A kezdetek óta tudjuk, hogy egyszer mindennek vége lesz. Jó lenne azt is tudni, hogy egészen pontosan mikor, de úgy tűnik, eddig akárhány apokalipszist jósoltak nekünk a hozzáértők – legnagyobb szerencsénkre tévesen időzítették.

Ha a hivatalos verziót nézzük, akkor is csaknem 50 olyan világvégét éltünk túl, amelyeket neves szakértők, tudósok vagy éppen látnokok jósoltak meg nekünk. De valójában első írott emlékeink is tanúsítják, hogy már jóval az időszámításunk kezdete előtt akadtak olyanok, akik megpróbálták megmondani, mikor ér véget földi pályafutásunk.

Egy nagyon régi arab jóslat például kimondta: amikor a Szaturnusz és a Jupiter a Mérleg jegyében együtt áll 9 fok 29 perc irányban, lehúzhatjuk a rolót. 1980. december 31-én éjfélkor a Jupiter helyzete 9 fok 24 perc, a Szaturnuszé 9 fok 42 perc volt, ami már igazán hibahatáron mozgó állapotnak számított. De talán nem volt mégsem elég pontos, hiszen 1981. január elsején is felkelt a nap. 992-re egy igazi tudós, Thüringiai Bernát jósolt még 960-ban világvégét, Európa-szerte nagy riadalmat keltve a hírrel. Ő maga valóban ebben az évben távozott az élők sorából, a világ viszont köszöni szépen, azóta is megvan. 1986. szeptemberében is volt némi izgalom, miután 1179-ben Juan de Toledo asztrológus kijelentette: a világnak akkor lesz vége, amikor minden (akkoriban ismert) bolygó a Mérleg csillagképben tartózkodik. A hírre a bizánci császár például befalaztatta palotája ablakait, bár nem tudni, ez miben segített volna, ha a világgal együtt a befalazott ablakok, és az egész palota is megsemmisült volna. Végül a bolygók együttállása bekövetkezett, hatása azonban a földi életre nem volt az esetnek. Bár 1524. február elsejére minden elárasztó özönvizet hirdettek (csak Londonból, ahonnan a vég elindult volna, 20 ezer ember menekült el), végül aznap egy csepp eső sem esett – ebből is látszik, mennyire szeszélyes tudomány a meteorológia. Nem árt azért óvatosan bánni a jóslatokkal, Michael Stiffel matematikus és bibliakutató a Jelenések Könyvének tudományos vizsgálata után egészen pontosan 1533 októberében, egy szép napon reggel 8 órára várta az apokalipszist, amikor viszont az (szokás szerint) elmaradt, Lochau város feldühödött lakosai alaposan elnáspángolták.

Sokan híres alkotásokban próbálják keresni a pontos dátumot. A számmisztikusok például sokáig méricskélték a gizai nagy piramist, majd először 1881-re, kicsit később 1936-ra tették a végítélet dátumát. A végső számítás szerint 1953-ban kellett volna megsemmisülnie a Földnek, de vagy a piramis építői rontottak el valamit, vagy a számmisztikusok bántak rosszul a számokkal, a jóslat ugyanis jól láthatóan nem teljesült. Mások érdekes dátumokhoz szeretik kötni a borzalmakat – ezért várták 2006. június 6-ra (a baljós 666 miatt) a tragédiát – igaz, az már az időszámításunk szerinti 6. év június 6-án, 666. június 6-án, 1006. június 6-án és egyéb hasonlóan hatossal teli években is elmaradt. Ugyanígy borzolta fel az (eddigi két) ezredforduló is a kedélyeket. Vannak igazi apokalipszis-halmozók is: ilyen volt például William Miller, a Millerita Egyház alapítója is, aki hosszasan tanulmányozta a Bibliát, majd kijelentette, a vég 1843. április 3-án jön el. Miután elérkezett április 4-e is, az egyházfő július 7-re módosította a dátumot, amikor ezt sem találta el, áttette 1844. március 21-re az apokalipszist, amit végül kénytelen volt 1844. október 22-re is megjövendölni. Akkor sem járt sikerrel. Jehova Tanúi is várták már a világvégét 1874-ben, 1914-ben és 1975-ben is, de nem volt szerencséjük. Nagy végakarója korunknak Harold Camping, a mélyen vallásos egykori mérnök, aki például csak a tavalyi évre két dátumot is megjelölt (május 21., október 21.), de korábban is voltak már balul elsült kísérletei. Követői azonban nem csüggedtek el, sokan egész vagyonuktól megváltak, hogy megtisztulva várják a végítéletet.

Hogy ennyi tippelés után vajon a majáknak (vagy inkább az egykori emlékeket értelmezni próbáló fanatikusoknak) igaza lesz-e, néhány nap múlva kiderül. Azért mi bízunk benne, hogy a jövő héten is megjelenik a VH..

Címkék: tudomány, világvége

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!