Amitől megőrülnek

– Bevallom, több időt álltam a gardróbban, mint máskor. Egy elismert divattervező előtt mégsem mindegy, miben mutatkozik az ember…

– Furcsán hangozhat, de nem szoktam megnézni, ki miben van. Ha valami nagyon szép vagy csinos, persze észreveszem, ritkán meg is dicsérem, de nem szemlélem az embereket az utcán. Az öltözködés nem egyformán fontos mindenkinek. Van, aki szeret jól kinézni és megválogatja a ruháit, van, aki nem. Attól, hogy valaki nem akar a legfrissebb divat szerint kinézni, még lehet rendes ember.

– És ha nagyon szeretne adni magára, de stílusbeli problémák vannak?

– Az alapízlés fejleszthető, a stílusérzék tanítható. Akinek a megjelenés, az öltözék fontos, rájön, mit mivel jó viselni. Érdeklődik, megnézi az újságokat, az internetet. A divat nem egy megfejthetetlen terület, nem agysebészet, nem kibernetika. Itt pulcsik vannak, meg harisnyák, blézerek és táskák.

– Javul a magyar ízlés, közeledünk a Nyugat felé?

– Nem szeretnék Magyarországgal kapcsolatos dolgokról beszélni, mert nem akarok senkit megbántani. Itthon azt hiszik, a divat a pénzen múlik. Pedig nem. Nem kell sok ruha, de ami van, az jó legyen. És meg kell válogatni a színeket. Bécsben például nem öltöznek divatosabban, csak színeket viselnek: a sötétkék, a fekete, a szürke szép, mély árnyalatait. Itthon a járókelők úgy néznek ki, mint ott az útépítő munkások: sárga, okker, ciklámen együtt. Ez igényesség, jó ízlés, nem pedig pénz kérdése.

– Mondhatják erre: magának persze könnyű…

– Mondják is. De fogalmuk sincs, miről szól az életem. Most már könnyű, valóban – 35 év kőkemény munka után. Nem a fotelban ültem és szóltam valakinek, hogy forgassa a pénzt a padláson, hogy ne penészedjen meg az alja. Abban, hogy jól élek, és 60 felé sasszézva így nézek ki, rengeteg munka van.

– Mennyi?

– Napi két óra edzés és jóga, illetve figyelek a táplálkozásra. Ezt bárki megteheti. Erre mondják, hogy a nép azért eszi az egészségtelen vacakot, mert csak arra telik. De nem igaz ez sem. Ki tiltja meg, hogy bárkinek a kertjében, hétvégi nyaralójában, csirkék, tyúkok legyenek? Meg a balkonján kerti zöldségek? Ja, hogy azzal munka van? Hát, bizony. Mindenre lehet indokot és kifogást találni. A legnagyobb indok a lustaság és az igénytelenség.

– Az utolsó reggel Párizsban című, kétkötetes könyvéről azt mondja, nem önéletrajz, mégis rengeteg az egyezés az ön életével.

– Csak annyi benne a kitaláció, amennyi fantázia kell az íráshoz. A történet, amire fel van fűzve, életrajzi ihletésű, van egy-két mellékszál, amiket beleszőttem, de teljesen fiktív dolgok nincsenek benne. Könnyebb volt, kevésbé kitárulkozó egy harmadik személy nevében mesélni az eseményeket. Hinni, bízni és megbocsátani – ez az élet lényege és a szeretet, erről szól a könyv. Tudom, ez csöpögős, de ez van. Érdemes kitartani, önazonosnak maradni, mert a tudásnak, munkának van tisztessége és becsülete. Nem elég csak ügyeskedni, a nemi szervünket meglóbálni a tévében, legalábbis annak, aki tartalmas életet akar élni.

– Miért akarta mindezt könyvvé formálni?

– Egy nagy játék volt. Megkeresett a kiadó, hogy szeretnének egy divattal, tanácsadással foglalkozó szórakoztató könyvet kiadni, de mondtam, hogy én ilyet nem tudok csinálni. Megkérdezték, hogy milyet tudok. Amikor légcsőgyulladásom volt, elkezdtem megírni a pályám során összegyűlt jópofa sztorikat. Ezt a 35-40 oldalt odaadtam a kiadónak, tetszett nekik, én pedig nekiálltam a másfél éves munkának. Márai munkamódszerét követtem: mindennap le kell írni minimum 30 sort. Így 1400 oldalt írtam összesen, ebből lett 800 a két kötet. Nem celebkönyv, hanem szórakoztató irodalom, ami a szépirodalom egyik fajtája. A harmadik kiadás van már érkezőben.

– Ezek szerint „átment” az üzenet?

– Olyan visszajelzéseket kaptam, hogy sokan erőt kapnak a könyvemből, és ezzel mindent elértem, amit akartam. A héten egy gimnázium 11. osztályába hívtak író-olvasó találkozóra. Ott ült velem szemben egy sereg 16-17 éves fiú és lány, akik elolvasták a könyvemet a magyartanárnő javaslatára, és olyan okos, gyakorlati kérdéseik voltak, hogy elképedtem. Visszanyertem a jókedvemet. Talán nincs minden veszve.

– Magánéleti kérdéseket is kapott?

– Egy valamire válaszoltam azt: ha érdekel, négyszemközt elmondom. Azt gondolom, intelligens ember nyilvánosan öt dologról nem beszél: származás, vallás, családi státusz, beleértve a szexuális orientációt, politikai meggyőződés és a pénztárca. Magyarországon mégis ezekről folyik a diskurzus. Pedig ha intelligencia van, minden van, ha nincs, semmi sincs. Boldogabb, sikeresebb lennék, ha tudnám magáról, hogy kivel alszik, mennyi pénze van, zsidó, hottentotta vagy muszlim? Nyilván nem. Akkor itthon miért ezek a főbb témák?

– Mondjuk a kíváncsiság miatt?

– Kíváncsinak a tudás megszerezése iránt kell lenni, nem a másik bugyija és a pénztárcája iránt. Nyugat-Európában kinézik, aki ilyenekről beszél. Nem vagyok irigy, féltékeny, mert ezek annak okoznak rosszat, aki ilyeneket érez. A pesszimizmussal pedig csak a gyógyszeriparnak teszünk jót. Ezeken kéne elgondolkodni, és máris jobb lenne minden itthon.

– A könyv főhőse, Dávid, ahogyan ön is, visszajön Párizsból Budapestre, holott a divat fővárosában elismerik, sikerei vannak, itthon viszont nem is értik, mit akar. Miért nem marad kint?

– Az a baj, hogy bennünk, magyarokban van egy ilyen elkúrt romantikus hovatartozás érzés. És ezt én sem tudtam legyőzni. Ezer lehetőségem volt lelépni innen, de mégsem tettem, csak néhány évre. Szeretem ezt az országot, Budapestet az összes hibájával együtt. Nem járok sujtásos mentében, nincs trikolór szalag a hajamban, nem ettől érzem magam magyarnak.

– Hogyan alakul a vevőköre?

– Időről időre változik, de van egy törzsközönség. Általában 35 és 50 közötti hölgyek, a klasszikus formák miatt. Nem olcsóak a ruháim, drága, minőségi alapanyagokból készülnek, drága technológiával, és rendes fizetést kapnak a kollégáim. Vannak 20 éve Náray Tamás-ruhákat vásárló hölgyek. Ezer ember bőségesen eltart egy ilyen butikot.

– Ott van minden lépésnél?

– Már nem, olyan csapat van körülöttem, akik tudják, mit és hogyan kell csinálni. A kollekciótervezésnél, a méretezésnél, a bemintázásnál, a bemutató anyagának összeállításánál viszont mindig jelen vagyok.

– Miért csak női kollekciókat tervez?

– Imádtam a férfiruhákat is, de nem volt tervezői segítség és a márkamenedzsmentben is egyedül maradtam. Nem a kereslettel volt probléma, hiszen van egy réteg, akinek fontos a megjelenése: divatkövető vagy adott esetben szereti az extravagáns ruhákat. Nem mindenki elégszik meg a tömegcikkekkel a férfiak körében sem.

– Milyen a divattervezői utánpótlás?

– Itthon nincs rendes képzés, aki elvégzi a tervezői iskolát, azt hiszi, azonnal saját kollekciója lesz és milliókat visz haza. Ezzel a hozzáállással nem lehet karriert építeni. Én 35 éves voltam, amikor az első kollekcióm megjelent, addig keményen dolgoztam, toltam más szekerét teljes erőbedobással, közben iskolákat végeztem és tapasztalatokat gyűjtöttem. Ma ez úgy néz ki, hogy elvégeznek egy drága tanfolyamot, a pénzcsinálást akarják ellesni valakitől, nem a szakmát, aztán csodálkoznak, hogy elbuknak. A nulla bármilyen matematikai többszöröse nulla marad. Ezt sokan nem értik. Tisztelet a kivételnek. A sikeres divattervező nem délben kel. Kollekciókészítéskor én negyed 8-kor ott állok a műhelyben, a szabászasztalnál. Nyugaton megvannak a stációk, amiket kötelező végigjárni, hogy egyáltalán papír és ceruza lehessen a kezedben. Az iparművészet egy iparszerűen végzett művészeti tevékenység. Itt olyan dolgokat kell kitalálni, amiért maga megőrül.

– Honnan tudja, hogy én miért őrülök meg? Nem fordítva van: azt veszem meg, amit maga csinosnak, divatosnak árul?

– Bevonzom azokat, akiket ez érdekel. Egy tervező ne ingázzon, mert ő nem a hatos villamos. Maradjon önazonos, csinálja a saját stílusát és majd bevonzza azokat, akik vevők a stílusára. Újuljon meg, hozzon friss dolgokat szezonról szezonra, de az alapok maradjanak, hogy a vásárlók folyamatosan tudjanak vele azonosulni, mindig a polcon legyen, amit szeretnének.

– Eredeti végzettsége közgazdász. Segítette ez a brandépítésben?

– Az igazat megvallva, jól jött. Mindent meg tudtam oldani, ami az export-import ügyleteket illeti, nem kellett külső segítséget igénybe venni. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy kierőltették belőlem az egyetemet. Megkönnyítette a helyzetemet, hogy beszélek három nyelven. Tanuláspárti vagyok.

– A többször hangsúlyozott önazonosság hogyan illeszthető össze azzal, hogy zsűritag volt a Csillag születikben?

– Életem legrosszabb döntése volt. Úgy indult, hogy az RTL Klub művészeti tanácsadója voltam, ez egy komoly és minőségi feladat volt akkor. Aztán a Szombat esti láz jelmeztervezője lettem, majd 2007-ben, a Csillag születikbe nem találtak negyedik zsűritagot, és hangsúlyosan megkértek, hogy vállaljam el. A piszkálódó, mocskos dolgok, amelyekkel a közönség és a nézők megtaláltak, olyan váratlanul értek, hogy köpni-nyelni nem tudtam. A második évadot természetesen már nem vállaltam.

– Milyen tervekkel kel fel reggelente?

– Az új kollekciókra is vannak állandóan ötleteim, de sok tennivalóm akad a ruhákon kívül is. Például 49 évesen felvételiztem matematikából, elvégeztem a csillagász (asztronómus) szakot és mindemellett képesítést szereztem a Baktay Ervin Asztrológiai Intézetben. Addig nem halhatok meg, míg Amerikában nem dolgozom egy csillagvizsgálóban.

– És mit tesz ezért? Netán jár itthon csillagvizsgálóba? Hogyan használja az asztrológiát, mennyire szól bele a döntéseibe?

– Jelenleg az önéletrajzom összeállításán dolgozunk, hogy egy egy hónapos, fizetés nélküli, gyakornoki állást megszerezhessek a Lowell Intézetben, de az igazi álom a Reliantnál lenne, Houstonban. Hiszem, hogy összejön. Nem járok csillagvizsgálóba, mert sajnos kevés az időm. De van távcsövem otthon, a tetőtérben. Az asztrológia pedig olyan, mint a gravitáció. Nem muszáj benne hinni, de ha elengeded a csészét, le fog pottyanni. Engem különösen az okkult tudomány és az egzakt tudomány találkozásai izgatnak. Ezek pedig bizonyíthatóan vannak. A saját horoszkópomat nem szeretem nézegetni, erre valamelyik volt évfolyamtársamat szoktam megkérni. Fontos döntéseknél viszont a családtagjaimét mindig megnézem, és az ott látottakat figyelembe is veszem.

– És újabban rádiózik is.

– A neten hallgatható Rádió Bézsben van szerda délutánonként egy élő műsorom. Már négy adás lement, élvezem, hogy beszélgetünk – persze a divatról és elismert képviselőiről. És dolgozom egy újabb könyvön: egy egyedül maradt nőről szól, aki feleleveníti életének különböző eseményeit, Ha meghal az a nap lesz a címe.

– Ez már nem életrajzinak tűnik, mennyire lát bele a női lélekbe?

– Egész pályámat, a sikereimet a nőknek köszönhetem. Ha ők nem állnak mellettem, ma nem az vagyok, aki. Ezért hálát és őszinte megbecsülést érzek irántuk. Az időm nagy részét nők körében töltöm. Az öltözőszoba rejtelmeiről is lehetne egy-két kötetet összerakni, annyi mindent látok, hallok. Így aztán meg is ismerem a gondolataikat, a vágyaikat, hogy hogyan éreznek, gondolkodnak. De a női lelket nem lehet kiismerni. Mire megérintenéd, már tovább is röppent.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!