Kínos, de talán még feldolgozható kudarccal végződött a Vasárnapi Hírek szerkesztőségének üzleti vállalkozása. Összegyűjtöttük megunt kincseinket, és bolhapiacra vittük árulni azokat. Egy hétre béreltünk polchelyet az Anker közben található Bolhapalotában.
Kinek ne kellene kétszáz forintért a Titanic filmzenéje kazettán? Sokan örülnének egy abu-dzabis bögrének háromszázért, az elefántos füstölőtartó négyszáz forintért meg egyenesen főnyeremény! – gondoltuk magunkban gondosan összegyűjtött, otthon már csak porfogóként funkcionáló kacatjainkat vizslatva. Két jól megrakott szatyorral érkeztünk a bolhapiacra, ahol aztán tényleg minden volt: Lenin-portrén keresztül a bioruhákon át a méregdrága vintage bakelitlejátszóig. Komoly agymunka szükséges a „bolhaboltban” való kereskedéshez. Már az sem mindegy, hanyadik sorban lévő polcot béreljük ki.
A szemmagasságban – egy 163 cm-es test szemének magasságában – elhelyezkedő fadeszka picivel drágább, ám a nagyobbra nőtt érdeklődők is jól rálátnak, így ilyet választottunk. Hihetetlen üzleti érzékkel kell rendelkeznünk ahhoz is, hogy jól árazzuk be portékáinkat. Ha valamit például szemtelenül olcsóra tartunk, az mindig gyanús. Talán ez az oka annak, hogy a százötven forintra beárazott, római Colosseumot ábrázoló fém gyógyszertartónk senkit sem érdekelt. A boltban árulók többsége már régi motoros, sokan nem is a nevükön, hanem az eladói kódjukon hívják egymást. Ők szinte minden nap hoznak be valamit, amivel újratöltik polcaikat, az ember azt gondolná, ennyi „kincs” a világon nincs. De vannak olyanok is, akik kézzel készített dizájnertermékeiket árulják. Ezek többnyire drágák – az, hogy a bolhapiacon minden olcsó, csak egy buta sztereotípia. Többórás töprengést és címkézést követően sikerült beáraznunk az ötven tételt is meghaladó árukészletünket. Illatos gyertyától az orosz nyelvű mezőgazdasági tankönyvön át a soha nem hordott márkás biciklicipőig minden volt a kínálatunkban. A polc berendezése után tele voltunk kétségekkel: „Többért kellett volna beárazni azt a sminkecsetet! Középre tehettük volna a narancsos csendéletet, a sarokban senki nem veszi majd észre!” Alig vártuk a következő napot, hogy érdeklődhessünk az eladott termékekről, és elhelyezzük az utánpótlást. Kisebb csalódás ért minket, amikor kiderült, két nap alatt összesen két árut adtunk el, összesen hatszáz forintért. Mivel csak a hét elején jártunk, még reménykedtünk, illetve minden velünk szembejövőt arra ösztönöztünk, térjen be a bolhapiacra. A hét vége sem hozott jobb eredményt. Elkelt két sminkecsetünk, egy kristály jégkockatartónk, két darab macska alakú porcelán könyvtartónk, egy promóciós CD-nk és a narancsos csendéletünk.
Száz forinttal kevesebbet zsebeltünk be, mint amit a polcbérlésért fizettünk. Mikor egy héttel ezelőtt belevágtunk a kalandba, a befolyt összegből egy gigantikus szombati fagylaltozásról álmodoztunk – a végeredmény láttán csak képzeletben nyalhatjuk a gombócokat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
