Ezekben a történetekben mély rezignáltság lakozik. És bánatosan édes humor. Az élet olyannyira egyszerű, hogy azon csak sírni lehet. Mert mindenkinek az a legtermészetesebb dolga, hogy rácsodálkozzon mások földhözragadtságára, miközben egyfolytában attól szorong, az övét ne vegyék észre. Ezek a történetek tele vannak tapasztalással.
És olyan rohadtul mély keserűséggel, amilyen mély kutat ember ásni képes udvaron, pincében, a lelke mélyén. S miután kimert onnan mindent, amiről azt gondolta, a hasznára válik, bokájára rogyva tekint szét szemétkupacának magasából.
Vladimír Balla szlovák író pontosan tudja, mitől működik egy történet. Nem cifrázza, nem díszíti, nem pakol bele felesleges mondatokat. Viszont minden története mögött megbújik némi mágia. Nem olyan, amitől a varázslás jutna az eszünkbe, hanem olyan inkább, amitől értelmet nyernek azok a dolgok is, amelyek minden emberrel megtörténnek, de soha senki nem tudja, miért. Mert alighanem ez az egyik legfontosabb felismerés, amire egy ember juthat, s amit Balla elénk tár: „Kinek az élete nem groteszk? Két lehetőség van: groteszk vagy tragikomédia.”
Balla Az apa nevében című kötete három önálló elbeszélésből áll. A címadó írás mellett – amely 2012-ben elnyerte az Anasoft litera díjat – a Cvergli és A nagy szerelem akár egybefüggő történetté is olvadhatna. Mert bár szereplői mások, sorsuk egymás mellé sodorja őket. Mellénk, a mindennapjainkba. Még az is lehet, hogy olvasás közben magunkra ismerünk, de legalábbis elmerengünk azon, hogy mindez velünk is megtörténhet.
Vagyunk-e olyan bátrak, hogy megtörténhet-e velünk bármi is egyáltalán?
(Vladimír Balla: Az apa nevében - Ford. Dobry Judit, Kalligram, 2016. 230 o.)
A természet egy gépekkel életben tartott holttest, de az eutanázia szerencsére már itt van a célegyenesben.
(Az apa nevében)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!