Lengyel Balázs: Két Róma
Kínos vagy sem, de ha Lengyel Balázs említésre kerül, elsőre mindig az jut róla az eszembe: Nemes Nagy Ágnes férje. Lelki és szellemi társa egy életen át. Másodjára pedig az Újhold. Az általa is szerkesztett folyóirat. S csak harmadsorban homálylanak elő írásai az írónak, fordítónak, kritikusnak, esszéistának, irodalomszervezőnek. E csorbára persze a születésének 100. évfordulójára megjelentetett (1918. augusztus 21-én született) kötet borítója is ráerősít – nem a szerző látható rajta, hanem a fiatal pár –, úgy látszik, az olvasók koordinációját a könyvkiadó is szükségesnek tartja.
Ez a kiadvány, mely két korábbi kötetből válogat nagyon okosan, és az alkalom együttese azonban nagy segítség, hogy felfrissítsük a tudásunkat a 11 éve elhunyt esszéista hagyatéka felől: még ha az is tűnik ki az írásaiból, hogy egyáltalán nem könnyű olyan nagyságok árnyékából kitörni, mint amilyenek Lengyel Balázst körülvették és baráti vagy ismerősi kapcsolatot ápoltak vele. Azért az nem jelentéktelen körülmény, hogy ő még látta és hallotta Babitsot és Kosztolányit felolvasni, szemben ült Móriczcal, miközben a busa fejű pacalpörköltet kanalazott; Vas István, Weöres Sándor, Pilinszky volt a társasága; és a lista szinte végtelen a ma iskolai tankönyvekben szereplő írók, költő, zene- és képzőművészek, filozófusok, tudósok – és politikusok(!) tekintetében, ki mindenkivel állt ismeretségben.
No, de az írások! Osszuk is mindjárt két részre a tíz cím alá besoroltakat! Számomra az előrevett négy az igazán fontos, de a többi sem érdektelen: egészen a harmincas évek végétől a rendszerváltásig követhető bennük a(z irodalom) kultúra, a kulturális intézményrendszer, az irodalompolitika és nagy politika (rendkívül tanulságos és aktualizálható) változása – mindezt a folyóirat-alapítási szándék, egy Nemes Nagy–Lengyel Balázs–Vas István levélváltás, egy Mándy-interjú és egy a szerzővel készített interjú körvonalazza. Az izgalmakat azonban a címadó nagyesszé, a 45 év (1948 és 1993) különbségét méricskélő kultúrtörténeti emlékfolyam, a Kassák- és Márai-tanulmány, valamint az egykori angoltanár, Ralph Brewster háború alatti magyarföldi kalandozásait rögzítő szöveg kínálja számomra. Ezekből nemcsak az tudható meg, hogy tűntek el nyomtalanul a hosszanti csíkos színezetű cirmosok Róma utcáiról (sicc!), hanem a nagytudású, ám végtelenül szerény, saját képességeivel és lehetőségeivel mélyen számot vető irodalmár szellemi nagysága is erős kontúrt kap. Az emlékezet holdudvara ekként felerősödik, és halvány fénykoszorúja akár aureolát is kölcsönözhet az alkotónak. (Jelenkor, 2018. 268 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
