Egy anyának állandóan reszket a szíve a gyermekéért. Vajon milyen felnőtt lesz, lesz-e megélhetése, otthona, családja, boldogsága? Arra senki sem gondol, nem is lehet elképzelni, hogy a gyermekéből tömeggyilkos lesz. Próbáltam biztonságos távolságba tolni magamtól a történetet, hogy legalább ne anyaként nézzem, végül így is csonthártyáig remegtem a Beszélnünk kell Kevinről című film után.
Tilda Swinton tehet róla. Talán a létező legzseniálisabb színésznő, aki ráadásul élete legkiválóbb alakítását nyújtja Eva, az anya szerepében. Én ugyan elfogult vagyok vele, de ezt állítja sokak közt a Variety, a Time magazin, és a Rolling Stone kritikusa is. Swinton jelenlétében olyan erő van, hogy elmeséli az elmesélhetetlent. Nem tűr menekülést, félrenézést, de együttérzésért sem pitizik. A tragédiától feldúlt amerikai kisváros megvetése, bosszúja semmi ahhoz képest, ahogy ez a nő bünteti magát. Mint Ágnes asszony a patakban, folyton csak mossa, dörzsöli, kaparja magáról a vért – vagy annak hátborzongató metaforájaként a vörös festéket, paradicsomszószt, eperlekvárt.
A biblikus áthallás a szereplők nevében nem vallásos mélységet ad a történetnek, inkább madáchi magasságba emeli azt.
Bár Eva mai nő, benne is ott az ősanya, az első nő esszenciája, minden öröme és fájdalma. Fia, Kevin (Káin) követi el a létező legnagyobb bűnt, amiért még az utolsó pillanatban is könyörög a néző, hogy csak ne történhessen meg. Hiába.
Akkor tépik ki a szívünket, mikor már képtelenek vagyunk védekezni. A bűnbakkeresők persze azt kutatják, hol hibázott az anya. Talán már ott, hogy egy ilyen gyereket a világra szült, megannyi „baljós előjel” dacára. De ha minden olyan nő gyerekéből gyilkos lenne, aki nem önfeledt boldogságmámorban töltötte az első terhességét, az emberiség rég nem létezne. A gyermekvállalás elvágja a nőt a szabadságától, hivatásától, egész korábbi életétől. Bizonyos szinten még partnerétől is, miközben testét és lelkét egy másik ember sírig tartó szolgálatába állítja. Különösen nehéz ezt örömtelinek megélni, ha a nő nem maga választotta a teherbeesést. Sehonnan nem várhat megértést, hiszen az egész világ elvárása az, hogy repessen. Szégyellheti magát, ha nem így érez. Lynne Ramsay, az Arany Pálmára jelölt rendezőnő, egyben a film forgatókönyvírója a cannes-i filmfesztiválon az utolsó tabunak nevezte, hogy nem beszélhetünk arról, ha egy anyának nem kezdettől fogva felhőtlen a kötődése a gyermekével.
Eva azonban minden erejével próbál kapcsolatot teremteni az állandóan ordító csecsemővel, majd a dacos háromévessel, és a már tudatosan manipulatív hatévessel. Olyan kétségbeesetten küzd fia szeretetéért, hogy Kevin egyre inkább visszaél ezzel. Érthetetlen, micsoda harag munkálhat egy látszólag aranyos, rendezett életű kisgyerekben, de nem hiszem, hogy „sátánfajzat” lenne. Egy hatéveshez, aki nem szobatiszta, nem beszél, és különösen agresszív, nem ördögűzőt kell hívni, hanem szakembert. Eva pedig hiába próbált beszélni Kevinről, senki nem hitt neki, nem igyekezett őt megérteni. Már késő is lett volna, mikor a fiú kamaszként számítógépes vírusokat gyűjtött és tökélyre képezte magát fegyverkezelésben.
Az ő nevelésének csődje lenne, hogy a fia ölt? Egy szülő sem tökéletes, de ekkora büntetést jóformán senki nem kap. A columbine-i, virginiai, montreali, winnendeni, oszakai, vagy a pécsi egyetemi és iskolai mészárlásokért sem okolhatjuk csakis a nehéz gyermekkort, a számítógépet, a tévét, a drogokat, vagy a durva zenét. Választ pedig még a gyilkos sem tud adni, miért tette.
A film gyönyörű képeivel, drámai színeivel, angyalian édes zenéjével szinte elviselhetetlen feszültséget teremt a harmónia ritka percei és a gyász, a kába üresség maradandósága között. Őszintén és mély gyöngédséggel mutatja be a „bukott anyát”, aki ezek után mégis minden héten bejár fiához a börtönbe. A szülő-gyermek kötődés tehát sokkal bonyolultabb annál, amit a világ lát vagy látni akar belőle. A Beszélnünk kell Kevinről címében is üzeni, fel kell oldanunk a hallgatás tabuját, mielőtt újabb tragédia történik.
(Forgalmazza a Szuez Film Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
