Jaroslav Hašek–Karl Kraus: 1914, Vígszínház
Kizárt. Abszurdum – replikáznak a város polgárai, aztán kitör a háború. De vajon ki mondta, hogy ennél rosszabb már nem lehet? – hangzik a kérdés az előadás végén. A kettő között pedig ott a korabeli fotográfiák, groteszk életképek és szürreális víziók kompozíciójával centenáriumra megidézett I. világháború. Emlékeztetve a mindig fenyegető veszélyre.
A színháztörténeti jelentőségű amerikai rendező, Robert Wilson a Cseh, a Szlovák Nemzeti Színház és a Vígszínház koprodukciójában álmodott színre egy sajátos univerzumot, 1914 címmel.
Wilson most is elsősorban képeket komponál. Razglednicákat küld a múltból. Kezei között a háború fekete-fehér pillanatfelvételekből összerakott bizarr albummá sűrűsödik. A rendezés térből, időből kiszakít, a kisembert pedig, akire fókuszál, burleszk figurává uniformizálja. Felskicceli a banalitást. Morbid egypercesekké, máskor bohóctréfává hangolja a borzalmakat. S miközben a háború vágóhídjára hurcolt hús-vér ember áll a középpontban, marionettbábszerűvé teszi színészeit. A száz év távlatából az enyészet színterére lépőknek szomorkás, komikusan meghökkent bohócarca lesz.
A színészek fantasztikusak, élükön Soňa Červenával. Eszenyi Enikő performansza József Attila Íme, hát megleltem hazámat verséből pedig megrendítő. A színház furcsa fintora, hogy Wilson szarkasztikus fényképsorozata sokkal inkább úgy nézendő, akár egy monumentális fotóalbum, színházként csak kevés jelenet meggyőző, s gondolatot, kérdéseket is csupán egy-egy kép indít el bennünk. No, de nem baj, mert végül is mindenki boldog és elégedett, hiszen mégiscsak láthatott – még ha némiképp múltjába dermedten is – egy élő legendát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
