Szívsimogató, tele kedves üzenettel, humorral és vagány ötlettel, csodálatosan megvalósítva – a Toy Story harmadik része talán a legjobb Woody seriff, Buzz Lightyear, Krumplifej uraság és a többiek animációba csomagolt kalandjai közül.
De a 3D mozi átok az egész családra: a nézőtéren nem azt hallani, hogy „ülj már le, fiam”, vagy „pssszt!”, hanem „vedd már fel azt a hülye szemüveget!” Hiába kaptunk szűkítőt – ahogy a lányom hívja, szőkítőt –, ha nem magától csúszott le a gyerkőcök orráról, nekik lett elegük belőle. Szegény fiam többszörösen hátrányos helyzetű, neki a saját szemüvege elé kellett felapplikálni a drabális műanyag látássegítőt, ő még rosszabbul tűrte. Pedig a filmen pompásan szórakoztak, ahogy én is. Rég nevettem ennyit, még szipogtam is olykor. Hiába, a gyerekek felnőnek, ez nem csak a játékokat érinti érzékenyen. Ők még kereshetnek maguknak új kis gazdát, vagy kihúzhatják a padláson az ínséges éveket, mire a már főiskolás korú Andynek is lesznek gyermekei. Avagy vesztükre a kiscsoportosok rágják őket cafatokra a Napsugár oviban, ahol egy szamócaszagú, vérgonosz cukimedve a játékok életének és halálának ura. A lényeg, hogy együtt maradjon a csapat, ám Woody, mint mindig, kitart Andy mellett, még akkor is, ha emiatt szétválnak útjaik a hű barátokkal, amit persze nem hihetünk el komolyan. Az előző két rész komikus motívumait nem csak megismételték, de tovább is fejlesztették. A forgatókönyv – melyet A család kicsi kincse írója, Michael Arndt jegyez – telis-tele olyan poénokkal, amelyeken egyaránt tud nevetni szülő és gyerek, még ha más miatt is. Például azon, hogy a divatmajom Ken (valójában Barbie álruhában) éjjelente rózsaszín körömcipőben tipeg, vagy Buzz Antonio Banderas-üzemmódján, amit még az anyukák is bekapcsolnának néha… Bár igen szerencsétlenül jött ki, hogy ezt a részt nem szinkronizálták, hanem feliratozták, így a kisebbeknek csak a helyzetkomikum jutott. Bár olyan szép nagy és kerek happy endet kaptunk, mint a telihold, a legfelemelőbb jelenet mégis az volt, mikor a szemétégető olvasztókazánja felé csúszva a kedves kis játékok, akik sosem adják fel, megértették, hogy itt most nincs mit tenni, csak megfogni egymás kezét… Már az első percek is varázslatosak, nincs annál szebb, mint mikor egy kisgyermek a képzeletéből épít vadnyugati tájat átszelő vasútvonalat, óriási viaduktot, és a malacperselytől a marslakókig mindenki szerepet kap a mesében. Ennél a kisfiúnál jobb gazda talán nem is akad – a fiam is azonnal összefirkálta fekete filccel az új gumicsizmája talpát, hogy ráírja, ő is Andy játéka… Miközben dúskáltunk a veszélyes akciójelenetekben – a menekülés a Napsugár óvodából egy korhatáros szökésfilmet simán kenterbe ver –, mégsem pisiltették be a gyerekeket, ezt utólag is díjaztam. Másnap aztán volt igazi félelem és rettegés meg a mami szoknyája alá bújás a Sammy nagy kalandja: A titkos átjáró című, animált horrorba hajló családi matinén. Utána így beszélgettünk a legifjabb (négyéves) filmkritikussal: „Lilike, neked mi tetszett?” – „Hát, hogy vége lett. Meg a Woody seriff.” No comment.
(Toy Story 3. forgalmazza a Fórum Hungary)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
