A tehetségkutató versenyek népszerűségének elsődleges oka az, hogy az átlagember, aki részt vesz a játékban, nemcsak a színpadra lép ki, hanem az arctalanságot, a tömegbe illeszkedő ismeretlenséget is maga mögött hagyja. Sokan csupán azért jelentkeznek, hogy megkapják a maguk egy-két percét, még akkor is, ha teljesen tehetségtelenek.

  -
  -
- – Kép 1/2

Ilyen volt Szarka László, 40 éves biztonsági őr esete is, aki a 2010 legismertebb „béna énekese” címmel futott be, miután előadta a mára kultikus státusba emelkedett Bikicsunájt. Pólók készültek a tiszteletére, fan clubja alakult, 15 nap alatt egymilliós nézettsége lett a YouTube-ra feltöltött videójának. Ismert ember lett, tehetség nélkül. Vannak azonban olyanok is, akik képességeikkel tűnnek ki a szürke tömegből. A 36 éves Paul Potts, aki áruházi eladóként tengette életét, egyetlen dallal (egy operaáriával, a Nessun Dormával egész Anglia szeretetét elnyerte egy csapásra.

A csúnyácska, testesebb, kusza fogú férfi valóban egyszerű ember, a tehetségkutató műsor egyik zsűrije is ezt emelte ki, amikor azt mondta, elégedett a győztes előéletével, mert igazi „munkástehetséget” fedeztek fel. Susan Boyle a másik ilyen tehetség, aki szociális munkásból Skócia büszkeségévé nőtte ki magát. Tehetsége mellett nyilvánvalóan személyisége, kinézete is szavazásra motiválta a nézőket. Mert jó azt látni, ha egy hozzánk hasonló emberrel megtörténhet a csoda.

De vajon Szíj Melindával is ez fog történni? Egy ideig szinte mindenkinek szimpatikus volt a rettentően szerény, nagyon nem sztár kinézetű, kék kardigános asszony, akinek gyermekei a legfontosabbak, és a magánélete szent. Egy volt a sok közül, bárki más is lehetett volna, igaz, szebben tud énekelni, mint az átlag. A műsor készítői és a média is szívesen hívta föl a figyelmet a közte és Susan Boyle közti hasonlóságra, ezzel erősítve a nézőkben azt, hogy mi is tudunk olyat, mint ők, nekünk is van olyan tehetségünk, aki nem éppen tv-kompatibilis, de énekelni azért tud.

Méghozzá zenei előképzettség nélkül. És a nézők bizalmat szavaztak neki, de Szíj Melinda, úgy tűnik, nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. A túl sok bocsánatkérés nem szül szimpátiát, hiszen miért költene az ember sok pénzt a szavazatokra, ha teljesítmény helyett sorozatos vállvonogatást és „elnézést kérek, hogy élek” típusú hozzáállást tapasztal? Ha az, akinek bizalmat adunk (a mi kutyánk kölyke), láthatóan nem tisztel meg bennünket azzal, hogy a legjobbat adja a pénzünkért cserébe, elvesztheti a bizalmunkat is. Ez történt Szíj Melindával, aki túl sokáig és túl sokszor hangsúlyozta, hogy nem akar részt venni a játékban, amibe ő maga jelentkezett. Jézushoz hasonlítja magát – ámbár a nézők épp azt szerették benne, hogy olyan, mint bármelyik hétköznapi ember. Kifütyülték, társai ellene fordultak, a zsűri hetek óta nem támogatta. És mégis: péntek este a nézők bejuttatták volna Szíj Melindát a döntőbe a második helyen. Őt a zsűri, a sztárgyártásban jártas profik ejtették ki. Hogy a nézői támogatás elegendő-e ahhoz, hogy az antisztár érvényesülni tudjon a showbizniszben, egyelőre talány.

Szabó András producer úgy véli: a nézők csak a tálalást látják, a „nép egyszerű gyermekére”, a „közülünk valóra” nagyon szívesen szavaznak, így könnyen és gyorsan népszerűvé tehetik az „antisztár alkatokat” is. Csupán a tehetség nem elég a hosszú távú sikerhez. Fontos a háttér, például egy jó menedzser, a szerencse és az illető öntudata, hogy tudja, mit akar. Számít, hogy a terheket, a hirtelen jött sikert, hogyan képes feldolgozni. Egy sztáralkatnak mindez könnyebb, mint annak a Szíj Melindának, akitől ez a világ és attitűd roppant távol áll. Ezért kételkedem abban, hogy Melin­da évek múlva is képes lesz fenntartani népszerűségét – véli a producer.

Főszerkesztői vélemény a reklámszakma szaklapjából: „a tegnap esti adásban nagyon látszott: az egész csatorna nagyon szeretne megszabadulni az elszabadult győri külkerügyintézőtől. Az adás az ő feláldozásáról szólt, amihez – tudtával vagy tudtán kívül, mindegy is – remekül asszisztált minden résztvevő. […] Szögezzük le: a nézők manipulálása nem csalás, hanem a szórakoztatóipar alapvető feladata. Ennyire bénán csinálni viszont óriási öngól.”

Síklaki István szociálpszichológus nem zárja ki, hogy többszörös személyiséggel van dolgunk, aki „show time” idején szinte mássá alakul, de amint „kialszik a fény”, újra egyszerűvé, naivvá, csetlő-botlóvá válik. Az „akár én is lehetnék” érzés és a zsűrivel való szembehelyezkedés miatt sokan szavaztak rá.

Nem könnyű kilépni az ismertség színpadára. Mások is megbotlanak, ha ilyen terhet kell cipelniük. De, aki jelentkezik egy ilyen műsorba, el kell fogadnia a játékszabályokat. Vállalnia kell a média által generált őrület minden pillanatát, teljesítenie kell a feladatokat, és el kell fogadnia a közönség szeretetét. Mert azt nem könnyű megszerezni, eldobni pedig végképp nem illik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!