Fergeteges folytatást kapott az ezredforduló óta egyik legnépszerűbb, már a címével is fogalommá vált független vígjáték, bár a legjobb pillanatai a 14 évvel korábbi első részből szó szerint idézett poénoknak és a hiánytalanul visszatérő szereplőgárdának köszönhetők, nem az éppcsak picit tovább görgetett történetnek.
Persze lagzi is van, csakhogy nem a legfiatalabb lánynak sikerül végre egy rendes görög fiút találni, hanem a nagyszülők házasságleveléről derül ki, hogy nincs aláírva, ezért velük csináljuk végig a lánykérést és a fantasztikusan giccses esküvői kellékek felhalmozása után következő menyegzőt. Bár a fontos percek sziruposan szentimentálisak, akár a baklava, az eredeti karakterek és a színészek természetessége miatt a film még mindig bájos és bohókás, roppant mód szerethető.
Mivel már háromgenerációs a család, három életszakasz vágyai és nehézségei alakítják a párhuzamos konfliktusok szálait, melyeket azért folyamatosan átsugároz a szeretet. A nagyszülőknél már szelíden, de megbízhatóan, az apró gesztusokhoz és egymás megnyugtató horkolásához ragaszkodva. A felnőtteknél már hektikusabban, de még szenvedélyesen, hiszen
végre újra van idő a romantikára, ha pár percre el tudják felejteni a gyermekük kirepülése miatt érzett szomorkodást,
és épp nem nyit rájuk senki a népes és hangos családból. A fiatalságnak pedig az első szerelem zavarral vegyes izgalma repíti a lelkét, és bármelyikhez is áll épp közelebb a néző korban, mindegyikhez találni kapcsolódási pontokat.
Bizonyosan a boldogság is görög „találmány”, mert legyenek bármilyen abszurdak a körülmények, kicsi vagy épp nagy a családi csomag, mindig megtalálják a módját, hogy a szívek összesimuljanak, amit persze hatalmas ételorgiával, hangos zenével és össztánccal ünnepelnek meg, természetesen az előkertben, hogy bárki be tudjon csatlakozni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
