Kulcs település nem csak a löszparton kialakított nyaralótelepe miatt impozáns. A Duna ide eső szakasza kiválóan alkalmas a napozásra, hűsölésre, és vízi bolondozásra is. A folyó sodrása igen erős, de mi nem tudtuk megunni, ahogyan a folyó farönkök módjára úsztat minket.

Kilépőpontunk az az iszapból készült vár volt, amit – talán nem erre a célra – az ott nyaraló gyerekek építettek fáradságos munkával.

A homokos partot szerencsére terebélyes lombkoronájú fák árnyékolják, így pihenni sem a tűző napon kellett. A kikötő melletti büfé teraszán Dunára néző panorámában gyönyörködve fogyasztottuk el a strandolás után igencsak jóleső tízórainkat.

A farönkúszásnál egy fokkal talán extrémebb vízi sport a wakeboardozás, amire a Velencei-tavon is van lehetőségünk. A velencei szabad strand vízisípályáján a tinédzserek és a negyvenesek egymással kiválóan szót értve vagánykodtak, és azt sem bánták, ahogyan a kíváncsiskodók ájuldoztak vagy éppen szörnyülködtek egy-egy trükk láttán. A pálya működési sebessége harminc kilométer/óra, ez a gyorsaság a kezdőknek is lehetőséget ad arra, hogy kipróbálják tehetségüket. A strand abszolút családbarát, a gyerekek kettő, a tóban elkerített pancsikolóban örömködhetnek. Nem esett nehezünkre itt is megmártózni. Kicsit hiányoltuk a sodrást, ám kárpótoltak minket a csúszdás vízibiciklik.

Negyven fokban tényleg sosem elég a vízfelületekből, el is látogattunk az 1971-ben kialakított fehérvárcsurgói víztározóhoz. Ha 1971 előtt jártunk volna arra, óriási csalódás ért volna minket a vízkeresés közepette: csak káposztaföldeket és három malmot találtunk volna ott. Ha viszont tíz évvel ezelőtt kirándultunk volna a víztározóhoz, még fürdésre is lett volna lehetőségünk. Az úszkálást sajnos már tiltják a területen, ám így is rengeteg napozóval, sátrakkal érkező túrázóval és elszánt horgásszal találkoztunk. Hódokkal sajnos nem, pedig 2007-ben még a WWF munkatársai is megerősítették azokat a sejtéseket, melyek szerint a területre gátépítő állatkák költöztek.

Ha elindulunk a víztározó mentén haladó erdős úton, jó sok séta után a Gaja-völgyhöz jutunk. Itt, a Kéktúra-útvonal mentén folydogál a Gaja-patak. A hetek óta tartó száraz ság miatt csak elképzelni tudtuk, hogyan nézhet ki a római fürdőként emlegetett erdei vízzuhatag. Viszont a tisztáson lévő tavacska látványa és az erdőből érkező lágy szellő igazi felfrissülést nyújtott.

Az Alcsúti Arborétumban csak az pancsol, aki véletlenül esik bele az angolpark tavába. Persze aki itt jár, még a legnagyobb forróságban sem bánja, hogy nincsen fürdőzési lehetőség. Egyrészt valószínűleg azért, mert az arborétumokban nincsenek medencék, másrészt azért, mert az alcsútdobozi, ötszáznegyven fajból álló fás növénygyűjtemény elegendő árnyékkal szolgál ahhoz, hogy ne vágyjunk vízpermetre. József nádor ezen a területen építtette fel kastélyát, melyből ma már csak a bejárati oszlopokat látni. Ám a hodály körül kiépített kert elképesztően gyönyörű, a hidak, a Babaház, a pavilonok láttán úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna a Habsburg-korba.

A lombkoronájukkal ölelkező platánok szegélyezte etyeki úton végigsuhanva érkeztünk meg a Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkhoz, ahol bárki szabadon szellőzhet. A Korda Filmstúdió közelségét a tó közelében magányosan búslakodó középkori városdíszlet láttán is éreztük. A pihenő büfése elárulta nekünk, hogy a Katedrális című sorozat jeleneteiből is forgattak párat a műtelepülésen, a házakat azonban azóta sem bontották le. Pecabot híján egy jó nagyot sétáltunk a ligetes parkban.

Annyira lehűltünk a Fejér megyei túra során, hogy szinte nem is tudtunk örülni a hetek óta várt, a hét végére bejelentett zivataroknak és hidegfrontnak. Kénytelenek leszünk legközelebb Fejér megye esőtől védett kirándulóhelyeit felkutatni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!