A „hivatali kötelezettségekkel” sűrűn telik egy plébános karácsonya, de szenteste egyedül van. Pál Ferenc atya mégsem magányos, és élvezetszámba menő időtöltésnek tartja, hogy mások ünnepét tegye teljessé. Ahhoz, hogy a karácsony ne legyen üres, a sürgős helyett a fontossal kell törődnünk: egy újabb bejgli megsütése helyett inkább döntsön úgy a háziasszony, hogy kipihent lesz szenteste – tanácsolja.

 
Az Istennel való kapcsolat be tud hozni valami többletet a karácsony ünnepébe

– Évek, ha nem évtizedek óta halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Mit gondol erről?

– Az ünnepeink olyanok, amilyenek mi vagyunk: ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, ez a karácsonyainkban tükröződik. Erre mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább a mi ürességünk, pontosabban azé az emberé, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé.

– Mi ennek az oka?

– A karácsony ünnepén keresztül látványossá válnak bizonyos hiányok, problémák. A karácsony üzenetét az tudja jól érzékelni, aki ezt az ünnepet egész évben hordozza magában. Így számára karácsony nem egy külön feladat, ami váratlanul megjelenik az életében és nehéz vele mit kezdeni. A karácsony üzenete a kereszténységben, hogy Isten emberré lett. Az ünnep egyszerűen megfogalmazott mondanivalója az, hogy lehetséges az Isten és ember közti találkozás. Ha valaki ebben a találkozásban tud élni egész évben, annak a karácsony nem ürül ki, ő meg tudja ünnepelni, amit egész évben gyakorol, vagy amilyen szemléletben él. Ha valaki csak ekkor próbál meg valahogy rátalálni erre a titokra, az sokkal nehezebb feladat lehet.

– Idő sem nagyon marad erre év végén.

– Tény, hogy olyan világban élünk és olyan világot alkotunk magunk is, amelyben sokszor a fontos és a sürgős összekeveredik egymással, és a lényeges dolgokról még nem is beszéltünk. Ha csak a sürgős dolgokat tesszük meg, az életünk felszínes marad. Ahhoz, hogy karácsony ne legyen üres, ahhoz a sürgős helyett a fontossal kell törődnünk, a fontos előtt pedig a lényegessel. Ez egy más létszemléletet, gyakorlatot is előhív, melyre nem könnyű átállni a hétköznapokon.

– Ezt hogy képzeljük el?

– Például december 23-án egy háziasszony azt mondja: „diós bejglit már nem sütök, de legalább nem leszek fáradt szenteste”. Egy sürgős helyett egy fontos dolgot választ, amivel tartalmasabbá teheti az ünnepet, nemcsak a szerettei gyomrát.

– Egy hívő miben éli meg máshogy a karácsonyt, mint egy nem hívő?

– Nem szívesen osztom ketté a világot hívő és nem hívő emberekre. Inkább ott tennék megkülönböztetést, hogy ha valaki egész évben egy tudatosan ápolt, kölcsönös kapcsolatot él Istennel, számára más üzenet kerül előtérbe ilyenkor. Minden embernek van kapcsolata Istennel, csak van, aki nem tudatosítja ezt magában, nem ápolja ezt a kapcsolatot. Ilyenkor a kapcsolat egyirányú: csak Isten szereti az embert, az ember meg nem is foglalkozik Istennel. Ettől még a szeretet és a kapcsolat is létezik, csak a kölcsönösség hiányzik.

– Önnek mit jelen a karácsony?

– Természetesen számomra is mindazt jelenti, amiről eddig beszéltem. Az a szép ebben az ápolt és kölcsönös kapcsolatban Isten meg köztem, hogy sok szempontból olyan is, mint minden más kapcsolat. Ebben a pillanatban nem tudom megmondani, hogy december 25-én mik lesznek azok a friss és új, számomra is élményt adó tapasztalatok, felismerések, érzések, amik karácsony napján megjelennek majd az életemben. Ez éppen abból fakad, hogy ez a kapcsolat élő és eleven, mint a két ember közti kapcsolat. Egyaránt jellemzi a stabilitás és a rugalmasság.

– Hogy telik az ünnepe?

– Sűrűn. 24-én délután a gyerekek, fiatalok előadnak egy misztériumjátékot, utána rendbe kell rakni a templomot. Ezután készülnöm kell az éjféli misére, majd a 25-i négy misére. Mire ezzel kész vagyok, már indulok is a templomba. Éjjel 2 körül érek haza, alszom egy keveset, másnap a négy mise, közben ebéd után szundítok egyet, majd a negyedik mise után készülök a 26-ára.

– Azaz a kötelességekkel telik az ünnep?

– Ezek számomra nem hivatali kötelességszámba menő programok. Kifejezetten örülök neki, sőt élvezem, hogy semmi másra nem kell figyelmet, energiát szánnom, csak arra, hogy az ünneplésben mi, hogyan lesz. Hogy azok a gondolatok, amelyeket megosztok, olyanok legyenek, hogy adni tudjak azoknak, akiknek nincs annyi ideje arra, hogy karácsony dolgain mélyebben elgondolkodjanak, ami az ő ünnepüket teljesebbé teheti. Ez nem kötelesség, hanem élvezetszámba menő időtöltés. Aztán persze 26-án délután találkozom a testvéremmel, és az ő családjával, és az lesz a mi családi karácsonyunk.

– De szenteste egyedül van. A gondolataival.

– Én úgy mondom, hogy együtt vagyok Istennel meg azokkal, akiket magamban hordozok, és ez egy picit sem rossz nekem.

– Számunkra, hétköznapi emberek számára az egyedüllét szenteste mégis rémesen hangzik.

– Biztos, hogy a ma emberének az egyik legfőbb témája a magányosság. Nagy árat kell fizetnünk azért, hogy emberségünk egyetemességét egyre fontosabbnak tartjuk. Ebben az egyetemességben az egyes ember egészen arctalanná válik, mintha a „mindenki” fontosabb lenne, mint a „valaki”. Mindenki és senki – ebben a világban mozgunk. Számomra azért nem rossz 24-én egyedül lenni, mert bennem nagyon elevenen élnek a kapcsolataim. Azok olyan kimeríthetetlen erőforrást adnak, hogy tudom, ha egyedül vagyok, akkor is tartozom azokhoz, akiket szeretek, és akik szeretnek. Azt gondolom, hogy a kapcsolatainkat belül is hordozzuk. Sokan nagy fájdalommal élik meg az egyedüllétet, a szeretetnek a kézzelfogható tapasztalatára vágyakoznak. Szeretnének megtapasztalni valamit abból, hogy ők is számítanak. Talán nem nagyképűség azt mondani, hogy én, ha nem kapok ajándékot is tudom, hogy értékes az életem. Ha nem mosolyog rám éppen senki, vagy egyedül eszem a vacsorámat, akkor is tudom, kikhez tartozom. Ennek a belső meggyőződése elkísér, és megerősít abban, hogy az élet szép.

– Általában azonban elmondható, hogy aki szenteste egyedül van, az egész évben egyedül van.

– Sokan küszködnek a magánnyal. A keresztény ember világos és egyértelmű feladata, hogy ezek felé az emberek felé forduljon, hogy átélhetővé tegye számukra azt, hogy jó hogy vannak. Hogy élményszerűvé tegye minden ember számára, bárki is az, hogy értékes az élete, még akkor is, ha ő ezt esetleg nem tudja meggyőződése szerint hinni.

– Hogyan?

– Mondok erre egy nagyon szép példát. Meglátogattam egy idős nénit, aki mindkét szemére megvakult és teljesen egyedül él. Húsz perc után azt mondta nekem: „Ferikém, örülök, hogy eljöttél, de nekem most nagyon fontos dolgom van”. Fogalmam se volt, hogy mi lehet ennyire fontos neki. „Hallottam a rádióban, hogy emberek micsoda nehézségek közt élnek Kolontáron meg Devecseren. Úgyhogy nekem nagyon sok imádkoznivalóm van.”

– Vagyis egy hívőnek könnyebb egyedül?

– Az Istennel való személyes kapcsolat nagy lehetőség arra, hogy egy témát vagy kérdést ne csak a társunkkal beszéljünk meg, hanem Istennel is. Ez olyan lehetőségeket ad, amelyek vissza tudnak kerülni a kapcsolatba. Képzeljük el, hogy 24-én reggel a karácsonyfa még nincs felállítva, pedig a feleség már háromszor szólt, a férj pedig megígérte, hogy megcsinálja. Erre a feleség azt mondja: „ez nem igaz, kérvényt nyújtsak be, miért nem vagy rám tekintettel?” Erre természetesen a férj is mondhatja, hogy hullafáradt, vagy bármi hasonlót. De ha a nő csak öt percet szán arra, hogy elgondolkodjon és elbeszélgessen Istennel, akkor talán Isten mond neki valami egyszerű dolgot, ami segíthet. Mondjuk azt, hogy: „hmm, tudod, néha türelem kell az élethez”, vagy valami olyasmit kérdez – hiszen Isten sokszor kérdez –, hogy „értem én, tényleg háromszor kérted, én is hallottam. De mondd csak! Szereted ezt a férfit?” És ha a feleség azt válaszolja, hogy végül is igen, szereti őt, akkor a többi már következik, szinte magától.

– Remélhetőleg ezt a férfi is megcsinálja.

– Persze, a férjnek is fontos átgondolnia és megbeszélnie Istennel ezt az egészet. Hiszen a nő az egész faállítási perpatvart nem ellene csinálta, hanem a gyerekek miatt, a családért. És ennek a családnak valójában a férfi a feje. Vagy ha nem ő a feje, hát ő az apa. Vagy legalábbis ő itt a férj, vagy a férfi. Mindenesetre kihagyhatatlan a családból: érdemes megértenie, hogy most valami nem ellene történt, hanem olyanokért, akik neki is fontosak. Ezt próbáltam most megmutatni, hogy mit jelenthet, hogy Isten jelen van a Földön. Mert az Istennel való kapcsolat be tud hozni valami többletet a karácsony ünnepébe.

 „Pál Feri atya”, ahogy mindenki szólítja, 44 éves, az óbudai Kövi Szűz Mária templom plébánosa. Fiatalkorában országos magasugró bajnok volt. Kezdetben a hinduizmus és a buddhizmus érdekelte, majd a katolikus vallás felé fordult és egy 22 évesen megtapasztalt istenélmény hatására a teológiai egyetemen tanult tovább, ahonnan a hatodik évben kizárták, de végül befejezte a képzést és harmincévesen pappá szentelték. Másoddiplomás képzésben családsegítő és szociális lelki gondozó végzettséget szerzett, a SOTE Mentálhigiéné Intézetének munkatársa, több önismereti és emberi kapcsolatokról szóló könyv szerzője. Az utóbbi tíz évben hétről hétre 4-500 ember előtt tart előadásokat pszichológia, teológia, mentálhigiéné témakörében.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!