Érvelés a bíróságon

De az élet milliárdnyi szituációját lehetetlen előre modellezni. (Ha lehetne, így nézne ki egy jogszabály: „törvény Horváth néni macskájáról, akit ha a gazdája nem etet rendesen, és emiatt megeszi a szomszédban a kiscsibét, de hibás lenne a szomszéd is, mert nyitva hagyná a tyúkól ajtaját, akkor be kell zárni a kamrába, a Horváth néni meg fizessen ezer forintot a szomszédnak”.) A valóságban a konkrét szituációhoz meg kell keresni a megfelelő elvont jogszabályt (ha van), és előtte még azt is tisztázni kell, egyáltalán mi volt az alaphelyzet (ezt hívják tényállásnak). Nagy szerepe van tehát az érvelésnek, a bíróság meggyőzésének. Támaszkodhatunk valamely ismert, jogban járatos ember tekintélyére. Utalhatunk arra, hogy az ügy hasonlít egy másikra, ahol a keresetünknek megfelelő döntés született (analógia). Érvelhetünk az ellentéttel is („ez az eset teljesen más, mint az, ahol elítélték a verekedőt”). Meg­pró­bál­hatjuk azt bizonyítani, hogy a jogszabályok rend­­szeréből a mi igazunk következik (ezzel érdemes próbálkozniuk a lézerdetektort beépítőknek a bíróságon). Érvelhetünk a számunkra kedvezőtlen ítélet társadalomra káros hatásával. De lehetséges a céllal is érvelni. A bíróság például azért nem ítélt meg egy orvosi kísérlet alanyának részesedést a szabadalmi díjból, mert ha elterjedne ez a gyakorlat, akkor az ellehetetlenítené a kutatásokat. Pedig szegény a bőrét vitte a vásárra.

Megpróbálhatunk azzal is érvelni, hogy az esemény logikai képtelenség lenne, így nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a másik mondja. Ha pedig végképp nem jut semmi az eszünkbe, az „argumentatio ad personam” ősi eszközével élve romboljuk le ellenfelünk tekintélyét („ez a férfi soha nem mondd igazat, már akkor is hazudott, amikor elvett”).

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!