„Jim Carrey épp olyan őrült, mint amilyennek szeretjük” – vezette fel egy szónok a Mr. Popper pingvinjei vetítését, mire a lányom bekiabált a második sorból: „én nem szeretem! Csak a pingvineket!” Szegénykém még a többnyire számítógéppel rajzolt frakkos állatkákkal sem lehetett elég boldog. A humortalan felnőttek agyonnyomták a pingvinek idétlenkedéseit is.
A történet is kiszámítható, mint egy életbiztosítás. A karrierfüggő, elvált ingatlancápa Tom Popper világjáró apja után örököl egy élő pingvint, aki meg is érkezik a fadobozban, egyenesen a déli sarkról. A pasasban annyi a fantázia, mint egy bevásárlólistában. Nincs élete, csökevényesek az emberi kapcsolatai – akárcsak a Karácsonyi énekben Scrooge úrnak, bár Carrey itt inkább lúzer, mint szívtelen gonosz. Mindent az sem magyaráz, hogy gyermekkorában sérült, mikor az apja lelépett, mert fontos felfedeznivalója volt. Haragja még mindig eleven, azt se bánná, ha főnökei ledózerolnák azt a régi családi vendéglőt, melyben egykor szüleivel üldögélt, és melynek tulajdonosa egy bohókás öreg hölgy (a meglepően üde és mókás, 85 éves Angela Lansbury). Ám a furi házi kedvenc és barátai felszabadítják a benne élő gyermeki lelkesedést – vagy a mániás depressziót.
Eleinte a pingvinek szekálják halálra, összerondítják a drága bútorait, fészket raknak a nappalijában, bemásznak az ágyába, a hűtőjébe. Aztán már Popper árasztja el a lakását jéggel, hóval, meg nyers hallal. Korcsolyázik és hógolyózik a nappaliban, végül kiköltözik a tetőteraszra, várva, hogy kikeljen egy fióka. Az őrület kellős közepén újra összejön a fancsali családjával (akik a vezetéknevén szólítják őt), miközben a karrierje persze lemegy a vécén. Sebaj, profilt vált és a csúcsra jut. Akárcsak egy német bankreklámban, mindenki boldogan együtt mosolyog az éteri napfényben a csodálatos befejezésnél.
De mi lett Carrey karrierjével? Tudjuk, hogy régóta küzd a démonjaival, nyíltan vállalja krónikus depresszióját. Négy-öt éveket is kihagy, mire elvállal egy munkát. Tavaly megint padlót fogott, és a People magazin szerint nem akarta kezeltetni magát (örült, mikor végre leszokott az antidepresszánsokról), emiatt ment tönkre ötéves kapcsolata Jenny McCarthy komikussal. Nincs egyedül. Számos nagy nevettető vidám álarca rejt mély szomorúságot, súlyos hangulatzavarokat. A humor nem mindig segít át a nehézségeken. Richard Pryor épp hogy túlélte a kábítószer-túladagolást, amelybe John Belushi vagy Lenny Bruce belehalt. A mindig könnyed és vicces Owen Wilson felvágta az ereit. Woody Allen sem csak a filmjeiben neurotikus, sőt, maga a nagy Charlie Chaplin is mániás depressziós volt. Carrey mintha az Ember a Holdon című filmet játszaná újra, csak nem Andy Kaufman, hanem az ő önpusztítását nézzük, összefacsarodott szívvel. Szomorú bohócként lekakiltatja magát egy tucat pingvinnel, csak hogy mi nevethessünk.
(Forgalmazza az InterCom)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
