Vágvölgyi B. András: Arckönyv

Sznobriadónak mondja a pestiesség azt a fajta társas rendezvényt, mely Déri Miklós fotográfus kiállításának megnyitója volt múlt héten a Deák Erika Galériában. Amivel semmi baj, minden nagyváros életének kiemelt eseményei az ilyenek, premierek, vernisszázsok, koncertek és felolvasások, magyarán kultúrélet, és e kultúrlét nem lehet meg közönség nélkül. Mely inkább legyen sznob, mint tahó. Vagy négyszázan bejelentkeztek a vernisszázsra, el is jöttek egy csomóan, moccanni nem lehetett a Mozsár utcai járdán, a galéria előtt, mintha még kicsit a mi mai hazánkat jellemző „rossz hangulat a kultúrházban”-hangulat is oldódni látszott volna.

Déri Miklós pályája hajnalán a Magyar Narancs fotósa volt, akkoriban közeli kollégám, számos helyen fordultunk meg együtt az ostromlott Szarajevótól kezdve Romániáig, ahol majdnem agyonvertek mindkettőnket és Dél-Afrikáig, ahol ő meg bekerült a helyi tévéhíradóba, amint fegyveres fehér neonácik üldözik, s ő futva menekül.

Az I Love You együttes gitárosa, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című kultfilm főszereplője és Marozsán Erika partnere, a magyarországi műlégykötészet atyja, elkötelezett tátrai pisztránghorgász, a honi halászlékultúra apostola egy időben Medgyessy Pétertől Bajnai Gordonig miniszterelnöki fotós volt. Ami annyiban jó dolog, hogy lehetett utazni vele, annyiban meg rossz, hogy a kormányváltás után az ilyen embert kikezdi a jobber sajtó, nem kap munkát, hülyeségeket ír róla a Magyar Nemzet és lakóhelye előtt várja a Hír Tv, mikor reggel leszaladna a sarokra három kifliért plusz mackósajtért – persze mikor utóbbiak még nem az orbánizmussal szembefordult simicskizmus harsonái voltak.

Elég sok szabadideje lett a Mikinek 2010 után, melyet megpróbált hasznosan kitölteni. Kezdte azzal, hogy különböző baráti galeriket, általában három-négy tagúakat pszeudo-rockegyüttesként fotózott indusztriál háttérben és rendes figyelmet generálva osztotta meg a Facebookon. Magam például két csoportképen is jelen vagyok, az egyiken egykori narancsos kollégákkal, Para-Kovács Imrével és Bakács Tibor Settenkedővel, akikkel a Tibor evangéliuma című rádiós-színházi performáncot csináltuk egy időben, a másikon pedig Krasznahorkai László íróval, Menyhárt Jenővel, az Európa Kiadó, és Csihar Attilával, a norvég Mayhem feketemetál együttes frontembereivel a Vágóhídon, mely kép a Facebookon „újraalakult a Bitlisz” felzettel jelent meg. Bár a „lemezborítós” sorozat is folytatódik, de közben Déri Miki a kollektívból az individuális felé fordult, saját műtermében egységes háttérrel keményre világított fekete-fehér portrékat kezdett készíteni, továbbra is az ismeretségi köréből, mely meglehetőst kiterjedt neki.

A ’80-as, ’90-es években indult generáció portréi a mából, az egykori FMK és Tilos az Á törzsközönsége, underground koncertek, félreeső galériák, szubverzív irodalmi fanzine-ek, kalózrádiók népe, megvásott, az időt arcukon lövészárkokkal ünneplők portréi, ellenzéki pofázmányok.

Kádár, Antall, Orbán ellenzéke, és, amennyire meg tudom ítélni, ezeknek a fejeknek a különböző szoclib kormányok hatalmi technikáiról sem volt valami elsöprően nagy véleménye. Szubverzív életutak, anarchista arcok, nonkonform létezéstechnikák faciális lenyomatai. Bokszoló arcok, szemben a most divatos botoxoló arcokkal, bár nem minden sebhely származik ökölvívástól, de, huszonöt, harminc, vagy még több év történelme a Wild Side-ról.

Reméljük, lesz album is a portrékból.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!