Amikor a tűzzsonglőrködés történetéről kérdezem a tagokat, kisebbfajta zavar támad, valószínűleg lehetetlen is lenne felfejteni, hol és ki kezdett először égő eszközökkel mutatványokat csinálni. Az biztos, hogy a „poi” nevű, buzogányszerű eszköz a maori kultúrából származik, a lánc végén függő gömbök ritmusos mozgatásával számtalan látványos alakzatot lehet létrehozni. Az eszköz használatát Kertész István mutatja meg, először a gyakorlószerszámmal, ami egy térdzokniba dugott babzsák. Hamar elvesztem a fonalat a különböző figurák között, egyértelmű, hogy nem kevés gyakorlást igényel, mire tűz nélkül magabiztosan tudják uralni az eszközök mozgását. István szerint biztosan próbálkoztak korábban is a tűzzsonglőrködéssel, de nem véletlen, hogy az előző évszázadokban nem terjed el a műfaj mutatványoskörökben sem. Az áttörést a kevlár 1965-ös feltalálása hozta meg, ez az anyag ötször erősebb az acélnál, miközben a súlya ugyanannyi. Használják bicikliguminak és készítenek belőle védőruházatot, esetünkben azonban az a fontos, hogy jól bírja a magas hőmérsékletet. Ezzel az anyaggal vannak beborítva az eszközök azon részei, amiket a zsonglőrök begyújtanak. Kellékekből egyre több bukkan fel az este folyamán, egyik vagy mindkét végükön égő botok, legyezők, vagy a tenyérre erősíthető, egyszerű „kéztüzek” kerülnek elő a táskákból. Ezeknek egy részét vásárolják, de sokat maguk készítenek el. Az eszközöket csak akkor gyújtják meg, amikor már bemelegítettek kicsit „szárazon”. A botok, buzogányok és legyezők kevlárral bevont végeit grillgyújtóba mártják, mert ez nem ég akkora hőmérsékleten, mint például a benzin. Ellenben elég büdös, bár mint Marcsi, István testvére és Frey Zoltán „Perec” egymástól függetlenül is azt mondják: számukra addiktív a szaga, vagyis ők szenvedélyesen imádják.

Ezen az estén öten gyűlnek össze a csoportból, István, Marcsi, Perec, Fogarasi Szabina és Kiss András. Legtöbben hetente egyszer-kétszer egy órát gyakorolnak, de András például fanatikus, négy-öt órát is eltölt az elemek kidolgozásával, edzéssel. Mint a többiektől megtudom, nem is hiába, úgy dobálja a három égő végű botot, ahogyan a legtöbben még csak interneten látták. Korábban beutazta Dél-Európát, ahol az utcán szórakoztatta a járókelőket tüzes mutatványaival. Hosszú távú tervei is a zsonglőrködéssel kapcsolatosak, bár most hajópincérnek készül, azt tervezi, a későbbiekben társulatot hoz létre a megszerzett pénzből. Perec az elsők között volt, aki Magyarországon tűzzsonglőrködéssel kezdett foglalkozni, most a Papillio Podium társulattal azzal kísérleteznek, hogyan lehet a technikát is bevonni a műsorszámokba, ők már lángszórót is használnak az előadásaikon. Többek között azért, mert mint mind az öten egyöntetűen állítják, a tűzfújó folyadéknál nincs szörnyűbb ízű dolog a világon. Mindemellett veszélyes is, roncsolja a fogakat és komoly következményei lehetnek, ha valaki félrenyeli. Ezért ezt a mutatványt olyan ritkán csinálják, amennyire csak lehet. A tűzzsonglőrködés egyébként sem veszélytelen dolog, szerencsére csak kisebb égési sebeket látok a csapaton, amelyek nem tűnnek súlyosabbnak egy sütő által okozott égésnél, de horrorisztikus történeteket mesélnek bőrátültetésekről. Szabinának van a mellkasán egy sérülés, amit egy ráégő felsőrész okozott. Alapszabály, hogy tűzzel játszani csak pamutruhában szabad, és István hangsúlyozza, hogy számukra mindig első a biztonság.

Civil munkájuk valamennyiüket irodához köti, Szabina egy bútoráruházban dolgozik, Marcsi egy multinál, Perec és István mérnökök, munkájuk nem tartogat hatalmas izgalmakat. Amikor a tűzhöz való viszonyukról kérdezem őket, mindannyian kicsit pirománnak vallják magukat, persze csak a szó jó értelmében. Marcsi szerint a tűz uralása ugyanolyan adrenalinlöket, mint például az extrém sportok, ezért könnyű szerelmesévé válni a zsonglőrködésnek. Mi pedig csak örülhetünk, hogy egyre többen válnak függővé ettől a látványos műfajtól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!