A kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatók mintájára készült a Virtuózok.
- Csak a forma ugyanaz, a tartalom „komoly”, a szereplők nagy része pedig még gyerek.
- Közülük sokakra biztos nemzetközi siker vár.
„Akkor jöhet a taps… és tessék!” A televíziós show-műsorok elengedhetetlen kelléke, a fejhallgatós hangulatfelelős felemeli a bal kezét, jelezve, hogy most aztán mindent bele. A stúdió népe jól nevelten tapsol. Fejhallgatós integet: erősebben. Nép veszi a lapot, és megnyomja a végét. Fejhallgatós kezével permetező lágy esőt imitál, ami itt azt jelenti: tapsot szép lassan abbahagyni.
Lehetnénk akár az X-Faktor felvételén, több jel is erre utal. Grandiózus, digitálisan vetített háttér, két elegáns műsorvezető, zsűri, izgatott versenyzők. Ráadásul az első ember, akibe a folyosón belebotlom, Koós György minden magyar tehetségkutatók főrendezője. „Komolyzenei tehetségkutató magyar televízióban a Karmesterverseny óta nem volt. Azt akartuk, hogy legalább a forma legyen ismerős a nézőnek – magyarázza Koós, aki a Gálvölgyi Show-val és Friderikusszal lett ismert rendező, de az ő nevéhez fűződik a magyar X-Faktor, A Dal és még számos vetélkedő. – Magas minőségű komolyzenét akarunk eladni szórakoztató műsorban. Ez nem egyszerű, ezt be kell csomagolni.”
A Virtuózok című klasszikus tehetségkutató felvételén járunk, a királyi tévé 1-es stúdiójában. A technika a zeneakadémiai felvételeket idézi. A profi hangzásról rádiós hangtechnikusok gondoskodnak, sehol egy böhöm hangfal vagy villódzó fényorgona. A „tessék!” után aprócska lány, Szauer Bianka érkezik. Hárfázni fog. Ezt onnan lehet tudni, hogy a színpad közepén egy – hozzá képest óriási – hangszer áll, mellette szék, rajta három réteg párna. Bianka leül, vagy inkább felmászik a párnahalom tetejére, és játszani kezd. Félő, hogy rádől a mázsás hárfa. Két perc után a laikus néző számára is egyértelmű: Bianka nem az a hétköznapi kislány, aki megtanult hárfázni, és most eljött, mert a barátai kapacitálták, hogy mutassa meg, mit tud. Ez nem az a műsor.
„A gyerekek saját repertoárral érkeztek, itt nincs olyan, hogy hétről hétre újabb darabot kell megtanulniuk – mondja Peller Mariann, a Virtuózok ötletgazdája és producere. – Ezekben a produkciókban hónapok, sőt évek munkája van.”
Hogy van-e a mai televíziózásban létjogosultsága egy komolyzenei vetélkedőnek, még nem tudni. Az viszont tény, hogy a jelentkezőkben megvolt az igény. Az előválogatáson több mint kétezer fiatal közül választották ki azt a 81-et, aki végül a zsűri és a kamerák elé állhatott. És a kétezerből sem lehetett volna összerakni a szokásos „lúzer műsort” a jelentkezőkről, akiken egy ország röhög.
„Magyarország klasszikus zenei nagyhatalom, csak a tehetségeink még nincsenek felfedezve. Akik itt megjelennek, mind képzett zenészek. És biztos vagyok abban, hogy azokról is hallani fogunk, akik nem jutnak el a középdöntőig” – így a producer, aki elárulja, hogy titkos vágya a műsorformátum értékesítése. „Ilyen komolyzenei vetélkedő nincs még egy a világon. Sok az érdeklődő, már tárgyalunk is több társasággal a jogokról.”
Közben újabb fiatalember érkezik a színpadra. Boros Misi , aki áprilisban múlt 11 éves. (A versenyzők három korcsoportban indulnak, mi a legkisebbek felvételén jártunk.) Misi Chopint játszik, elementáris lendülettel és nagy átéléssel. Odakint, a stúdió előtt, ahogy az a hasonló vetélkedőknél megszokott, a család izgul. Na azért nem annyira. Boros János, az édesapa láthatóan tisztában van fia képességeivel, és nem aggódik túlzottan az eredmény miatt. „Misi ötévesen ült először zongorához, amit egyébként a bátyjának vettünk, de ő volt az, akit nem lehetett elrángatni se a hangszer mellől. Nyolcévesen megnyerte a Bartók Béla zeneiskolai zongoraversenyt, akkor már tudtuk, hogy különleges tehetség.” Misi ezután számos versenyt nyert, egyet Rómában, de ettől még ugyanolyan kisfiú maradt, mint a kortársai. „Talán csak egy kicsit tudatosabb” – mondja Boros János, aki „civilben” a pécsi egyetemen tanít filozófiát. és örömmel konstatálja, hogy Misi hiba nélkül hozza a Chopint. Mellesleg a zsűri is ezen a véleményen van, dicsérik a kisfiút, aki korát meghazudtoló talpraesettséggel válaszolgat a kérdésekre.
Aztán nekünk is mesél, mindenféle elfogódottság nélkül. Először is kikéri magának a csodagyerekséget. „Mozart, ő csodagyerek volt, mondják. Én csak egy átlagos tizenegy éves vagyok, aki képes az érzelmeit kimutatni a zenével.” Elmondja, hogy kicsit jobban izgul, mint Rómában vagy az eddigi versenyeken. Itt ugyanis – a tévé miatt – nemcsak a technikára kíváncsi a zsűri, hanem „az összképre: a zene és a zenész kapcsolatára”. Érett, felnőttes mondatok, egy tizenegy évestől különösen. Misi amúgy igyekszik teljesen normális életet élni: hetente háromszor úszik, teniszezik, télen pedig a srácokkal jégkorongozik. Osztálytársai nem irigyek rá, sőt. Ha versenyen van, mindig drukkolnak neki.
A Virtuózokban a zene, a teljesítmény a fontos, de a szerkesztők persze örömmel veszik az „emberi történeteket”, mert hát a műsort mégiscsak el kell adni valahogy. Van itt dadogós tenorista, aki ha kiáll a színpadra, úgy énekel, mint bármelyik világnagyság. Van huszonegy éves zongorista, aki itt „csak” zongorázik, de amúgy saját kamarazenekara játssza saját szimfóniáját, miközben operájával rangos nemzetközi versenyeket nyer. Vagy gyönyörű, szőke hegedűs kislány, aki gyógyíthatatlan betegségben szenved, és egyetlen dolog enyhíti a fájdalmait: a zene. De a végén a szakmai kvalitás lesz a döntő, ebből egy jottányit sem enged a zsűri. A műsor formátuma is erről szól: a nézők csak a legutolsó adásban, a gálakoncerten választhatják ki a kedvencüket az odáig eljutott három zenész közül.
A győztes – ahogy egy tisztességes tévés show-műsorban megszokott – egy évig havi 1 millió forintot, egy lemezfelvételt és egy New York-i koncertet nyer. De a többieknek sem engedik el a kezét – ígéri Peller Mariann –, a döntőre már meghívtak több tucat zenei menedzsert, és számos világnagyság ajánlott fel koncertlehetőségeket, együtt zenélést vagy korrepetálást a versenyzőknek. Hogy van-e felvevő piaca ennyi valódi tehetségnek, az a műsor kitalálói számára nem vitás. „Ezek a gyerekek nem a mezőcsáti diszkóban fognak fellépni, hanem a Carnegie Hallban” – mondja Koós György, amivel arra utal, hogy a magyar klasszikus zenei tehetségek előtt valóban ott az egész világ.
A Virtuózok első adását 334 ezren látták
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!