Könyvklub – avagy az alkony ötven árnyalata
Négy jómódú vén spiné jól konzervált tisztes hölgy, egyik sem az a nagymama típus, fene nagy önállóságában és unalmában, belefáradva az életébe, izgalomra vágyik. A szürke ötven árnyalata-trilógia olvasatán aztán olyannyira eluralkodik rajtuk a túlfűtöttség, amihez a napi borfogyasztásuk dallasi mennyisége is hozzájárulhat, hogy a szexualitáson, töcskölésen és a férfi nemi szerv megannyi elnevezésén kívül nem is igen vesznek mást a szájukra. S ahogy az lenni szokott ilyenkor (az ilyen filmekben), hirtelen megjelennek a lovagok – persze mind jól szituált és gazdag, pilóta-feltaláló, üzletember, jogász, orvos –, akik mind a hetvenhez közelítő, részben botoxolt hölgyekre vágynak: fellángolnak a kihunyt szenvedélyek. Végül mindenki megkapja az áhított szexuális élményt, ki egy autó hátsó ülésén, ki csak karcsiklandozás formájában, de a nagy tanulságot nem felejtik el Szomszédok-szerűen kimondani jó sokszor: a szeretet, a szerelem, ami számít, 67 évesen is van még élet és jövőkép. Tehát mindazok, akik a Szex és New York „Mi lett velük 30 év múlva?” epilógusára vágytak egy éneklés nélküli (de némi táncot magába foglaló: Mary Steenburgen Meat Loaf I’d Do Anything for Love-jára szteppelése azért megért egy jelenetet) Mamma Mia-feelinggel átitatott változatban, megkapták, amit akartak.
De kik is ők? Tehát kiket is céloz meg ez a filmtermék? Már az előjelek baljósak voltak. A vetítés előtt a forgalmazó papírzsebkendő-csomagokkal kedveskedett a moziterembe igyekvőknek. Oda belépve pedig egy nőegyleti közgyűlés havi összejövetelén érezhettem magam, ahol a férfiak csak díszpintyként fordultak elő (1. hivatalból, 2. kísérőként, 3. eltévedtek és nem mertek átmenni a Deadpoolra vagy a Solóra…). Már láttam magam előtt, ahogy kiszúrják a sötétben is, ahogy biggyesztem az ajkam, és meglincselnek. Lesz itt sírás, miért is nem fogadtam el a papírzsepiket!
A legközhelyesebb sztereotípiákkal lehetne csak leírni a női nézőseregletet, ahogy végigcsevegte, viháncolta, csámcsogta, papírzörögte, önmaga paródiájaként Jane Fonda, Diane Keaton és társnői, valamint hódolóik, Don Johnson, Richard Dreyfuss, Andy Garcia időskori vagánykodásait (érdekes, hogy a legtöbbet idősödöttnek Alicia Silverstone tűnt a szereplők közül), a poénok felét talán maguk sem hallották, mert már az elhangzásuk elején elkacagták. Szóval a humor is kiszámítható és „kölcsönvett”, ismert volt.
Mindez – a termékjelleg és kiszámíthatóság – persze nem róható föl egy direkt ezekre építő mozifilm esetében – ami minden bizonnyal jelentős tőkeinjekciót kapott az E. L. James-könyvek és -filmek jogtulajdonosaitól –, az elénk kerülő alkotások 95 százaléka pont így készül. Noha felvet igenis fontos kérdéseket: időskori szerelem, szex és életmód lehetőségei – mindezt a gazdaságilag felsőbb osztály körében, habos-babos környezetben, romkomba mártott, nőinek aposztrofált humorral tálalva, a legprosztóbb klisékkel. Lehetetlen komolyan venni… a fogyasztóit. Ám őket megvették kilóra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
