Semmi rosszat nem tettem

– Mindenféle betegsége volt, többször nyilatkozta is, megfordult a fejében, hogy nem akar tovább élni. De gondolom, azért csak jó, hogy megélte a nyolcvanadik születésnapját.

– Ilyenkor már persze jó, de amikor az ember nagyon rútul van, sok minden, butaság is, eszébe jut. Többször kijelentettem, hogy „a fene megette ezt az életet! Hát élet ez?”

– A gyomra jelentős részét el kellett távolítani, két szívinfarktusa is volt…

– Az vesse rám az első követ, akinek ilyenkor nem jutnak marhaságok az eszébe.

– Állítólag mindig a felesége miatt akart tovább élni.

– Ez pontosan így van.

– Gyapay Yvette, szintén színész volt, játszottak is együtt Pécsen, és úgy hallottam, hogy partnerként nem szerették egymást.

– Nem nagyon. Álta­lában úgy jött ki a lépés, hogy valami miatt vagy én haragudtam rá, vagy ő énrám. De már ötvenéves házasok voltunk a nyáron.

– Ön miatt hagyta ott a pályát?

– Igen, miattam. Ha kapott volna szerződést, nem hagyja ott, de miután nem kapott, nem sokáig húzta-halasztotta a döntést, elhatározta, hogy gyereket szül nekem, és hozzám jött feleségül. Innentől kezdve teremtődött meg számomra a megfelelő háttér.

– Az, hogy alulról, faluról jött, fiatalon bányában dolgozott, milyen volt a pályája szempontjából?

– Ma már azt mondom, hogy jó volt, mert így lettem színész. Az első felvételi forduló után már igen nagy volt bennem az akarat, hogy minden nehézség ellenére azzá váljak.

– Tudható, hogy ön, aki később a beszéd tanára lett a főiskolán, nagyon rossz beszédű volt, és tűt szurkált a saját lábába, hogy ne aludjon el, mert annyit gyakorolt.

– Így van. Pösze voltam, fölhúztam a szám egyik végét, tájszólásom volt. Gombostűvel böködtem a combom, és úgy gyakoroltam.

– Szigorú tanár hírében állt, a mai napig ideges lesz, ha valaki nem beszél szépen.

– Tanítani már hál’ istennek nem tanítok, huszonöt évig csináltam, és belefáradtam, de borzasztóan tudok bosszankodni rajta, ha nézem a televíziót, és a riporterek többségének fogalma nincs a magyar nyelvről.

– Szinte színészi védjegyévé vált Lessing darabjának, a Bölcs Náthánnak a címszerepe. Két produkcióban is eljátszotta, először Zalaegerszegen, aztán a Pesti Színházban. Okos zsidó kereskedőt alakított, ez eltért azoktól a szerepektől, amilyeneket általában önre osztottak.

– Nem az volt a fontos, hogy nézek ki, hanem az, hogyan mondom a szövegeket. Ha bárki elolvassa a darabot, érezni fogja, hogy mennyire találóak a mondatok.

– Fölhúzza magát azon, ami az országban történik?

– A politikán már túlzottan nem vagyok hajlandó fölhergelni magam. Nincs értelme, mert kiégtem a politika világából. De persze már nem csak abból.

– Szokta mondani: megszenvedte, hogy képviselő volt a szocializmusban.

– Szenvedem tulajdonképpen a mai napig.

– Úgy gondolja, hogy a rendszerváltás után ezért kapott kevesebb szerepet?

– Biztos vagyok benne, hogy különböző listákról levették a nevemet. Pedig képviselőként az égegyadta világon semmi rosszat nem tettem.

– „Csak” az akkori hatalom embere volt.

– Így van. Kiszolgáltam a rendszert, ezt sokszor a fejemhez vágják, még a mai napig is. De, aki ebben az országban élt, az szinte mind kiszolgálta! Aki nem akarta kiszolgálni, elment innen.

– Ön elmehetett volna, mert állítólag egy pénzes ember unokája csábította a jólétbe.

– Az régen, ’56-ban volt. Most gazdag ember lehetnék Ausztráliában. De akkor is az volt a jelszavam, „én menjek el innen? Menjen el az, aki nem ide való!”

– Vágyik még új szerepre?

– Nem. Ha jó szerepet kínálnak, természetesen még mindig elvállalom. Egyébként pedig, ahogy tudomásul vettem az eddigi életemet, úgy tudomásul vettem a nyugdíjasságomat is. És ezzel minden el van intézve.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!