– Hogyan találta meg Francis, az afrikai focista szerepe magyar rendezővel, román színészekkel az ön számára vélhetően egzotikus tájon?

– Tarr Béla néhány régebbi filmjét, illetve az 1956-os eseményeket leszámítva, szinte semmit nem tudtam Magyarországról, az itt élő emberekről, a pusztáról. Aztán úgy három évvel ezelőtt láttam a Bibliothéque Pascal című filmet. Jim Stark producer ajánlotta a figyelmembe a fiatal és tehetséges Hajdu Szabolcs rendezőt. Később Jim közölte velem: „Figyelj csak, annak a fiatal magyar rendezőnek, akinek úgy tetszett a filmje, van egy készülő filmterve. Mit szólnál hozzá, szívesen dolgozna veled.”

– Mi ragadta meg a Bibliothéque Pascalban?

– Legfőként az eredetisége, a merészsége. A rendező lelkesedése, lendülete, a képzelőereje. Az, hogy mer más lenni, ellene megy a divatnak.

– Mindez mennyiben igaz a most forgatott pusztai kalandfilmre, amiben egy Afrikából menekült futballistát alakít?

– A Délibáb kettős értelemben is aktuális, érdekes, jelenidejű történet. Egyfelől egy komoly társadalmi kérdést feszeget, másfelől olyan embereket állít előtérbe, akik iránt nem szokás érdeklődni. Az elnyomottakról, a kiszolgáltatottakról, a méltatlan körülmények között élőkről, a nehéz munkát végzőkről beszélek, akiknek az élete nem foglalkoztatja a jól szituáltakat. Ráadásul a főszereplő, akit játszom, focista, és a futball világa bevonzza a történetbe az afrikai menekülteket, akiket a tehetségük révén Európába küldenek. Izgalmas egy fiatal rendező szemszögéből feldolgozva látni az újfajta kizsákmányolás és rabszolgaság tematikáját. Mindez a modern western műfajában bontakozik ki, ami szintén újszerű.

– Tizenhét évesen hagyta el Afrikát Párizs kedvéért, ahol a pályafutása kezdődött. Manapság több időt tölt a tengerentúlon?

– Franciaország és az Egyesült Államok között ingázom, de idestova tizenöt éve New Yorkban van a főhadiszállásom.

– Mi igaz abból, hogy hajdanán leszólították az utcán, akar-e filmezni?

– Gérard Vergez rendező révén találkoztam a mesterségemmel, mégpedig a Saint-Germain des Prés-n sétálgatva. Michel Tournier regénye nyomán a Péntek, avagy a vademberi élet című filmre készült, és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem Péntek szerepét eljátszani. Szó se róla, nagy megtiszteltetésnek vettem. Még aznap éjjel elolvastam a forgatókönyvet, a regényt is kikölcsönöztem a könyvtárból. Mire arra került volna a sor, hogy leszerződjek, sajnálattal közölte, a producer nem egyezett bele abba, hogy egy ismeretlennel kísérletezzenek. Közben pilótaképzőbe jártam. Fél év múlva szinkronfelvételre hívott Gérard az angol koprodukcióban készült filmhez. Nagy megtiszteltetés ért, hogy élőben is láthattam a Robinson Crusoe-t alakító Michael Yorkot.

– Ön azért a reáltudományok embere, végzett matematikus. Mit tud profitálni a matematikából a színészetben?

– Rengeteget. Gondolkodásmódot, koncentrációképességet, analitikus megközelítést. Furcsának tűnhet, de a száraz logika sokat segít a megformálásra váró szerepek elemzésében, kibontásában, felépítésében.

– Leginkább Jim Jarmusch színészeként ismerik. Legutóbb Az irányítás határaiban magányos, titokzatos idegent alakított nála. Hogyan találtak egymásra?

– 1984-ben jártam először a cannes-i filmfesztiválon. Egy videotékában dolgoztam, közben elvégeztem a Simon-kurzust Párizsban, és már túl voltam jó néhány epizódszerepen francia filmekben. A főnököm informatikusként is alkalmazott a videotékában, és mondván, hogy úgyis színészetet tanulok, felajánlotta, hogy nézzek körül Cannes-ban. Ott láttam a Florida, a paradicsom című Jarmusch-filmet. Nagy lelkesen azon nyomban felhívtam a főnökömet, hogy vegyük meg a videoforgalmazás jogait, de ő nem akart kis független filmekkel foglalkozni. A véletlen összehozott még aznap Frédéric Mitterrand-nal, Mitterrand elnök unokaöccsével, aki mozikat üzemeltetett akkoriban, és meghívott egy partira, ahol megismerkedtem Jimmel. Hosszan beszélgettünk. Aztán írtam neki, fotókat küldtem magamról, de nem válaszolt. Három évvel később játszottam Claire Denis első rendezésében, a Csokoládé című filmben. Claire amúgy Jarmusch első asszisztense volt. Jarmusch felkereste őt Párizsban vágás közben, meglátta az arcomat és eszébe jutottam. Így kaptam meg az Éjszaka a Földönben a taxisofőr szerepét. Négy filmet csináltunk közösen. Vele dolgoztam a legtöbbet.

– Úgy hírlik, intenzív kisugárzásához nagyfokú nyugalom társul. Ezért is szeretnek önnel dolgozni.

– Talán olyan alkat vagyok, aki beindítja a filmesek fantáziáját. Nem feltétlenül konkrét tervekkel keresnek meg, de ha egyszer meglátnak, eszükbe jut később, hogy rám gondoljanak.

A forgatásról készült riportunkat itt olvashatják.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!