Visongva csapkodtam a térdem az Ébredj velünk legjobb részein, melyeket Harrison Fordnak és Diane Keatonnak, no és a mindenre elszánt időjós Earnie-nek (Matt Maloy) köszönhettünk. Ebből azonban legfeljebb egy remek előzetesre telne, a jó poénok aránya ebben a vígjátékban kevesebb, mint menzás túrós csuszán a szalonnapörc. Még most is rágódom, vajon ezért a pár jó falatkáért megéri-e elfogyasztani a teljes adagot.
Bár az amerikaihoz képest a mi kis kereskedelmi médiánk legfeljebb kihűlt lábvíz, el tudjuk képzelni, milyen szumózás megy ott a nézettségért. A reggeli műsorok ráadásul külön bolygón készülnek, ahol a kékfényes hírek mellett éppúgy virul a sztárpletyka, mint a hüvelykenet meg az ötperces receptvarázs. Hogyan lehet ebből minőséget csinálni, hogy ne csak azok nézzék, akiknek elveszett a távirányítójuk? A feladat a szerény szakmai tapasztalattal érkező, ám annál lelkesebb Beckyre (Rachel McAdams) vár, aki a Pirkadat huszadik gyártásvezetője az utóbbi öt évben. Nem sokáig tart az öröme, hogy végre országos adónál, profi stábbal és egykori újságíró-példaképeivel dolgozhat. A két szenior műsorvezető (Keaton és Ford) mindenen civakodik: ki mondja ki, hogy hasmenés, kié legyen az utolsó viszlát, ki kap az öltözőjébe gyümölcskosarat. A munkatársak kutyaütők, és még a kilincsek is rendre a kezében maradnak a lepukkant alagsori stúdióban. Innen szép nyerni! Beckynek hat hete van, hogy megmentse a műsort a kvízjátékra cseréléstől. Nincs más hátra, mint megőrülni, és forradalmasítani a reggeli televíziózást.
Rachel McAdamsért kár, bájos, de nem való főszereplőnek. Akkor se vitte volna el a filmet, ha nem játssza le a két veterán zseni. Patrick Wilson, a neki szánt harvardi evezőbajnok csúcspasi még nála is szürkébb figurát produkált, de ettől még nem illettek össze a filmben sem. A fiú lelke legalább nincs veszve, a lánynak viszont élete szerelme a munkája. Hiába figyelmeztetik többen is, hogy nem egészséges erre az egy lapra feltenni mindent, mert ha kirúgják vagy megéri a nyugdíjat, egy nagy, magányos semmiben találja magát, ahol továbbra is hajnali kettőkor csörög a vekker, de minek. Némi remény még felcsillan, Becky nemet mond az álomkarrierre, de továbbra is elrohan előjáték közben, ha esemény van hírfronton. Érdekes fordulat, hogy munkaalkoholizmusával épp „a világ második legszörnyűbb emberét”, a tökéletes mizantróp Pomeroyt ébreszti rá arra, mekkora marhaságot csinálnak. Persze nem bagatell konfliktus az életben, hogy ha hivatásunk van, nincs magánéletünk (és sokszor pénzünk se), viszont ha csak valamiféle állásunk van, elvesznek az álmok, és hiányzik a személyes boldogság és a sikeresség méretes szelete. Az biztosan rosszul döntött, akinek a fejfáján ez áll: „A hónap dolgozója”.
Forgalmazza a UIP-Duna Film
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
