem is vásárolni jönnek, csupán nézelődni. Egy kilencven körüli néni a minap például régi otthonát akarta újra körbejárni, máskor fiatal lányok ülnek be félórákra-órákra olvasgatni a divatalbumokat, de olyan is előfordul, hogy építészek, műértők mérik fel a terepet. Mert látnivaló van bőven: több mint húsz magyar és külföldi kortárs képzőművész alkotásai színesítik a teret.

Ez az a hely amúgy, vallja Krisztián, ahol nem a ruhák a legfontosabbak. Minden más, az enteriőr, a hangulat, az illat az, amitől az Il Bacio egyedülálló a világon. És igen, illat. Mert a cég saját parfümöt fejlesztett, amit a hétköznapi járókelők is érezhetnek, ha elhaladnak előtte: a szellőzőkből ugyanis folyamatosan árad az Il Bacio di Stile névre keresztelt parfüm. Ilyen lehet, mikor megcsókol a stílus. Szaglászom is, de hiába: a jól ismert budapesti szmog nem hagyja magát legyőzni holmi parfüm által.

 

Kockázatos luxus

Bucsky Péter

Nem csak Gattyán György, hanem az ország is sokat profitálhat, ha beindul az Andrássy úti Il Bacio di Stile. Az ötmilliárd forintért felújított, óriási épület nemcsak méretével, hanem minőségével is kimagaslik a magyar kereskedelmi piacon – a tökéletességre törekvő vállalkozó, mivel nem talált megfelelő magyar kivitelezőt, saját generálkivitelező csapatával végezte a fejlesztést. Egyelőre azonban számos nehézséggel kell megküzdenie a befektetőnek. Vitán felül áll, hogy a magyar piac nem képes egy ilyen luxusáruházat eltartani, erre egyszerűen nincs fizetőképes kereslet az országban. A Vörösmarty tértől egy kőhajításnyira, a luxusszállók mellett 2009-ben nyílt meg a Palazzo Dorottya épületében a Coin üzletház számos luxusmárkával, ám három év után tönkre is ment. Ezen nem is csodálkozhatunk annak tudatában, hogy a KSH adatai szerint a magyar lakosság leggazdagabb tizede is csupán havi bruttó 194 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik, ami elmarad a nyugat-európai minimálbérektől.

A keresletet leginkább az idelátogató gazdag turisták adhatják, de nincs ez másként a régió legnagyobb luxusfelhozatalát kínáló Bécsben sem. Vannak azonban jelentős különbségek: míg a schwechati reptér éves utasforgalma 22 millió fő, a ferihegyi reptéré csak 8 millió. Ennél is fontosabb, hogy a budapesti reptéren leginkább fapadosok fordulnak meg, az osztrák fővárost pedig a nemzeti légitársaság, a Lufthansa-leány Austrian köti össze nem csak az európai nagyvárosokkal, hanem ázsiai, orosz, amerikai és közel-keleti nagyvárosokkal.

A luxust kedvelő potenciális vásárlóknak további gondot okozhat, hogy nagyon szűk a kínálat a számukra is megfelelő minőségű éttermekből és szórakozóhelyekből. Az előbbi összehasonlításnál maradva Ausztriában tíz darab Michelin csillagos étterem van, Budapesten csupán kettő. Ötcsillagos szállodákból is majd háromszor annyi van az osztrák fővárosban. És akkor még nem is beszéltünk a luxusiparban igazi nagyágyúnak számító Párizs, London vagy Milánó nyújtotta szolgáltatásokkal való összehasonlításról. A luxus bevásárlóközpont akár keresletet is teremthet az új szolgáltatások iránt, melyek magas ára és árrése jól fizető vállalkozásokat és munkahelyeket hívhat életre. Némi reménysugarat ad a Wizzair sikeres dubai és bakui járatindítása. Az eddigi tapasztaltok alapján az látszik, hogy különösen a kaukázusi országból sok középosztálybeli él az új útirány nyújtotta lehetőséggel, eddig a posztszovjet viszonylatokon kívül kevés helyre tudtak átszállás nélkül eljutni. Számos fejlődő országban jóval magasabb a bér- és árszínvonal a felső-középosztályok számára, így amit mi itthon luxusnak tartunk, számukra mindennapos, és a hazai áraikkal még versenyezni is tudunk. Magyarország és Budapest is igen kevéssé ismert azonban Közép-Európán kívül. A célpiacnak tekintett volt szovjet térségben nem a luxusról, hanem a rosszemlékű közös múltról ismert leginkább. Ennek megváltoztatása csak hosszú távon, drága marketingkampánnyal lehetséges csak.

A hírek szerint ezzel az Il Bacio di Stile beruházói nem is fukarkodnak, százmilliós nagyságrendű reklámkampányba fogtak. Az új üzletház hirdetése ott lesz a Lufthansa és az Aeroflot magazinjaiban, Vouge divatmagazin német, francia, brit és orosz kiadásaiban is többek között.

A luxusipar hazánkon kívül egyébként kifejezetten jól teljesít. Az iparág számos szereplője európai, és bár az öreg kontinens cégei kaszálnak az üzleten, a piaci bővülés már nem itt található. Az ázsiai piacok, különösen Kína, és a Közel-Kelet országainak köszönhető a bővülés. Sokatmondó, hogy a luxusipar egyik vezető cége, a Moët Hennessy Louis Vuitton S.A 2012-es, 28 milliárd eurós, a magyar GDP harmadát kitevő árbevétele 20 százalékkal növekedett egyetlen év alatt. A legnagyobb piaca a cégnek immár Ázsia, 28 százalék származott innen, és ebben benne sincs a 8 százalékot adó Japán.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!