Be nem áll a szájuk

– Mi történt a leányfalui strandon?

– Beszélgettünk a gyerekekkel.

– Ennyi?

– Meg énekeltünk, táncoltunk és színházi jeleneteket próbáltunk, amit a záró napon elő is adtunk a szülőknek, de főleg beszélgettünk – ez nem kevés! Nagyon fontosnak tartom, hogy beszélgessünk a gyerekekkel. Rengeteg az elvárás irányukba a szülők, az iskola, a társadalom felől, ugyanakkor sokszor nincs idő arra, hogy leüljenek megosztani a közeliekkel, mi is nyomja a lelküket. Netán cikinek tartják elmondani nekik. A táborban viszont olyan baráti viszonyok alakultak ki köztünk, hogy föloldódtak, megnyíltak. A művészet jó eszköz arra, hogy föloldja a gátakat, színészként ebben tudtam segíteni nekik.

– Mi a legfőbb gát?

– A gond a mai oktatási rendszerből adódik, ahol a szabálykövetés az elsődleges: ha szabálykövető vagy, akkor jó gyereknek titulálnak. Szerintem ez koránt sincs így. Mindenki rendelkezik saját egyéniséggel, van, aki előbb talál rá, valakinek támogatás szükséges a meglelésében, kialakításában. Ez az oktatási rendszer szerintem nem segít ebben – vagy túl sokan vannak az osztályban, vagy túl fáradt a tanító néni, nem tudom –, képtelenek az egyénekre odafigyelni, sémákat követnek. Ez persze nem működik, ahogy a felnőtteknél sem, nem lehet mindenkit ugyanazon szabályok szerint megítélni, hiszen mindannyian mások vagyunk. Ebben szeretnék én mankót nyújtani a gyerekeknek a tábor és a klub révén, hogy ne felnőttkorukban kelljen még mindig az útkereséssel bajmolódniuk.

– Miről beszélgettek? Gondolom, szóba került a színház is.

– Persze, e téren főleg a színházi munkák sokrétűsége izgatta őket, „bekukkantottunk” a színfalak mögé, de volt, akinek a szinkronizálás keltette föl igazán az érdeklődését. Azonban legszívesebben arról meséltek, mit szeretnek, mit nem, mik szeretnének lenni, mik az álmaik, hogyan érhetik el azokat. Én mindenkit arra bátorítottam, hogy merjék vállalni az elképzeléseiket és tegyenek a megvalósításukért.

– Ahogy tette ezt ön is a tábor megszervezésekor. Az elképzelés a gyerekkori táborélményeiből fakadt?

– Nem voltak ilyen élményeim, amit felnőtt fejjel sajnálok is, mert nagyon jó dolog, mikor kiszakadva az iskolák közegéből, új emberekkel ismerkedhetünk meg, új ingerek érnek. Az ösztönzést a barátaim gyerekeivel való közös hang megtalálása jelentette.

– Gyerekként önre is ráfért a bátorítás?

– Nagyon is igényeltem, hogy foglalkozzanak velem. Huncut kislánynak mondtak, ugyanakkor zárkózottnak is. De nem volt segítségem, egyedül kellett kibontanom magam – ez elég későn sikerült, a színi iskola idején.

– Mit tapasztalt, hogyan látják a gyerekek a felnőttek világát?

– Nagyon is jól: a felnőttek mindig rohannak, idegesek, nincs idejük semmire, rájuk sem.

– És milyen visszajelzéseket kapott a szülőktől?

– Egy apuka azt mesélte, hogy az ő nagyon zárkózott, saját világában élő fiának, amióta hazament a napközis táborból, be nem áll a szája, csak mesél, mesél… Itt felszabadulhatnak a gyerekek, feltöltődnek, és talán haza is viszik a megtapasztalt nyitottságot, a szülőket is beszélgetésre ösztönözve.

– Mit gondol, a Mary Poppins című musical címszereplőjeként, vagy nemsokára A muzsika hangjai Máriájaként, profitálni fog a dadust alakítva a gyerekekkel való közvetlen kapcsolatból?

– Inkább fordítva történt: Mary Poppinsként nagyon egy hullámhosszra kerültem a gyerekeket játszó kisfiúval és kislánnyal, jól tudtunk együttműködni, egy nyelvet beszéltünk, ez rengeteget segített a táborban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!