Fodor Tamás a Stúdió K-ban tegnap bemutatott Szamár a torony tetején című zenés-bábos mesejáték előadásával is politizál. A rendező szerint minden fölöslegesnek minősül, ami nem udvari muzsika.
– A gyerekeknek szóló produkcióit is úgy szokta megrendezni, hogy áthallásosak legyenek.
– Régóta használunk Chagall-metaforákat. A bábok más előadásainkban is kissé megemelkednek a földről, a szerelmesek a város fölött úsznak. Chagall kicsit gyermeki, kicsit holdkóros, kínálta magát egy „holdkóros” kalandra. Mindig izgatott, hogy Don Quijote olyan eszmékért is harcba megy, amikért más nem, míg Sancho próbálja mellette a praktikus észjárást követni. Ennek az előadásnak olyan kamasz fiú a főhőse – az író, Zalán Tibor őt Boldizsárnak nevezte –, aki mint Don Quijote olyasmiért indul útnak, amiért más gyerek talán sose menne. Míg barátja, Zebulond szamár, bár józan Sancho Panzaként óvná a szamárságoktól, végül mégis hűségesen követi őt vakmerő, anyját kereső, kissé együgyű vállalkozásaiban. A szamár, mint a bibliai Bálám szamara, nem annyira ostoba, hogy ne óvná a mindenre elszánt Boldizsárt szokatlan elhatározásától, hogy az Eiffel-torony tetejéről a Holdra lépjen, hogy az ott egyholdnyi földet művelő rég eltávozott anyját legalább megérinthesse.
– Ön Don Quijote és Bálám szamara keveréke? Ahhoz, hogy évtizedekig alternatív színházat működtessen, sok „donquijotizmus”, de józan gondolkodás, igazmondás is kell. Ráadásul még nyíltan politizál is.
– Nem tudok mást mondani, mint amit a valóságban látok, még akkor sem, ha mindez meg van emelve, és mesévé van szublimálva. Öregen is Don Quijote, vagy egy kamasz fiú vagyok, és bizony szamár is. Ez az előadás éppúgy érinti a politikát, mint az állatmesék, La Fontaine vagy éppen Orwell.
– Amikor az Új Színház előtti tüntetésen, amelyen Dörner György igazgatói kinevezése ellen tiltakoztak, hihetetlenül átfűtött beszédet mondott, ez színészet is volt, vagy tényleg eszelősen begurult?
– Színházban is úgy van, hogy az alakítás hamis, ha az ember nem érzi, hogy indulatai, gondolatai a valóságból táplálkoznak. Ez fordítva is igaz. Hamis lenne az, ha nem vallanám be, hogy hatni akarok, amikor az emberekhez szólok.
– A Gyermek- és Ifjúsági Szemle egyik szünetében vagy az ön, vagy Ascher Tamás rendező szájából hangzott el: „öregkorunkra újra megadatott nekünk, hogy megint szabadságharcosok lehessünk”. Ez mit jelent?
– Brecht egyik K. úrról szóló történetében a csöndben sírdogáló kisfiútól megkérdezi a járókelő, miért nem kiabált, amikor a nehezen összegyűjtött két garasából elrabolta az egyiket egy másik fiú. Nem hallotta meg senki, válaszolja neki a gyerek. Hát nem tudsz hangosabban kiabálni, mondja a felnőtt, és elveszi tőle a másikat is. K. úr ezt azért meséli, hogy rávilágítson, mennyire káros szokás némán lenyelni az elszenvedett igazságtalanságot. Én pedig ehhez azt teszem hozzá, hogy aki úgy érzi, hogy ordítania kell, jól teszi, ha ordít, és nem sírdogál.
– Az alternatív színházaktól igazán sok pénzt elvettek…
– Nemcsak az alternatívaktól, és nem is csak a színházaktól.
– A kultúra egészétől is…
– És nem is csak a kultúrától. Annak az ideje van, amikor elvesznek. Lehet sírdogálni, de leginkább ordítani kell.
– A Caligula helytartója című előadás, amiben az egyik főszerepet alakítja, is nevezhető politikai tettnek. Jelképesnek is tekinthetem, hogy ezzel kiűzettek a Gödörből.
– Nem minket űztek ki onnan, hanem a Gödör korábbi szellemiségét, munkatársait. Kiéheztetik a kultúra helyeit.
– Ez paranoia, vagy a kultúra tényleg ennyire veszélyes?
– A regnáló hatalmat soha nem az érdekli, hogy konkrétan veszélyes-e valami. Azt nem szereti, ha valami kicsúszik a kezéből, ha nem ő uralkodik mindenen. Az állam túlhatalma a pártállam, és most ennek az időszakát éljük. Minden gyanúsnak minősül, ami nem irányítható, feleslegesnek ítéltetik, ami nem udvari muzsika. És ha valami felesleges, arra egy fillért sem kell adni. Amire pedig nem adnak fillért se, az csak teher, és, ha teher, akkor be kell zárni. Az ilyen uralom szép lassan öl.
– Önként átadta a Stúdió K igazgatását Nagypál Gábornak. Aki a stafétabot átvételekor azzal kezdte, nem tudja, mennyiből gazdálkodhat.
– Olyan országban élünk, ahol úgy kormányoznak, hogy nemhogy azt nem lehet tudni, mi lesz holnap, pláne, hogy mi lesz holnapután, hanem azt se, mi van ma. De azért élünk és élni fogunk. Olyanok vagyunk, mint Boldizsár, aki elhatározta, hogy megérinti a Holdat, és akkor bizony mindenféle akadályt legyőz, és felmászik a toronyba.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
