Kapkodás, rohanás, soha be nem fejezett könyvek, félbemaradt feladatok tömkelege. Állandó zűrzavar, átmeneti rend. Stresszes, rohanó világunk számos szereplőjének életére igaz lehet mindez, vannak azonban olyanok, akik magukban hordozzák a káoszt. Hogyan szűrhető és kezelhető egy folyamatosan pörgő, figyelemzavaros gyerek, felnőtt? Dr. Máté Gábor, a magyar származású kanadai orvos ehhez ad útmutatókat.
„Úgy döntesz, kitakarítod a szobád. Fölveszel a földről egy könyvet, hogy visszatedd a polcra. Eközben észreveszed, hogy két verseskötet nincs egymás mellett a polcon. Feledve a földön heverő könyvkupacot, beleolvasol. Az egyik versben találsz egy utalást, ami arra késztet, hogy utánanézz a lexikonban – és máris elvesztél. Egyik hivatkozás a másikhoz vezet. Egy árva zokni párját kezded keresni, ami már talán örökre elveszett, ám egy másik földön heverő ruhadarabról eszedbe jut, hogy még ki kell mosnod egy adagot. Miközben a mosnivalóval a kezedben a mosógép felé tartasz, megcsörren a telefon, a terved, hogy a szobádat rendbe hozd, dugába is dőlt” – egy rövid idézet dr. Máté Gábortól. Attól a kanadai orvostól, akinek Szétszórt elmék című kötete hazánkban a napokban jelent meg.
Az ember le sem tudja tenni a könyvet, mintha egy megszokott hétköznap pillanatfelvételeit látná. A néha már uralhatatlan káoszt, a türelmetlen izgágaságot, a szanaszét kalandozó gondolatokat, a folyamatosan félbeszakított párbeszédeket, a „csak semmiről le nem maradni” állandó lüktetését… És a gyerekkort, az őrületbe kergetett embereket a megannyi, záporozó kérdéssel, a folyamatos zsezsegéssel, amikor egyetlen gondolat, szó nem tartható féken. A tengernyi intővel és képtelen helyzettel. Mert mindig mindenhol és mindenben ott akar lenni. Miközben valójában sosincs ott egészen. Mert képtelen akár 45 percet is végigülni, a száját befogva csak figyelni. Rohan, késik, töri magát össze és mindent azonnal akar. Csupa-csupa, a cikkíró számára ismerős történet, pedig életében nem beszélt még egy hangot sem a szerzővel. Ez nem az ő élete. Csak megannyi hasonszőrű társáé. És persze Máté Gáboré, aki maga is végigjárta ezt az utat. Vagyis járja még ma is, csak tudatosabban.
A diagnózis: ADHD, azaz figyelemzavaros hiperaktivitás. A Kanadában élő orvos mindössze 10 éve, de már tudja, mi kötötte gúzsba egész addigi életét. Hangulatváltozások, gyerekes érzelmi reakciók, munkamánia, függőség, állandó türelmetlenség és nyughatatlanság. Ami miatt lényegében nem tudott beteljesedni… „Képzeljünk el egy gyereket, aki egy olyan szobában van, ahol mindenki egyszerre beszél és aztán megkérdezik tőle, mit is mondott X. Y. Nyilván képtelenség, hogy megmondja. Na, ezt éli meg egy ADHD-s gyerek. A figyelemhiány zavar három döntő jellemzővel határozható meg, amelyek közül kettő jelenléte elegendő a diagnózishoz: gyenge koncentrációkészség, az impulzuskontroll hiánya és a hiperaktivitás. Többnyire rettentő gyorsan beszélnek, egyik gondolatuk ugrál a másikra, folyton félbeszakítják beszélgetőpartnereiket. Képtelenek várni, mindent azonnal akarnak. Folyamatos cselekvési kényszerük van. De ez mind akaratlan. Az ilyen gyerekről leginkább azt gondolják, hogy dacos, szemtelen és kezelhetetlen, pedig lényegében csak nem ura önmagának. Valahogy rosszul vannak az idegszálak bekötve. Az előítéleteket ráadásul erősíti, hogy bizonyos esetekben nagyon is képes koncentrálni, sőt. Csakhogy a megszokottnál sokkal jobban kell, hogy lekösse valami ahhoz, hogy figyelni tudjon, máskülönben az agy képtelen a koncentrációra, lebénul. Ez azonban nem az ő döntése, nem szántszándékkal engedetlen vagy figyelmetlen. Én is mindig éreztem, hogy valami nem stimmel, hogy túl nagy a rendetlenség, de orvos létemre fogalmam sem volt, mi ez. A házasságom romokban volt és mindhárom gyerekem ugyanezt az utat járta – meséli a Kanadában élő szerző. – Munkamániás voltam, állandóan kerestem az impulzusokat, a végkimerülésig hajtottam magam, miközben soha semminek nem értem a végére, folyton azt éreztem, a bennem rejlő potenciálnak a töredékét sem adom ki és senkire sem tudtam igazán figyelni.” Akárcsak valamennyi, AHDH-val élő felnőtt és gyerek…
Az orvos idézi egyiküket: „Úgy szeretnék néha kicsit megszabadulni magamtól.” Ma már tudja: ez nem betegség, az eredete pedig leginkább környezeti és csakis a gyerekkorban tud kialakulni.
Az érzelmi biztonság hiánya, a gyerekkort övező stressz az, ami az érintettekben ilyesfajta védekezést szül. Olyan ez, mintha a gyerek automatikusan kikapcsolná a figyelmét, hogy ne szenvedjen annyit. Ez alkalmazkodási mód, adaptáció a részéről. Ezt teszi az érzelmi bizonytalanságban cseperedő gyerek életének első három évében, később pedig már automatikusan kizár.
„Hányszor kaptam meg a feleségemtől, hogy nem figyelek oda rá. És igaza volt, de nem tudatosan viselkedtem így. Az érzelmi sokkhatásra, a stresszre így reagált az agyam. Viszont ha ezzel tisztába kerül az ember, vagy adott esetben a szülő, tudja, kezelni is tudja. Szülő és tanár egyaránt. Mikor felismerik, hogy ilyen gyerekkel van dolguk, a legjobb gyógymód az érzelmi összhang. Hiszen ők sokkal érzékenyebbek, sokkal nagyobb spektrumot fognak be és érzékelnek, mint az átlag. Ha a pedagógus megérti és pontosan a helyén kezeli a gyerek reakcióit, azt a biztonságot adja meg számára, ami a gyereknek segíthet visszatalálni és kihozni magából, feloldani a blokkokat. Mindig azzal jönnek hozzám a családok, hogy diagnózist akarnak és gyógyulást. Én pedig újra és újra elmondom: gyógyszert persze lehet szedni, de a legjobb gyógyítók ők maguk. Ha nem bántják, szégyenítik meg, büntetik, hanem elfogadják, érzelmi nyugalmat és biztonságot adnak, már nincs szüksége önvédelemre” – figyelmeztet Máté doktor, aki ma már saját és három, hasonló gondokkal küzdő gyerekének gyógyításán is túl van. S hogy azóta miben változott meg az élete? „Világéletemben író akartam lenni, de csak a diagnózisom óta, vagyis 53 évesen kezdtem el írni. Addig képtelen lettem volna így koncentrálni. Azóta már négy bestsellerem jelent meg. Feleségemmel békében és harmóniában élünk, és ma már tudom: nem kell feltétlenül egyszerre mindent csinálnom. Épp elég annak a fele is.”
Az ADHD a leginkább visszautasított és félreértett pszichiátriai állapot Európában. Sok ember még a létezésében sem hisz. Ha az ADHD-t idejében felismerik, diagnosztizálják és megfelelő terápiában, kezelésben részesítik az ADHD-s gyereket, akkor összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyt adnak számára a teljes értékű életre: megtalálhatják a nekik való hivatást és munkahelyet, jobbak lehetnek a családi és egyéni kapcsolataik is. Kanadában a gyerekek 15-20 százalékát érinti ez a tünetegyüttes, hazánkban még gyerekcipőben jár a diagnózis, pedig mindinkább nő az ezekkel a problémákkal küzdők száma.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!