Állami monopóliummá válik a legalizált marihuána árusítása – legalábbis a Budapesti Anarchista Színház előadásában, a Zöld Szofiban. A vicces és politikai aktualitásoktól egyáltalán nem mentes komédia kapcsán ifj. Sebő Ferenc író-rendezőt kérdeztük.

 
Ifj. Sebő Ferenc

– A nevén kívül miben anarchista a színháza?

– Anarchista Színház – ez egy paradoxon. Egy időben úgy gondoltam, jó ötlet paradoxonokban élni. Mindenki a maga módján anarchista a társulatban. Van, aki csak annyiban, hogy sose csinálja, amit a rendező kér, és olyan is akad, aki meg akarja dönteni az államrendet. Toleráljuk egymást. Tekintélyelvűség-, hierarchia- és uralomellenesek vagyunk. Egyenlőség, de nem egyformaság pártiak.

– Színészi kvalitásai miatt kérte fel Juhász Pétert, az Együtt társelnökét, hogy játssza el Orbán Viktort.

– Az egy mellékszerep, azt akartam, hogy egy amatőr, ráadásul politikus játssza, olyan, aki kiáll a marihuána legalizálása mellett. Juhit a Millából ismerem, egyből őt kértem fel, örömmel vállalta és imádja a szerepét. De nagyon örülnék, ha a főszereplők is több figyelmet kapnának: Paizs Miki, Preiszner Miki, Horváth András, ugyanis zseniálisak.

– Milyen lehetőségeik vannak a színjátszásra?

– A helyzet reménytelen. Csoda, hogy létre tudott jönni ez az előadás – állami támogatás persze nincs, saját pénzünkből finanszírozzuk. Kétévente csinálok egy darabot, elég nagy munka, szeretem megismerni előbb a szereplőket, ezért is tart ennyi ideig.

– Cél, hogy szélesebb körben ismertté váljanak?

– Olyan áron, hogy feladjam az elveimet, nem. A szabadság és biztonság közül az elsőt választom. De amúgy a népszerűséggel nincs összefüggésben az anarchia. Például ott van a brit Chumbawamba zenekar, akik ugyan anarchisták, mégis világhírűek.

– Milyen visszajelzéseket kap előző darabjukról, a Többszörös orgazmusról?

– Két éve játsszuk, ősztől is folytatjuk a tervek szerint. Nagy sikere van, olyan témát feszeget, ami egyre közismertebb, a poliamóriát (sokszerelmű életvitel), amiről már realitysorozat is készült.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!