Akit mindig más öltöztet

Nyár és tél között négy várva várt filmben játszik: Cowboyok és űrlények, Tintin (melyhez a hangját adta), David Fincher Tetovált lány feldolgozása és a Dream House, melyben úgy összejött partnernőjével Rachel Weisszel, hogy meg sem állt az oltárig. Ráadásul novemberben forgatni kezdi az új James Bondot. Daniel Craig Los Angelesben adott exkluzív interjút a Vasárnapi Híreknek.

– Megszámolta már, hány hős lakik önben?

– Nézze, mikor kiderült, hogy én vagyok az a mázlista, akinek az ölébe pottyant a filmtörténelem egyik legpatinásabb és legjobb szerepe, a James Bond, azt mondtam magamnak, ha semmi más nem jut nekem, már akkor is többet kaptam az élettől, mint amennyit valaha reméltem. Az a színész, aki nem éri be James Bonddal, forduljon orvoshoz. Amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni, és imádom, hogy a szakmám a legkülönbözőbb emberekkel hoz össze. Szeretek csapatban dolgozni, a többi meg puszta mázli. Mindenféle jogi gubancok miatt az MGM két évig szülte az új Bondot, amibe most ősszel végre belefogunk Sam Mendesszel. Közben nem akartam karba tett kézzel üldögélni, ezért mondtam igent Jon Favreau-nak a Cowboyok és űrlényekre, és nem hittem a fülemnek, mikor David Fincher felkért a Tetovált lányra. Eltérő filmek, és nem volt szempont, hogy kicsik vagy nagyok, vagy hogy jó vagy rossz döntés a karrierem szempontjából. Folyamatosan akartam dolgozni és minden lehetőséget megragadni, mert ki tudja, mit hoz a jövő.

– Daniel Craignek? Annyi szerepet, hogy csak győzze eljátszani. Vagy nem?

– Nem vennék rá mérget. 43 éves vagyok, és talán még két évig bírom ezt a tempót, aztán viszont muszáj lesz feladnom az ugrálást meg a zuhanásokat, pedig bevallom, nagyon élvezem. Már a Bond előtt se nagyon engedtem át a kaszkadőrnek a fizikailag megterhelő jeleneteimet, a Cowboyok és űrlényekben pe­­dig úgy voltam vele, milyen cowboy az, aki nem üli meg a lovat, nem tud róla rendesen leugrani, és a puskával se tud bánni? Ha egyszer elvállaltam, hogy cowboyt játszom, akkor ez a minimum, amit színészként meg kell oldanom. Persze, ott volt a kaszkadőrcsapat, ha minden kötél szakad, de Harrison Forddal körömszakadtáig ragaszkodtunk hozzá, hogy amit csak lehet, megoldjuk magunk. Örülök, hogy belekóstoltam a cowboy-életbe, mert a film előtt maximum egy tábortüzet tudtam volna meggyújtani.

– Vallja be, azért egy meg nem élt gyerekkori álom is benne volt, hogy végre cowboyt játszhat.

– Ez annyira így van, hogy szinte győzködnöm kell, mikor megkérdezik, ugye James Bond volt a gyerekkori álmom, hogy nem, hanem mindig cowboy akartam lenni. Volt egy műanyag winchesterem, azzal lövöldöztük egymást, és nagyon csíptem, hogy hanyatt vágódva legurulhatok a domboldalon. Azt hiszem, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt tulajdonképpen színészetnek hívják. Később persze beiratkoztam a dráma­suliba, sokat játszottam szín­­­­házban, és az élet úgy hozta, hogy egyre több akciószerepet kaptam. Ez az év pedig maga a beteljesült álom, mert cowboy is lehettem, meg Bond is. A téma elég szürreális és komédiába hajló, hogy a vadnyugat kellős közepén két évszázaddal ezelőtt egyszer csak feltűnik egy űrhajó és az űrlények megharcolnak a cowboyokkal, de ha az ember rezzenéstelen arccal játssza, akkor meghagyja a nézőnek, hogy mosolyogjon rajta. Gyerekkoromban a spagetti­wester­nekért rajongtam, nem a John Ford-féle klasszikus westernért, később meg a politikai western lett a vesszőparipám, és most kijártam a cowboysulit, mert a kaszkadőrök mindenre megtanítottak.

– Kik voltak a gyerekkori és kik ma a hősei?

– Nem voltak hőseim kölyökkoromban, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy voltak. Felnőttként pedig közhelyhőseim vannak. Nelson Mandela, és azok, akik tettek valamit, hogy egy kicsit jobb legyen a világ. Meg újságírók, akik elmerészkedtek a Közel-Keletre és felderítették az igazságot. Ezeket nagyon sokra tartom.

– Négy filmben látjuk idén. Könnyű volt átállni egyik figuráról a másikra?

– Sok színész állítja, hogy a forgatási nap végén a jelmezzel a szerepet is leveszi magáról. Ez hazugság, mert nincs az a színész, aki ilyen simán ki tud zökkenni. A szerepeimből nem szoktam kiesni a forgatás alatt, sokszor még a forgatás után sem, és gyakran észreveszem magamon, hogy már rég túl vagyok egy filmen, de még mindig rezonál bennem a figura. De nem annyira, hogy gondot okozzon. És ha mégis, akkor mindig akad valaki a stábból, aki segít elütni egy viccel.

– Beszéljünk egy kicsit Daniel Craigről, amikor nem dolgozik. Gratulálok a házasságához!

– Köszönöm, ez most nagyon jó időszak az életemben, mert minden összejött. A család, a barátok, a munka, nagyon jól érzem magam a bőrömben.

– Olyan fickónak látszik, aki a jég hátán is megél és nincsenek nagy igényei.

– Ma már nem egészen így van…

– Kíváncsi lennék, milyen a háza, a lakása.

– Mindig olyan házakban és lakásokban éreztem magam otthonosan, ahol tárva az ajtó, jönnek-mennek az emberek, és a traccsparti a konyhában zajlik, ahová ki-be rohangásznak a gyerekek, elüldögél a család, vagy aki éppen betéved. Ha ideális otthont keresek magamnak, ilyet képzelek el. Minden funkcionális, meleg színek, barátságos bútorok, meghitt fények.

– Fekete trikó, farmer, csizma… öltönyben, azt hiszem, csak a vásznon láttam. Nem érdekli a divat?

– Csak annyira, hogyha valami megtetszik, megveszem. A cuccaim jó részét a dizájnerektől kapom, a sátoros ünnepekre meg kiöltöztetnek, és már szinte viccszámba megy, hogy csak pólóban és farmerben érzem jól magam. Néha jól esik kiöltözni, de nem halok meg érte.

– És a híres James Bond-karóra?

– Az mindig rajtam van. Most is.

Los Angeles, 2011. július

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!