Tarkóig szaladt a szerkesztőm szemöldöke, amikor szóba hoztam: aranymosóról írnék. Van még ilyen Magyarországon?... Nos, van. Jó eseteben talán tucatnyi megszállott, akiknek ez a hobbi – mert ma már az – nem elég a megélhetéshez, de azért hozhat valamennyit a konyhára. A Szilasligeten élő Braxátor János ásványgyűjtő is csak afféle „melléküzemági tevékenységnek” tartja az aranyászatot.
– Tisztázzuk: nem ez a szakmám, villamosenergia-ipari szakember, mérnök vagyok. Ám négy évtizede, 14 éves korom óta ez a szenvedélyem. Nagybörzsönyben kezdtem, ahol újra kihajtották a régi bányát, és eső után csillogott-villogott a meddőben a sok pirites érc. Akkor, a jól megrakott hátizsák súlyán tanultam meg: nem mind arany, ami úgy fénylik, mint az arany. Azután1989-ben otthagytam az Elektromos Műveket. Azóta profi ásványgyűjtő lettem, bejártam a fél világot és így kerültem kapcsolatba az aranymosással, az aranyásással. A folyópartokon és a hegyekben is kerestem aranyat és olykor találtam is – mondja.
Na ez az! – gondolom magamban. Nem tudni mit hoz a jövő, itt a lehetőség kitanulni az aranyász szakmát. Nosza, faggassuk ki a szakembert!
Hol mosott aranyat? – Észak-Erdélyben, a Visó, az Iza, a Kászó folyó környékén, a Felső-Tiszán, azután a Mosoni Dunán, de próbálkoztam Californiában, Arisonában, Coloradoban, Nevadában is, ahol más ásványokat is kerestem. A mai Magyarország területén is lehet még aranyat mosni, leginkább a Dráván, a Duna felső szakaszán, és Felső-Tiszán. Ott idén voltam egy csónakázó expedíción, próbáltam megnézni a fövenyt, hogy mennyire „aranyos”, de két métert áradt a folyó, és az összes szóba jöhető fövenyt elmosta az árvíz. A Dunán is próbálkoztam, az meg túl alacsony volt, sok zátonyra beeveztem, ám ott sem találtam jó új fövenyt. Hogy az milyen? Sötétebb, mert vasas, nagyobb szemcséjű és egy kicsit több benne az arany, mint másutt. Amit kimosnak ebből, azt úgy is hívják: sárarany.
Tudni kell: a hazai folyók aranytartalma rendkívül csekély, nagyon kicsik az aranyszemcsék. Két-háromszázezer szemcse nyom egy grammot. Ilyen apró szemcséket nem lehet aranymosó tállal mosni, hanem csak ferde aranymosó paddal, amire posztót teszünk. Az öreg aranyászok szerint a legjobb erre a szovjet katonai kabát posztója volt. Arra rakjuk a fövenyt, azután vizet öntözgetünk rá, ami lemossa a könnyebb és nagyobb szemcséjű homokot és az apróbb kavicsokat. Az ezeknél nehezebb aranyszemcsék a posztó szálai között megülnek, ahonnan egy lavórba áztatva ki lehet mosni, vagy szárítva ki lehet rázogatni. Volt olyan gyűjtő is, sajnos már nem él, aki elmesélte: a mosópadot egy homokbánya futószalagján a „kicsurgó” finom homok alá helyzete el, de felhagyott vele, mert rendre ellopták a posztóit. (Ez a gyűjtő a szakma nagy öregje, Kézdi László volt, aki könyvet írt Aranyász mesterség címmel, és akinek 18 évi aranymosással összesen 75 deka aranyat sikerült kinyernie. A szerk.) A másik módszer – a mintavételhez jó, és ott, ahol nagyobbak a szemcsék – az aranymosótálas. Ebből Braxátor Jánosnak kettő is van: az egyik rozsdásodó vasból, ami azért jó, mert a rozsdás felület megfogja a szemcséket. A másik műanyagból, ami meg azért, mert könnyű, ha hátizsákban kell cipelni a felszerelést. Mindkét tál belső oldalán párhuzamos bordák vannak, azokra ül ki a nehezebb arany, míg a körkörösen mozgatott tálon körbejáró vízzel kilötykölődik a felesleges homok, apró kavics. De a fövenyből való mintavételhez megteszi egy rozsdás lapát, az arra hajazó erdélyi falapát, a szerke is. Neki is volt egy, nemrég elajándékozta egy amerikai múzeumnak.
Az ántiidőkben a Csallóközben dinasztiák foglalkoztak ezzel, az aranypogácsát vették át a mosóktól. Úgy készült, magyarázza, hogy a szemcsékből folyékony higannyal aranyamalgámot készítettek, azután a higanyt hevítéssel elpárologtatták, ami az egészségre felettébb ártalmas.
Mégis, mennyi idő alatt jön össze így egy gramm? A szemcsenagyságtól függ. A Dráván, ahol nagyobbak a szemcsék, hamarabb. A Dunán később. De ha valakinek nagy szerencséje van, egy nap alatt kimoshat 2-3 grammot is. A kutatáshoz, a gyűjtéshez nem kell engedély, csak ahhoz, ha valaki iparszerűen, heteken át egy helyen akar ezzel foglalkozni. Ami talán megérheti, hiszen ugye unciánként (31 grammonként) 1000-1500 dollárt fizet a világpiac a természetes állapotú aranyért.
Ez nem is lenne rossz biznisz, vélem. De ki veszi meg? Nos, Braxátor úr azt mondja, vevőként elvileg szóba jöhet pénzintézet és ékszerész is, aki meg tudja tisztítani – szaknyelven sziníteni – a mosott, az ásott aranyat. De ő, mint ásványgyűjtő csak más gyűjtőknek adott el eddig az ásványbörzéken és a kapcsolatai révén, mert vannak ám Nyugaton milliomos gyűjtők. Például egy francia ismerőse, aki ha hírét veszi, hogy van egy új aranylelőhely, azonnal akar onnan is legalább egy nagyobb szemcsét. Nem titok: Braxátor úr legjobb fogásai tízforintos nagyságú, kvarctelérekből kikerülő termésarany-lemezek voltak az Alapokból – devizaadósok figyelmébe: az egyikért egy svájci gyűjtő 10 ezer svájci frankot adott! – illetve a folyókból 1-2 grammos – durván lencsényi –gömbölyűbb szemcsék Máramaros tájáról. Ott a történelmi leírások szerint több grammos szemcséket is találtak, és napi 5-6 grammot is lehetett mosni. Ám neki két évtized alatt talán 10-20 grammnyi szemcse jött össze. Igaz, a főprofilja nem is az arany, hanem a többi ásvány. Például az a félbevágott „kavics” a polcon – jó két emberfejnyi – ami belül gyönyörű ametiszt kristályokkal van tele. Vagy a párját ritkító 35 centis füstkvarc kristály. Bemutatókat is tart az ásványbörzéken, egy csőből készített mesterséges patakkal és aranyszemcséket tartalmazó homokkal kipróbálhatják a lurkók is az aranymosást.
Ám, mint mondja, mostanában a kőbiznisz is pang, ezért visszatért eredeti szakmájához: külsős vállalkozóként dolgozik az ELMÜ-nek. – Talpon kell maradni – így az aranymosó. Aki hiszi: a szerencse forgandó. Talán lesz egyszer egy kilós aranyröge... – Nem lehet azt mondani, hogy biztosan nem érdemes megpróbálni, de azt sem, hogy aki belevág, az biztosan megélhet az aranymosásból. Egyes geológusok szerint a Kisalföld homokjában még körülbelül egymillió kiló arany lehet, ám nagyon ritkán eloszolva. Ipari mértekben nem éri meg kitermelni. Amióta erőművek épültek a Dunán, Ásványráró környékére is kevesebb aranyat hoz a folyó. Ha valaki ebből akarna talán megélni, akkor érdemesebb Erdélyben próbálkoznia, ott hatóságok is könnyen adnak engedélyt aranymosásra. Távolabb még ígéretesebb: az USA-ban nem kell engedély az állami földeken az ásványgyűjtéshez, a mosáshoz sem, és gépeket is lehet bérelni. S most készülök egy gyűjtő ismerősöm hívására Ausztráliába, ahol fémdetektorral is lehet és szabad a sivatagban aranyat keresni. A korszerű detektorok már egészen mélyre látnak a földbe és érzékenyen jelzik az aranyat. Ott állítólag több kilós rögöket is találtak így...
Mi is kell ahhoz valaki belevágjon az aranymosásába, aranyásásba? A vállalkozó szellem, a helyismeret, a jó erőnlét, a türelem, a kudarctűrés és a tapasztaltabbak segítsége mellett szüksége lesz aranymosó tálra – ilyet az ásványbörzéken kapni – és padra, azután ásványgyűjtő felszerelésre – például kalapácsra, bányában, barlangban használható lámpára –, túra- és hegymászó felszerelésre – bakancs, mászóvas, jégcsákány, kötél, beülő, karabinerek – és persze egy jókora csomagterű autóra valamint a vízi közlekedéshez egy csónakra is, amiben mindez elfér. És persze nem kevés pénzre, mert ez sok utazással, nagy üzemanyag-fogyasztással jár.
Már régen nem kötelező felajánlani a Magyar Nemzeti Banknak az országban gyűjtött, mosott aranyat. A felajánlási kötelezettség a devizagazdálkodásról szóló 1974. évi 1. törvényerejű rendeletben szerepelt, ám az hatályát vesztette, a kötelezettség 1996. január 1-jén megszűnt. Az Aurart ékszerkészítő cég vezetője, Böjthe Kinga lapunknak azt mondta: megvehetik a mosott aranyszemcséket, a kiásott rögöt is, elvileg színarany-áron, grammonként nagyjából 11 ezer forintért. Ám kis mennyiségeknél a szennyezési kockázat nagy, ezért előbb egybeolvasztják és azután megvizsgálják a finomságát – a vizsgálat ára pedig nagyjából 4500 forint. Ha valóban színarany, akkor kifizetik az árát. Egy-két grammal jönni emiatt nem éri meg az aranyásznak, csak jóval többel. Aki érdeklődött, annak azt ajánlották: inkább az aranypogácsát hozza be.
Aranymosó fesztiválokat szervezett – kilencet is – idegforgalmi célzattal és támogatással a Győr-Moson-Sopron megyei Halásziban Szombath Tibor, a Party Csárda vezetője. Tőle tudjuk: eleinte még 3-4 régi aranyász – köztük Kézdi László is, aki Ácson mosott – eljárt a fesztiválra. Ám lassan elfogytak a szakma öregjei és elapadt a támogatás is. Az utolsó fesztiválra – 2009-ben volt – a már csak hobbiból ugyancsak Ácsnál aranyat mosó Ambrus Gábor ment el bemutatni a fogásokat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
