Anarchia. Utópia. Forradalom, Ludwig Múzeum
„A következő nagy forradalom nem az utcán zajlik, hanem a művészetből jön majd!” – hirdeti a bejárat melletti ismertető. A ’70-es évektől napjainkig a kelet-középeurópai régió forradalmi, ellenállási hevületére koncentrál a tárlat, a kortárs képzőművészet eszközeivel.
Radikális művészeti gesztusok Jonathan Meese-től, Jörg Schlicktől, Szombathy Bálinton át drMáriásig. A videoinstallációk, filmek, fotók, festmények absztrakt és helyenként meghökkentő alkotások arra is kísérletet tesznek, hogy megtudjuk, a művészet elindíthat-e politikai, társadalmi változásokat vagy csak reflektál azokra. Performanszművészek feszegetik a befogadás határait.
Agytornára is vállalkozhatunk: Peter Weibel egy plexi mindkét oldalára az abc betűit írta több soron keresztül, középen lukakat hagyott, s az ideillő betűket kell kitalálni. A megfejtés két magyar kifejezés. Schlick pszeudo-isochromatikus című műve 30 képből áll, a színes pöttyökben kell felfedezni az elrejtett egy- vagy kétjegyű számokat.
Si-la-gi magyar-svéd művész rendhagyóan sorolja fel azokat az európai országokat, amelyek fegyveres konfliktusba kerültek a 20. században: az államok bocsánatot kérnek egymástól a vitrinben. Az 1956–1989 közötti jelképek „puha szimbólumokká” alakulnak: egy Kalasnyikov szétszedve akár fejfedő is lehet. Egy másik helyiségbe „csak saját felelősségre” léphetünk: padlótól plafonig rózsaszín plakátok, amelyeken a sarló-kalapács WC-kefével ötvöződik. Máshol műpéniszek, szamaragolásra kész szamárember.
„Ezzel lehet megutáltatni az emberekkel a kortárs művészetet” – mondja csalódottan egy harmincas férfi a múzeum lépcsőin lefelé sétálva.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
