Most, hogy ismét hűvösek az esték, korábban hagyjuk abba a kinti játékokat, és a lakásba szorulva bámuljuk a falat. No azért ez is tud érdekes lenni, s nem csupán a fehérre festett felület barázdáinak lajstromozása végett. A besötétített lakásban moziesteket rendezünk, és a csupasz fal helyett egymás után gördülő színes képkockákat bámulunk nagy izgalommal. Megadva persze a módját: pattogatott kukoricával teli tálakkal az ölekben.

 
Szeptember 17-én nyolc új diafilmet mutatnak be - Illusztráció


Nyolc új film premierjét élvezhetjük szeptemberben, amiket persze egyvégtében kell a mozigépész szerepkörbe kényszerített szülőnek/nagyszülőnek levetítenie, miközben az alámondás szájkiszárító feladatait is el kell látnia. Még szerencse, hogy ő is csak egy nagy gyerek, aki szintúgy élvezi a filmeket, ahogy a gyerekek. Mindenekelőtt Marék Veronika mesehősének, Boribonnak a történetét, aki bajnokká lesz a legújabb történetben, maga mögé utasítva a mókust vagy a békát is. De ugyanígy kíváncsian tekeri a perforált szélű tekercset a Böbe baba a papírkosárban című bábfilm esetében, mert Bálint Ágnes bájosan butuska rongybabája mindig kész valami bődületes bajkeverésre.

Gyerekkora egyik kedvenc képregényének kiskutya hősei is megjelennek a falon: Bucó, Szetti, Tacsi ezúttal nagyon modern környezetben, egy drónversenyen méri össze erejét a bandával.

Ellenben a gyerkőcök Dániel András meséjén, az Egy kupac kuflin derülnek a legjobban, ezt a mesevilágot a tényleges, nagy mozikba került változatban sem fogjuk megúszni. A Süsü-történet régről ismerős, ahogy Móra Ferenc nagyhatalmú sündisznócskája is klasszikus, Tamás Zsuzsa nyuszicsaládja pedig kellően bájos, és a kistestvérvárás próit és kontráit jeleníti meg. Érzékenyítés szempontjából pedig a Népmesekincstár elnevezésű új sorozat első kiadványa érdekes, ami két cigány mesét dolgoz fel: egyik egy eredet-, a másik egy furfangos történet, ahol anya és farkas áll szemben egymással.

A mozigépész végül nem tervezett porszívózásra kényszerül, miután a lurkók nemegyszer felpattannak a helyükről és a „mozivászon” elé penderülve árnyékszínházat játszanak, vagy nagy viháncolással ijedeznek a diafilmszalagok vágókockáin feltűnő óriási ollóktól.

 

Szeptember 17-én, vasárnap 10.30-as kezdettel önök is részesei lehetnek az új diák élményének. Feltéve, ha ellátogatnak a fővárosi Art+Cinemába, ahol mind a nyolc filmet levetítik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!