Két levágott fejjel sorozatot indítani nem piskóta felütés. Az HBO biztosra játszott, hogy beírja magát a tévés sagák történelmébe. Nagyrészt a Róma című kalandfilmsorozatukat sikerre vivő stábbal dolgoztak, de mivel a Trónok harca műfaja fantasy, nem kell azon röhögni, hogy mindenkinek megvan az összes foga, a nők pedig fényesre borotválják a lábukat.

 

A sikerhez jó alap volt George R. R. Martin monumentális bestseller-regényfolyama. A sorozatnál is bábáskodó írót az amerikai Tolkiennek becézik. A hasonlóság az egyéni stílus, a nyelvi zsenialitás (főleg olvasva) és az ambiciózus, több szálon futó történetszövés tekintetében áll. De Martinnak sikerült, ami fantasy-írók százainak nem: olyan eredeti világot alkotott, új népekkel, fajokkal, nyelvekkel, királyi házakkal, évezredes történelemmel, saját mitológiával, amely végre nem nyúl a nagy elődtől, hanem egyenrangú mestermunka. Nem is csak a kosztümös drámák szokásos becsület, ármány, harc egyhangú szólamait pengeti. Ahány szemben álló oldal, annyi igazságot ismerünk meg. Van benne természetfölötti gonosz, mágia, de politika, buja humor, káromkodás és paráználkodás is, hogy ne csak A Gyűrűk Ura, hanem akár a Maffiózók közönségét is lebilincselje a sorozat.

Noha nagyon ki volt már találva ez a világ, remekeltek a jelmezesek. Jóformán mindenki feketét visel, mégis eredeti minden kosztüm, a középkori lovagi és a nomád kultúrákból merítve, de nem majmolva azokat. Az állatfejeket mintázó sisakok, míves páncélok néha többet mesélnek egy szereplőről, mint a könyv részletgazdag jellemzései. A díszletesek is kitettek magukért, a száz éles kardból egy sárkány tüzes leheletében kovácsolt vastrón az egyik legerőteljesebb képi motívum. A számítógépes technika csak felteszi a koronát azzal, hogy berajzol mindent, amit emberileg lehetetlen megvalósítani.

Eleinte nehéz követni, ki kicsoda a rengeteg szereplőből, de segítenek a jellegzetes helyszínek, a zord, borús és hűvösen zöld (ír) észak, illetve a napfényben zuhanyozó (máltai) mediterrán dél. Aztán a történet sodrása lassan felfedi a titkos szálakat is, közben meg úgyis berohan az ember a könyvesboltba. Az első évad főhősét, Eddard Starkot alakító Sean Bean szemei is legendákat mesélnek, míg a törpe Lannister, Peter Dinklage a szarkasztikus humor kiapadhatatlan forrása.

Eddard asszonya, Catelyn (Michelle Fairley) hűvösen ragyog, mint a forrásvíz, a legelbűvölőbb pedig az ezüsthajú, tündeszépségű Daenerys Targaryen (Emilia Clarke), akit a tengeren túlra száműzött bátyja egy hadsereg fejében már nőül adott a barbár törzsfőnök Khal Drogóhoz (Jason Momoa). A tél már közeleg – ez a Starkok szavajárása nagyjából mindenre. Ha a többi klán is sejtené, mi les rájuk a védelmet nyújtó, gigászi falon túlról, inkább összefognának viszálykodás helyett. Ám a cselszövő, romlott, vérfertőző Lannisterek és a trónról letaszított Targaryenek is mozgolódnak. Bár az évad végére a gonosz erők lépés- és emberelőnybe kerülnek, a Stark família elég népes és elnyűhetetlen a még izgalmasabb folytatáshoz. Egy biztos, ha a sorozat minden létező elismerést megkap, akkor is fejek fognak hullani.

Trónok harca, HBO

Címkék: Képernyő-televízió, kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!