Szédülés címmel jelent meg a Péterfy Bori & Love Band negyedik lemeze. Az énekesnő nem számít arra, hogy unásig játsszák majd a rádiók, mivel nem üres, langyos és megúszós popslágereket készítettek.
– Minden eddiginél több dalszöveget írt az új lemezre, mitől lett enynyire termékeny?
– Mivel színész vagyok, fontos, hogy olyan szövegeket énekeljek, amikkel teljesen azonosulni tudok. Amikben dráma vagy valami izgalom, szenvedély van, az inspirál. Szerencsére az életem tele van ilyen eseményekkel és fordulatokkal. Egy színpadi ember nagyon jól tudja hasznosítani az összes érzelmi drámát, amin keresztülmegy. A semmiről nem szóló, üres popszövegekkel nehezen tudok mit kezdeni. Egyébként, ahogy telnek az évek, egyre jobban izgat a szövegírás. Kicsit olyan, mintha magamnak írnék egy monodrámát.
– Az előző Péterfy Bori-lemezt a rádiók szinte nem is játszották, a korábbiakat viszont nagyon. Mire számít a mostani albumnál?
– Amikor indult a Petőfi Rádió, az volt a szándék, hogy végre az éterbe kerüljenek azok az undergroundnak nevezett, de nagy közönségbázissal bíró zenekarok, amelyeket a kereskedelmi rádiók nem játszanak. Ebben a szerencsés pillanatban alakult a zenekarunk is. Viszont mára teljesen megváltozott a trend, nem hiszem, hogy a mostani Petőfi olyan gyakran játszaná a Vámpír vagy az Ópium című számainkat, mint a kezdetekkor. Az előző album dalait fejből énekli a közönség a koncerteken, annak ellenére, hogy nem került fel a rádiók játszási listájára. A Szédülés lemezünk érezhetően nagyon betalált sok embernek, mégsem hiszem, hogy unásig fogjuk hallani a számokat, mert nagyon ellene megy a mindent megúszó, langyos dolgoknak. Azt pedig nem nagyon szeretik ma Magyarországon. Gondolok arra, ha egy nő olyan kemény és durva dolgokról énekel, mint például, hogy megszívat és megöl egy férfit.
– Mitől lett ilyen dühös és harcos a legtöbb szöveg?
– Egy szerelem haláláról és az azt követő érzelmi állapotokról szól a lemez, ebből fakad a düh, a harc.
– Vinylen is megjelenik a Szédülés. A fizikai formátum még mindig fontos?
– Több lemezünkből készült már bakelit verzió. A világban most reneszánszát éli ez a formátum, talán pont azért, mert már szinte minden virtuális, viszont ezért újra kezdenek felértékelődni az olyan tárgyak, amelyekből kevés van. Egy ilyen nagylemez, amiből összesen száz darab készül, valóban becses tárgy lehet annak, akinek sokat jelent a zenénk.
– Hogy teremt egyensúlyt a család, színház, zene háromszögben?
– Munkamániás vagyok és nagyon maximalista. Próbálok valahogy lavírozni, hogy minden fontos dolog beleférjen az életembe. Most a színész énem szorul kicsit háttérbe, kevés szerepet vállalok, jelenleg a zenekar a legfontosabb és persze a kisfiam. De nem görcsölök azon, mi hiányzik, mert annyi szuper dolog van az életemben, hogy kellően boldoggá tesznek. A zenekar hosszú távra tervez és lát is előre, a színészet azonban teljesen kiszámíthatatlan: bármelyik pillanatban megcsörrenhet a telefon egy szerepajánlattal. Ezért mindig rugalmasnak és teherbírónak kell lenni.
– Ezt milyen módszerrel éri el, hogyan trenírozza magát lelkileg, testileg?
– A rengeteg koncert eleve formában tart. Persze valahogy ellensúlyozni kell a rock and roll életformát, ezért rendszeresen jógázom, úszom. Az evés nem különösebben izgat, ezért súlyproblémám soha nincs. A hosszú, kemény színházi évek alatt megtanultam, hogyan összpontosítsak rövid idő alatt, és hogyan „húzzam fel” magam maximálisan, akkor is, ha esetleg nagyon lent vagyok. A folyamatos stressz, ami ezzel az életformával jár, gyakorlatilag megszokhatatlan, de pont ettől olyan izgalmas és őrületes ez a szakma.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!