MEGKÉRDEZTÜK...
…Nemes Krisztiánt, a Naplók felelős szerkesztőjét

– Befolyásolhatja a Radnóti Miklósról, Gyarmati Fanniról, illetve kettejük házasságáról kialakult képet a napló?

– Természetesen valamelyest árnyalja a képet, hiszen egy magánnaplóról van szó, ami nem irodalmi célból íródott. Ez nagyfokú intimitást jelent, bepillantást enged a pár hétköznapjaiba, az otthonukba. Úgy látjuk őket, mint hús-vér embereket. Megdőlnek mítoszok, kiderül, hogy Radnóti egyáltalán nem szeretett síelni, viszont szívesen lustálkodott, és többször előfordult, hogy küszködött az írással. Új, nagy titkok azonban nem derülnek ki a naplóból.

– Történelmi kordokumentumként is tekinthetünk a naplóra?

– Az a tizenkét év, amely idő alatt Fanni a naplóját vezette, rendkívül fontos a magyar történelemben. Bár nem szépirodalmi szándékkal kezdett naplóírásba, azonban az idő múlásával a szöveg is változik: az apró, tényszerű, csupán a napjait leíró szövegek hosszabbak, mélyebbek lesznek. Megismerhetjük belőle a harmincas-negyvenes évek Budapestjét, az irodalmi életet, és hogy akkoriban miként élte napjait egy fiatal nő. Reflektál a kor történéseire, a zsidótörvényekre, a háború borzalmaira. Fontos forrása lehet a holokausztkutatásnak is a napló, pontosan leírja, hogyan küzdöttek a végsőkig Radnótiék az egyre mérgezőbb légkörben. Megkeresztelkedtek ugyan, de nem azért, hogy ebből bármiféle előnyük származzon – egészen egyszerűen el sem tudták képzelni, hogy ilyen borzalmak történhetnek velük, csupán faji, etnikai alapon.

– Önnek melyik rész volt a naplóból a legmeglepőbb, legkedvesebb?

– Személyes élmény is fűz a naplóhoz. Szerkesztés közben derült ki, hogy Fanni unokahúga, Milch Hermina első férje, a vegyészmérnök Holló János a szüleim munkatársa volt a Műszaki Egyetemen. Fanni vele, és Herminával vészelte át a szovjet ostromot. De nagyon érdekes számomra az is, mennyire élőek az általa említett budapesti helyszínek, ahol napról napra mi is járunk. Fanni különös érzékenységgel viszonyult a természethez, ez pedig az írásában is megjelenik, többek között ettől lesz még szebb, még emberibb a napló.
HARDI JUDIT

A szent magánélet kiteregetése
Naplót az ember magának, és nem az utókornak ír. Szerencsére a magyar irodalom kiemelkedő alakjairól a környezetükben élők is „fecsegtek”. Összegyűjtöttünk néhány naplót, amelyet érdemes átlapozni, mert külső szemlélőként mesélnek íróink életéről.
„Azt reméltem, hogy az elmúlt évtizedek alatt eltűnnek, vagy legalább elhalványodnak a hármónkat – József Attilát, Illyés Gyulát és engem – érintő, bántó hiedelmek, félreértések. De még a durva rágalmak sem csitultak el.” Kozmutza Flóra gyógypedagógusként találkozott József Attilával, kapcsolatuk rövid, de viharos volt. József Attila halála után hozzáment Illyés Gyulához, ám sokan épp őket tették felelőssé a költő öngyilkosságáért. Végül 50 évvel a tragédia után saját naplóbejegyzései alapján közreadta kettejük történetét József Attila utolsó hónapjairól címmel, hogy tisztázza magát a vádak alól.
Füst Milán élete főművének tartotta naplóját, amelyet már-már megszállottan vezetett: 40 évig, naponta két-három órán keresztül foglalkozott vele. Épp ezért élte meg igazi tragédiaként, hogy 1944-ben, Budapest ostromakor a mű eltűnt. Szerencsére azonban nem veszett el véglegesen: így derült ki utólag, hogy Füst Milánnak bizony, lesújtó véleménye van kortársairól, még barátairól, Kosztolányiról és Karinthyról is – igaz, saját magával szemben sem volt könyörületes.
És egy kuriózum: Wesselényi Miklós és Széchenyi István, a két zseniális politikus 1822 márciusában közös utazásra indult Európában. A nagy túráról mindketten naplót vezettek, hogy élményeiket megörökítsék. A Feleselő naplókból kiderül, mennyire másként élték meg ezt az utazást. Széchenyi inkább a tényekre, Wesselényi az érzelmekre koncentrált, kettejük naplói viszont közösen adnak ki egy egész képet.

A világ leghosszabb naplója 37 és fél millió szóból áll. Szerzője, az amerikai Robert Shields tiszteletes életét ötperces részletenként dokumentálta. Mint mondta: „Talán ha valakinek az életét ilyen mélységben megismerjük, megtudhatunk valamit a világ összes emberéről.” Shields minden valószínűség szerint kényszeres író volt: olyannyira törekedett a tökéletes dokumentációra, hogy még az orrszőréből is préselt egy keveset a lapok közé a jövő tudósai számára.