40 éves korára a hollywoodi elit klub legfényesebb ifjú tagja, akiről már most szinte biztosan tudni lehet, hogy új filmjével, Az Argo-akcióval, amelynek rendezője és egyik főszereplője, ott lesz, ahol a díjakat osztják.
– Az Argo-akció 1979-ben játszódik, a teheráni túszválság idején, amikor irániak elfoglalták az amerikai nagykövetséget és 440 napon át tartottak fogva diplomatákat. Hat amerikai diplomatának sikerült kanadai kollégáiknál megbújni. A film arról szól, hogy a CIA technikai trükkökért felelős igazgatója, Mendez kitalálja, miként menthetik ki társaikat Iránból sci-fit készítő kanadai forgatócsoportnak álcázva. A téma sajnos aktuális.
– Hát igen, elég fura, hogy ugyanolyan feszültség van az Egyesült Államok, Izrael, Kanada és a Közel-Kelet viszonylatában, mint 37 évvel ezelőtt, és tulajdonképp a tematika is csontra ugyanaz. Nagyon vigyáztam, hogy ne csússzak bele a demagógiába, de valahol mégis érzékeltessem, hogy mennyire aktuális problémáról van szó. Elgondolkodtató, hogy jogunk van-e és ha igen, hogyan beavatkozni. Ezekben az országokban – Tunéziától Egyiptomon át Szíriáig – forradalom zajlik, és meg kell határoznunk, hogy ki mellé állunk. Felmerül a kérdés: hogyan? És mennyire? Ebben az értelemben Az Argo-akció erős tanmese.
– Ha már a politikánál tartunk, nyakunkon az elnökválasztás. Hogyan látja támogatottja, Obama kilátásait?
– Obamának az a mázlija, hogy az igazán jó republikánusok nem indultak ezen a választáson. Így könnyebb dolga lesz. Azt nem mondanám, hogy könnyű, mert aki a Fehér Házból akarja megvédeni a hivatalát, annak folyton meg kell magyarázni a bizonyítványát, hogy miért hozott népszerűtlen döntéseket, miért van akkora slamasztikában a gazdaság. De Romneynak így se jósolok sokat. Mert az amerikaiak zsigerből döntenek, arra szavaznak, akit jobban magukénak éreznek. Akiről úgy érzik, jobban megérti őket. És Obama sokkal közvetlenebb, sokkal „emberszagúbb”, mint Romney, aki Bob Dole-ra, Michael Dukakisra és Al Gore-ra emlékeztet, akiktől nem lehet elvitatni, hogy jófejek voltak, de valami hiányzott belőlük, amitől nem tűntek hús-vér embereknek.
– Eddigi rendezései – a Hideg nyomon és a Tolvajok városa – sokkal kisebb kaliberű, ha úgy tetszik, intimebb filmek voltak. Mekkora kihívást jelentett Az Argo-akcióban a sok tömegjelenet?
– Hatalmas falat volt, ekkora produkcióval még nem birkóztam soha. Túszejtés, tüntetések, volt mit csinálnom. És tegyük hozzá, hogy ki nem állom a digitális cuccokat, mert nem életszagúak. Szóval mindenből igazit akartam használni, annyi statisztát meg nem könnyű mozgatni. Ezreket. Mint kiderült, Törökországban annyiért nem jönnek el a statiszták, amennyink erre volt, csak a nyugdíjasok, akik beérték egy kajajeggyel. Csak az volt a bibi, hogy a jelenetben, amihez szerződtettük őket, egyetemista lázadásról van szó. Ezért nincs egy közeli felvétel sem. De nem volt választásom, azzal a kétezer hetvenévessel kellett megoldani, aki jelentkezett. És Washingtonban se ment minden simán, mert az eredeti épületeket akartam, a CIA-t, a külügyet és a régi Hollywoodot. Ott sajnos muszáj volt kicsit belenyúlni digitálisan. Annyi pénzből, amennyi volt, ezt tudtuk nyújtani.
– Gondolkozott rajta, hogy politikai karrierbe kezd?
– Hallani sem akarok ilyesmiről, utálom a politikát. Minél többet tudok róla, annál jobban. Nyakig belemerültem, hogy segítsek Obamának összetrombitálni a kampánypénzt, és tulajdonképpen nincs is másról szó, csak a pénzről. Mindig az a vége, hogy a gazdagok ülnek a politikai húsosfazéknál, a szegények meg kiszorulnak. Oké, ne legyek már ennyire cinikus, a politika nemes küldetés. Láttam egy dokumentumfilmet a Kennedy családról és megütötte a fülemet, amit Jack Kennedy mondott: minden anyának az a vágya, hogy elnök legyen a fiából, csak politikus ne akarjon lenni.
– És mit szólt az elkészült filmhez a producer, George Clooney?
– Clooneyval és producertársával, Grant Heslovval nagyon összemelegedtünk a forgatás közben, csuda két fickó. Nincs még egy pasi Hollywoodban, aki annyit tudna arról, hogy működik ez az egész, mint George Clooney: filmszakmailag is ott van, a politikai manőverezést is érti.
– Hogy érzi magát mostanság a bőrében?
– Matt Damon pár sarokra lakik tőlünk, szinte naponta látom. Hol ide, hol oda cipeljük a gyerekeket, és a feleségeink is jóban vannak. De van egy csomó haverom, akik – hála égnek – szakmán kívüliek, hogy ne csak folyton ezt a gittet rágjam. Nem kifejezés, milyen jól vagyok. Most lettem 40. És jobb szó híján már ki merem mondani: felnőttem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!