Becsomagolt izgalmak

– Az Ármány és szerelem nemzeti színházi előadása után beszélgetünk, mert mondta, hogy előtte már egész nap nem beszámítható. Ez mit jelent?

– Hogy nagyon ideges vagyok, izgulok, mert ez a darab nem járatódott be rendesen, általában havonta csak kétszer játsszuk, és olyan, mint a halálugrás. Borzalmasan nehéz a szöveg.

– Attól fél, hogy elfelejti?

– Attól.

– Egyébként is izgulós?

– Igen, de nem ennyire. Ennél rosszul vagyok. Szédülök, remegek, ájulásérzetem van, nem kapok rendesen levegőt, fekete foltokat látok, elgyengülök, reszket kezem-lábam, úgy érzem, nem tudok lépni sem, totálisan rosszul vagyok.

– Amikor színpadra lép, ez elmúlik?

– A normális izgalmak a színpadon viszonylag hamar oldódnak. De van olyan produkció, aminél ez végig tart. A Macskalápon előadása például nehezebb volt, de azt sokat is próbáltuk, sokat is játszottuk. Nem mondom, hogy nem voltam miatta feszült, de rosszullétig, sírásig nem gyötört.

– Ezeket az öltözőben csinálja?

– Otthon, amikor harmadszor ejtem le a tányért, negyedszer bököm meg villával a kezemet.

– Ilyenkor direkt jó, hogy a férje, Puskás Tamás szakmabeli, mert érti, mi történik önnel?

– Nem is tudnék mással, csak szakmabelivel élni.

– Csökkenti az ön feszültségét?

– Képes rá. Pszichiátriai kezeléshez hasonlóan elmagyarázza, hogy „ne izgulj, úgyis tudod a szerepedet, minden rendben lesz.” De előfordul, hogy ő is rosszabb passzban van, és akkor én vagy ő elmegyünk otthonról, hogy ne idegesítsük egymást. Fontos, hogy van már egymáshoz egy csomó receptünk.

– Amikor ő rendezi önt, ketten izgulnak?

– Van ilyen. Általában a premiert megelőző hét igen kényes időszak. Ilyenkor elveszti az ember az önbizalmát, a lendületét.

– Igaz, hogyha akár hajnali háromkor felébred, és eszébe jut valami az előadással kapcsolatban, rögtön elkezdik megbeszélni?

– Hogyne. Ez már a Cabaret kapcsán is előfordult, pedig azt nem is Tamás rendezte. De amíg nem beszélem ki magamból a problémámat, nem tudok elaludni. Minden apróságon agyalok, és teljesen fölöslegesen kifárasztom magam. Máshogy azonban nekem nem megy, úgy telepszik bele a szervezetembe a szerep, hogy meggyötör.

– Ebben a musicalben már a Madách Színházban játszotta a női főszerepet, Sallyt…

– Sally csodálatos szerep, és csodálatosak a dalok. Örülök, hogy akkor Tamás unszolására elmentem arra a válogatásra, ami sikerült, és eljátszhattam. Most pedig boldog vagyok, hogy Bozsik Yvette rendezett Schneider asszonyként, zseniális tehetségű színházi embernek tartom.

– Egy olyan szállásadó nőt játszik, aki a kiélezett szituációban nem meri vállalni azt a zsidó férfit, akibe beleszeret. Ennek manapság, ahogy az egész darabnak is, sajnos van aktualitása.

– Yvette a darabot különösen kihegyezte arra, hogyan lehet, és hogyan nem szabad viselkednünk. A legfontosabb, hogy megtanuljuk elfogadni egymást, hiszen sokfélék vagyunk. Én rémülten nézek bizonyos jelenségeket.

– Fölhúzza azon magát, ami a politikában történik, vagy próbál kívül maradni?

– Próbálok, de mégiscsak nézem a híradót, mert kíváncsi vagyok arra, mi történik. Van ugyanis három gyerekem. A legidősebb már 28 éves, ő remekül beszél nyelveket, tehát, ha úgy alakul, hogy nem érzi itthon szabadnak magát, akár elmehet külföldre is dolgozni. De a 12 és a 14 éves gyerekeim ezt most még nem tehetik meg, ezért természetesen nekem is van féltenivalóm.

– A karácsony éppen egy héttel a bemutató elé esett, amikor ön már elvileg ideges volt. Ez befolyásolta az ünnepet?

– Nem. Megkértem a gyerekeket, most nagyon korán írják meg a Jézuskának a levelet, hogy mit szeretnének. Ezt ők meg is tették. Így előre tudtam készülni. Nálunk az ünnepek nagyon fontosak. Olyankor még inkább csak egymásra figyelünk, és mindent megteszünk azért, hogy semmi ne vonjon minket el egymástól. Persze azért azt nem mondom, hogy óránként nem ugrott össze a gyomrom, ha eszembe jutott a bemutató, de jól becsomagoltam az izgalmamat, betettem a fa alá, és csak a premier napján bontottam ki.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!