Az Iparművészeti Múzeumban júniusban megnyíló Művészet Mindenkinek című tárlat anyaga – háromszáznál is több műtárgy – a londoni Victoria and Albert Museum gyűjteményéből érkezett hozzánk. Három tétel kicsomagolásánál mi is jelen lehettünk.

 
Angolok gumikesztyűben

A kiállítás 16 fejezetben mutatja majd be a Victoria and Albert Museum történetét és gyűjteményeit, a kezdetektől egészen napjainkig. Mi a legbüszkébben a 15. fejezetet várhatjuk: itt a Londonból induló európai múzeumalapítási hullámot két intézményen keresztül mutatják majd be, s a kettő közül az egyik épp a magyar Iparművészeti lesz.

Előttünk Bonnban „vendégeskedett” a tárlat, ott pakolták fel azokra a kamionokra, amelyek hozzánk szállították az értékes kincseket. Mindez egyszerűnek hangzik, de mégsem az. Mint kiderül, a kiállítással a Victoria and Albert Museum két munkatársa utazik folyamatosan. Az ő feladatuk a műtárgyak utazásának biztosítása. Ők csomagolták össze az alkotásokat Bonnban, ők felügyelték azok felpakolását a kamionokra, ők szedik le őket itt Budapesten, és csak az ő szakavatott kezük jogosult arra is, hogy kibontsa a csomagokat.

Az első teremben hatalmas fadobozok fogadnak. Három egészen különböző dolog kicsomagolását nézhetjük meg: egy makettét, egy mellszoborét és egy ruháét. Körbeálljuk az egyik dobozt, a londoni múzeum munkatársa pedig csavarhúzót vesz a kezébe. Kattognak a fényképezőgépek, miközben idegtépő lassúsággal kezd neki a csavarozásnak. Utóbb kiderül: nem akármilyen dobozok ezek. Úgy tervezték őket, hogy mindegyikben csak egy meghatározott műtárgy utazhat, ez az „utazóruhája”, ami megvédi minden viszontagságtól. Semmilyen külső hatás nem érheti a kiállítás darabjait. Ráadásul épp olyanok ezek a ládák, mint az ördöglakatok. Csak egyféle módon lehet őket szétszedni. Nem mindegy, melyik csavarral kezdik, és melyikkel végzik a szerelést – tudjuk meg. Az Alhambra makettje végül megszabadul az őt borító buroktól, kiemelik a dobozból, és az asztalra fektetik. A londoni és a magyar restaurátorok közösen vizsgálják meg, hogy nem esett-e baja. Ehhez pontos dokumentáció áll rendelkezésükre, amelyhez fotók és leírás is tartozik, így a szakértő szemek hamar megállapítják, hogy a granadai palota egyik kapujának márványból készült kicsinyített mása épségben megérkezett.

Hihetetlen óvatossággal visszahelyezik a dobozba, hogy később elvigyék oda, ahol kiállítják majd.

Úgy tűnik, a könnyűtől haladunk a bonyolult felé. A következő műtárgy talán még hosszabb idő alatt szabadul meg az őt védő buroktól. Rodin mellplasztikája, a La France egyenesen az alkotótól került a múzeum tulajdonába. Rodin 1914-ben ajánlott fel 18 szobrot a Victoria and Albert gyűjteményébe, hogy saját munkásságát népszerűsítse, ezek közül kerül elő egy a ládából. Miközben a londoni restaurátorok ellenőrzik az állapotát, izgatottan gyűlünk a műalkotás köré. Valójában nehéz lehet így dolgozni, vakuk tüzében felügyelni ennyi értékre, az angol hidegvér azonban jól jön a londoni múzeum munkatársainak – egy-egy félmosoly vagy zavart pillantás jelzi csak, hogy tudatában vannak annak: minden mozdulatukat árgus szemekkel figyeljük. Végül szerencsére megállapítják, hogy Rodin alkotásának nem esett baja, elégedetten húzzák le a gumikesztyűt, amit minden egyes alkalommal felvesznek, ha hozzáérnek a műtárgyakhoz. A gumikesztyűkről csak annyit: az egyik sarokban felfedezünk vagy 8 doboznyit, de nem a sarki 100 forintos boltból valók, még kesztyűből is csak sajátot használnak a múzeum munkatársai. Csakúgy, mint csavarhúzóból.

Végül a legnagyobb ládához lépünk. Akkora, hogy alig fért be a múzeum ajtaján. Itt már tényleg sokáig tart az összes csavar eltávolítása, és a neheze még csak ezután jön. Egy 19. századi ruha kicsomagolásához látnak neki a restaurátorok – nem is elég a két pár kéz, szükség van egy harmadik emberre is, hogy sikerüljön szétszerelni a dobozt. Egy ilyen ruha ugyanis nem utazhat összehajtva, ezért meglehetősen nehéz kiemelni a biztonságos ládájából. Végül mégis megcsodálhatjuk teljes szépségében. Nem akármilyen ruha ez, 1862-ben viselték a londoni világkiállításon, különlegessége pedig, hogy selymét egy olyan festékkel festették meg, amelyet 1860-ban hoztak létre a kelmefestők. Korábban a kék színű ruhák gázlámpák fényénél kissé zöldesnek néztek ki, az új mesterséges ruhafestéknek köszönhetően a kék végre kéknek látszott bármely körülmények között. Ez a ruha még most, a 21. században is gyönyörűen pompázik. Néhány percig csodálattal adózunk szépségének, majd magukra hagyjuk a restaurátorokat, hogy tovább bontogassák a ládákat.

Az Iparművészeti Múzeumnak kevesebb mint 3 hete van arra, hogy minden műtárgyat a megfelelő helyre kiállítson, hogy a látogatók megcsodálhassák őket. Szeptember 16-án pedig ez a sok alkotás visszakerül a ládákba, és hazautazik Londonba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!