Anarchofilm - Az itt élő lelkek nagy része zéró
Hogy mitől anarchista egy film, az kétpúpú: lehet a témája az anarchizmus történetének egy szelete, mint Ken Loach Land and Freedomja, az 1937-es Barcelonában a sztálinista-kominternes Gerő Ernő ellen hadakozó nemzetközi anarchistákról és trockistákról, ám filmnyelvileg konzervatív megfogalmazásban. Aztán lehet a filmnyelv szélsőségesen szabadságpárti, anarchistának is nevezhetjük, noha a szigorúan vett politikai anarchizmushoz alig van köze, lásd erről például Alejandro Jodorowsky életművét. És lehet olyan, ami mindkettő. No, két ilyet, frisset, magyart mutattak be az elmúlt napokban.
Gr. Batthyányi Ervin, az anarchista főrend, a bögötei guru életműve a mégelőbbi ancienne régime-ben, tehát a rendszerváltás előtt merész szakdolgozatok, tanulmányok, antológiák tárgya volt – Bozóki András és Sükösd Miklós pályájának korai szakasza cumbejspíl –, Schmitt Jenő Henrik mellett a honi uralomnélküliség jó száz év előtti apostola volt ő. Igor és Iván Buharov (Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél a valódi nevük), a magyarországi szabadfilmezés régi motorosai Az itt élő lelkek nagy része címen mutatták be legújabb nagyjátékfilmjüket. Korábbi filmjeikből (Program, A másik ember iránti féltés diadala, Lassú tükör, Kormányeltörésben) tudható, hogy választott műfajukban, káosz campingben utaznak, ez a fajta film a nézők döntő többségének nem megközelíthető, ugyanakkor a művészeti ág számos újítása ennek a műnemnek köszönhető mind a narratív struktúra, dramaturgia, mind a vizualitás és a megképzett zeneiség szintjén. Buharovék nekem haverjaim, sőt a film készültéről régóta tudok, induláskor még a Hacker Manifesto című írásművet gondolták alapnak, aztán egyre többet emlegették gr. Batthyányit. És van is a filmben egy központi figura, egy arisztokratikus karakter (Szabó Domokos), aki hol kastélyban, hol a zöld mezőn küzd mindenféle uralom, magasröptű erkölcshiány és a szépséggel szemben elkövetett merénylet ellen, felbukkan a filmben hegyi patakban úszó rókabőr, földönkívüli, oknyomozó filmrendező, egy szekta igazgatótanácsa, hajléktalanok és biciklis futárok, valamint Slavoj Žižek. Szelíd anarchia, szabad ötletek tárháza, asszociációs gátfutás. A megvalósulást produceri összefogás segítette, Kovács Gábor összetrombitálta a fél szakmát, hogy kicsi pénzekkel magánerőből szálljanak be, ehhez a filmhez a Vajnáriumnak semmi köze.
A másik filmhez annál inkább: Nemes Gyula Zérója volt az egyik első filmterv, mely támogatást nyert a filmalaptól. El is csudálkoztam, hogy a prágai FAMU-n végzett másodfilmes tervét támogatták, mely a rövid leírás szerint „egy anarchista méhész története”, aki antiglobalista terroristává lényegül át, és Burkina Fasóban forog majd.
Hoppá, bátorság! – gondoltam, aztán eltelt pár év, és kiderült: mégse. Bő egy éve kapott szárnyra a hír, hogy a Nemzeti Filmalap tartalmi kifogással élt a Zéro című produkcióval szemben, hogy van egy jelenet, ahol a méhész céllövészettel foglalatoskodik, görögdinnyékre lő, és a görögdinnyékre kortárs politikusok arcmását szerelte.
Putyin, Merkel, Obama mellett Orbán Viktor portréja is ott virít egy csíkos hátú piros belűn, mely szét is csattan.
Lehet vitázni, mennyire ízléses egy ilyen jelenet, emlékszünk, Hitler is hogy megsértődött Chaplinre, mikor rá hajazó küllemmel a popsijával terelgetett egy földgömb formájú luftballont, és Sztálin is meg akarta öletni John Wayne-t, hogy az ellenségnek kevesebb legyen a hőse. Van a filmben szép cseh színésznő és Udo Kier, egykor méhet termő baobabfa, nagy tüntetések, emberrablás és utcai harc. A Vajnárium felsikoltott, no nem a politikai tabusértés mián, hanem a jóízlés nevében, a rendezőn követelte vissza a több mint százmillió forint támogatást, Nemes Gyula végül golyóstollal kisatírozta a miniszterelnöki fejszerkezetet a görögdinnyén, az okos kompromisszum megszületett, a filmet a héten bemutatták. Nemes újabb filmtervét vélhetően ez a grémium nem fogja támogatni.
És itt most hosszan lehetne elménckedni filmcenzúrán és filmtámogatáson, azon agyalni, hogy mi a film szerepe a magasan fejlett, illiberálisan demokratikus társadalomban, mely perceken belül lehagyja a hanyatló Nyugatot, s ahol a központi tervező agy még virtuálisan sem loccsanhat, mint a dinnyebél. Lehetne idézni más politikai indíttatású mozgóképet is a közelmúltból, a Veszettek pl. biztosan megérne egy külön misét. Hiszen a tisztelet problémaköréről van szó: álljon mindenki vigyázzban a kormányülés kezdetén, jöjjenek vissza feudálformulák a szóhasználatban, éljünk és működjünk a Budai Várban, s ne a pesti lápon, álmodjunk birodalmat, és, ha lehet, vigyük is haza!
A tekintélytisztelet nem az anarchofilm sajátja! És ez benne a jó, ezért van most rá nagyon is szükség. Mint a nyolcvanas évek neoavantgárdjára 1989 előtt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!