A munka nem állhat meg, az éjszakai műszak számtalan munkakörben kötelező és elkerülhetetlen. Sokan gondolhatják, hogy az ébren töltött éjszaka egyedül a fáradtság és kialvatlanság miatt kellemetlen, pedig ennél sajnos többről van szó.
Egy nemrég közölt dán vizsgálat szerint azon nők körében, akik hetente legalább két alkalommal éjszakai műszakban dolgoztak, jelentősen, csaknem 40 százalékkal megnőtt az emlőrák kialakulásának veszélye. A részletes kutatás csaknem húszezer, a hadsereg kötelékében váltott műszakban szolgálatot teljesítő nő adatait elemezte. A kockázat tehát nagy, a modern nyugati társadalmakban ugyanis a nők 10-20 százaléka kénytelen éjszaka is a munkájára koncentrálni.
Az egészségromlásért elsősorban a természetellenes fény okolható. Agyunkban az egészséges napi ritmust a melatonin nevű hormon szabályozza, amely a külvilágból érkező fényből nyeri információját. Szervezetünk így tudja, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Amennyiben éjszaka is természetellenesen sok fény jut szemünkön keresztül az agyunkba, a melatonin-termelés csökken, ez pedig kedvez a daganatok kialakulásának. Sőt, az alvásmegvonás az immunrendszert is nagyban gyengíti, amely tovább növeli a rosszindulatú sejtek burjánzását. Az emlődaganat a második leggyakoribb rosszindulatú elváltozás a nők körében. Időben felfedezve megfelelő kezeléssel nagyon jó eséllyel gyógyítható. Férfi olvasóink sem lélegezhetnek fel. A körükben végzett tanulmány szerint a váltóműszakban dolgozók átlagos testsúlya, valamint vércukorszintje és vérnyomása is magasabbnak bizonyult otthon alvó társaiknál. Sőt kimutathatóan több stresszhormont termel szervezetük. Ezek az eltérések pedig nagyban hozzájárulnak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulásához.
Érdekesség, hogy ez leginkább a fiatalabb korosztály esetében jelentkezett, valószínű, hogy az idősebbek már jobban hozzászoktak ehhez az életformához.
Az éjszakázás emellett krónikus alváshiányhoz, fáradsághoz és az alvás-ébrenlét ciklus zavarához is vezet.
Meg kell említeni a felborult napirenddel járó káros szokásokat is. A gyakori éjszakai kávéfogyasztás, nassolás és egészségtelen táplálkozás ugyanis tovább növelik a betegségek kialakulásának, így például bizonyítottan a 2-es típusú cukorbetegségnek az esélyét. Sajnos a váltott műszakban dolgozók körében gyakrabban fordulnak elő hangulatingadozások, depresszió és elszigetelődés is. A kockázat tehát ismert, megoldás viszont egyelőre nincs. Nehéz jó tanácsot adni az „antiszociális” munkarendhez. Fontos a megfelelő alvásrend kialakítása. Szakemberek azt tanácsolják, hogy reggel érdemes minél hamarabb, sötét és csendes szobában lefeküdni. Az altatók rendszeres használata semmiképp sem ajánlott, elalvási problémák esetén érdemes természetes szereket (pl. macskagyökeret) választani. Az egészséges életmódra pedig ilyen életritmus mellett még hangsúlyosabban kell törekedni. Így a rendszeres testmozgás, a koffeinfogyasztás csökkentése és a dohányzás elhagyása sokat segíthet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!